2024 június 6. - Stratégiai együttműködést írt alá a Soproni Egyetem sportegyesülete, a SMAFC, valamint az SC Sopron.
Ősszel női futballcsapatot indítanak az NB II-es bajnokságon.
Új szintre emelte együttműködését az SC Sopron és a SMAFC: a két sportegyesület elnöke stratégiai szerződést írt alá egy női futballcsapat indításáról. Az NB II-ben ősszel már pályára lépő gárda Soproni Egyetem néven szerepel majd a bajnokságon. Már a nevük is jelzi, hogy a két soproni klub az egyetemmel karöltve, az intézmény támogatásával jön létre.
Az SC Sopronnal közösen működtetett e-sport szakosztályunk már bizonyította az együttműködés sikerét. Most lépünk egy nagyot közösen, és reményeink szerint kiemelt stratégiai partnerségünk a női futballban is sikeres lesz - vezette fel a szerződés aláírását Horváth József, az SMAFC elnöke. Az utánpótlásban kiemelt központként működő SC Sopron elnöke, Csiszár Ákos azt is elárulta, a női csapat indításához olyan partnert kerestek, aki már a nevével is jelzi a minőséget.
A Soproni Egyetemen mindig is fontos volt a sport, egyesülete például az ország legrégibb, még ma is működő sportklubja. A stratégiai megállapodás aláírásakor az is kiderült, hogy az intézmény képzési palettáján is egyre nagyobb szerepet kapnak olyan szakok, amik szorosan kötődnek a sporthoz, a sportolókhoz.
Sopronban minden adottság megvan ahhoz, hogy a fiataloknak ne kelljen választaniuk a továbbtanulás és akár az élsport között. Életpályamodellünk működik, de még sok kiaknázatlan lehetőséget látok. Az a szakmai munka, amely az SC Sopronnál a labdarúgás területén évek óta folyik, arra predesztinál, hogy az egyetemmel egy hosszú távú együttműködés jöjjön létre, amelyben nagyon sok kiaknázatlan lehetőség rejlik. Az első lépés az együttműködésben az E-sport szakosztály volt, idén pedig a női labdarúgócsapat. A jövőben talán olyan sportturisztikai központot is fel tudunk itt építeni, ahol később akár a sportág elitjének is kurzusokat biztosíthatunk
- mondta dr. Fábián Attila rektor.
Az oktatási rektorhelyettes, dr. Pásztor Enikő hozzátette: a sportszervezés, valamint a rekreáció és életmód szak elindulásával az egyetemen tervezik a gyógytestnevelő szak indítását is, a következő hónapokban pedig a SMAFC elnökével közösen dolgozzák ki az életpályamodell részleteit, amely még vonzóbbá teheti a szakokat.
Az együttműködés értelmében tehát ősszel Soproni Egyetem néven új női felnőtt futballcsapat indul az NB II-es bajnokságon. Közel ötven futballista már készen is áll a megmérettetésre, sőt a főállású tréner és az erőnléti edző is munkába állt. Két válogatott futballistára már büszke lehet a Soproni Egyetem; együttműködő partnerére, Csiszár Ákosra és Priskin Tamásra, aki az intézmény hallgatója. A tervek szerint ez a kör hamarosan bővülni fog újabb válogatott sportolókkal.