2024. május 14. - Az idei évben is megrendezték a „Év Erdésze Verseny” házi előválogatóját a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.-nél. - A KAEG Zrt. Év erdésze Horváth Flórián
Ezen versenysorozat lebonyolítását 2024-ben a Jánossomorjai Erdészet kapta meg melyet példaértékűen meg is valósított a Lóvári vadászház környékén.
Május 3-án pénteken 7:30 és 8 óra között érkeztek a helyszínre az erdészek és a versenybírók, ahol már üdítőkkel, pogácsával fogadta a házigazda a vendégeket.
Vaczurka István vezérigazgató-helyettes és Bors László igazgató urak rövid és lelkesítő nyitóbeszédükben ismertették a teljesítendő 6 versenyszámot, azok helyszíneit, a pontszerzés formai követelményeit. Kiemelték, hogy bár egyéni versenyről van szó, ez mégis jó alkalmat nyújt az erdészetek közötti kapcsolatok ápolására is.
E gondolatok elhangzása után csapatokra oszlott a társaság, kalapból kihúzott sorszámok segítségével, ezzel biztosítva a név nélküliséget és sportszerűséget a megmérettetéshez.
Az első állomás minden csapatnak ugyanaz volt, egy írásbeli teszt, amely az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó kérdéseket tartalmazott. A főbb témakörök természetesen az erdőművelés, erdővédelem, fahasználat voltak, de a belső szabályzatok, az erdészeti biztonsági szabályzat és a tevékenységünkhöz kötődő jogszabályok egyaránt terítékre kerültek. Többször előfordult, hogy a feleletválasztós tesztbe olykor furfangos feladványok, a kérdéssort színesítő témák is beleszövődtek.
Az első feladatot követően az erdészek nekivágtak a maradék 5 próbatételnek is, melyek a következőkből tevődtek össze:
- famagasság és fatérfogat becslés
- gyérítés jelölés
- növényfelismerés
- lövészet
- távolságbecslés és trófeabírálat.
Itt már kisebb csoportokra osztódott a társaság és a kiosztott ütemtervnek megfelelően váltották a helyszíneket egymás között.
Ugyan kisebb feltorlódások előfordultak néha, de zökkenőmentesen zajlott le ez a barátságos viadal. A jó hangulat, a másik tréfás ugratása szerencsére a szemerkélő eső ellenére is végig megmaradt.
Míg a pontösszesítés és az ebéd kiforrta magát addig a résztvevők a vadászházban foglaltak helyet, ahol a hagyományokhoz híven megtörtént az előző vadászati év kiértékelése, és elhangzott idei évre megfogalmazott célok sikeres teljesítéséhez szükséges útmutatás is. A folytatásban pedig szó esett Társaságunk gazdasági helyzetéről, lehetőségeiről is.
Az étkezést már csak egy, de annál sokkal lényegesebb téma előzte meg: az „Év Erdésze – 2024.” házi előválogató versenyének eredményhirdetése. Az idei év győztese rendkívül magabiztos előnyre tett szert, az őt követő versenytársak már közelebb álltak egymáshoz a pontszámok tekintetében.
A címvédő Mogyorósi Zsolt (Győri Erdészet) idén 200 pontot gyűjtött, ezzel a harmadik helyet szerezte meg.
A dobogó második fokára Sipőcz Ádám (Kapuvári Erdészet) állhatott fel.
A KAEG Zrt. Év erdésze pedig Horváth Flórián (Kapuvári Erdészet) lett, 233 pontos összesített eredménnyel.
Sok sikert kívánunk Flóriánnak, hiszen ő képviseli a KAEG Zrt-t a következő, országos megmérettetésen!
Büszkék vagyunk minden helyezettünk eredményére. Köszönet illeti valamennyi résztvevőt és versenybírót a tisztes helytállásért és a Jánossomorjai Erdészetet, a példás szervezésért, zökkenőmentes végrehajtásért!