Csaknem 200 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota a KEHOP keretében (MTI)

Zétényi Zoltán
Hírek
2023. december 11.
Találatok: 448
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

    Budapest, 2023. december 8. - A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) jelenleg záruló ciklusában a természetvédelem eredményesen szerepelt, hiszen több mint 39 milliárd forint keretösszeggel, 101 projekttel, 180 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a "Földtani örökségünk védelme és bemutatása a Bakony-Balaton Geoparkban" című projekt zárórendezvényén, Úrkúton a tárca MTI-nek pénteken küldött közleménye szerint.
    

Az államtitkár beszédében kiemelte, ezen KEHOP ciklus forrásfelhasználása 107,5 százalékos volt, illetve a közvetlen állapotjavító beruházások a kitűzött célterület majdnem dupláján valósultak meg. A projekt célja főként a természetre gyakorolt külső behatások rekonstrukciója, azaz élőhely-helyreállítás volt. A projektmegvalósítás kétharmada tehát erre irányult, ennek kétharmada pedig vizes élőhelyeket érintett.
    Rácz András emlékeztetett, hogy az ország területének nagy része természetközeli állapotban maradt fenn, több mint 21 százaléka, azaz 2 millió hektár Natura 2000 terület, több mint 9 százaléka, mintegy 850 ezer hektár pedig országos jelentőségű védett természeti terület. Ez Európa országaihoz viszonyítva jó arány, azonban feldarabolódott, mozaikos szerkezetű, ezért állandó beavatkozást igényel.
    Ezen felül a kezelési infrastruktúra fejlesztése is hangsúlyosan jelent meg ebben a ciklusban, amely az állattartási feltételek javításában nyilvánult meg. A 10 hazai nemzeti park vagyonkezelésében 330 ezer hektár terület áll, amelyek nagy részén a gyepterületek találhatók. Ezeket 14 ezer őshonos állat segítségével tartják karban a nemzeti parkok munkatársai. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található hazánk egyik legnagyobb bivalycsordája, az utolsó magyar genetikájú gulyát a nemzeti park jogelődje vásárolta fel és mentette meg a vágóhídtól - tette hozzá az államtitkár.
    A bemutatási tevékenység is kiemelt szerepet játszott ebben a projekt megvalósítási időszakban, kiszolgálva a fokozódó társadalmi érdeklődést a természeti értékek iránt. Ezen a területen a legjelentősebb tényezők a nemzeti park igazgatóságok, hiszen a 700 hazai ökoturisztikai létesítmény felét üzemeltetik. Éves szinten 1,6 millió látogatót regisztrálnak a nemzeti parkok, amelynek egyharmada, több mint 500 ezer fő a barlangi helyszíneket keresi fel, így elmondható, hogy az élettelen természeti értékek és a barlangok iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés - emelte ki.
    Rácz András arról is beszélt, hogy az élettelen természeti értékek, a Magyarországon nyilvántartott 4000 barlang, valamint földtani szelvények, kaptárkövek, földvárak védelmén 7 nemzeti park igazgatóság dolgozik. Magyarország kettő, UNESCO által elismert Globális Geoparkkal rendelkezik, ebből az egyik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található - olvasható az Agrárminisztérium közleményében.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept