2023. november 14. - Közös érdekünk, hogy a vízminőséget minél jobb állapotban tartsuk, környezetünket, teremtett világunkat megóvjuk - mondta Nagy István agrárminiszter „a Rába és a Rábca folyó mentesített öblözeteinek árvízvédelmi fejlesztése” című projektátadó rendezvényen, kedden.
Nagy István kiemelte, hogy a vízgazdálkodás, vízvisszatartás, szemléletváltozás mind- mind olyan olyan szavak, amelyek egyre inkább hangoznak el akár az Agrárminisztérium, akár az Vízügyi Főigazgatóság szakemberei között. Sokszor próbálták a mezőgazdaságban dolgozókat és a vízügyi szakembereket szembefordítani, ez azonban már a múlt, ugyanis kéz a kézben törekszenek a feladatok megoldására. Mindaz a beavatkozás, amely a folyóink medrében történik, az sokkal inkább természetközeli állapotot hoz létre, mintha nem avatkoznánk be az eredeti, erodálódott állapotába.
A vízgazdálkodásnak két iránya van: az egyik a mezőgazdasági célú öntözővíz felhasználása. Ugyanakkor a miniszter szerint napjainkban meg kell érteni azt is, hogy nagy jelentősége van az ökológiai célú vízfelhasználásnak. Láthatóan utóbbira, a talajvízszint emelésére országszerte nagy szükség van.
Nagy István szerint a mostani beruházás felfogható egyfajta tesztként is, és minden környezetért aggódó ember számára itt vannak a példák, hogyan működik a vízgazdálkodás kisebb léptékben és hogyan fejti ki kedvező hatásait.
A tárcavezető, aki egyben a térség országgyűlési képviselője szerint a most elkészült csaknem 4 milliárd forint értékű beruházás komplex vízgazdálkodásra ad lehetőséget, amely egyaránt megfelel a vízügyi, mezőgazdasági, környezetvédelmi és turisztikai szempontoknak. Korábban az elsőrendű védvonal állékonyságát veszélyeztette a mosonszentjánosi, mosonszentmiklósi, lébényi, és börcsi zsilipek rossz állapota, így a Mosoni-Duna-Rábcaközi öblözet árvízi elöntési veszélyének csökkentése érdekében rekonstrukciójuk régóta indokolt volt – tette hozzá.
Az itt élő ember nem létezhet az itteni táj nélkül, hiszen együtt lélegzik vele, része annak – jelezte az agrárminiszter, megjegyezve, ezért is fontos ez a csaknem 70 ezer emberre hatással lévő projekt, amely közvetve, a mentesített árvízi öblözetekben mintegy 62 települést érint.