2024. szeptember 2. - Szeptember 7-én országos döntő, ahol 32 csapat méri össze tudását a Bábolnai Gazdanapokon.
Ez volt elmúlt évek talán leghűvösebb bükkzsérci versenye – jegyezték meg néhányan viccesen az így is 30 fokos melegben. Valóban, a várthoz és a megszokotthoz képest némiképp elviselhetőbb volt a kánikula az észak-magyarországi településen, ám a hőmérséklet így is komoly kihívásnak bizonyult a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság hatodik, utolsó regionális fordulóján, amit magabiztosan, kérdést sem hagyva nyert meg a Délbükk 100+ csapat.
Augusztus 31-én 7+3 csapat gyűlt össze a STIHL versenysorozatának egyik hagyományos, népszerű helyszínén. Bükkzsércen 7 gárda küzdött azért, hogy ott lehessen a szeptember 7-i országos döntőben. Bábolnára ugyanis a szokásoknak megfelelően 5 csapat kapott meghívást.
Három csapat gyakorolni érkezett Bükkzsércre, ami nem is sikerült rosszul. Olyannyira, hogy a gödöllői bajnok, a Pilisi Parkerdő Valkói Erdészetének gárdája a pontszámok alapján az első helyen végzett volna, míg a keszegi győztesek, a Tarjáni fanyűvők a harmadikon. Mindez intő jel lehet a döntőn résztvevő csapatok számára. A Kissék és Kollárék csapata újoncként kezdte a szezont, első regionális versenyükről nem is jutottak be a legjobb 5 közé, ám 2025-ben mindenképpen döntősök lennének, így nem először vesznek részt más helyi megmérettetéseken gyakorlás céljából. Többek között Somogyszobon is fűrészt ragadtak. Bár nem hivatalosan a 8. helyen zártak, a szerelésben is abszolút fejlődtek az elmúlt versenyekhez képest, és a kombinált versenyszámban szintén egyre összeszedettebbek.
Tökéletes döntés és kombinált, a leggyorsabb szerelés
A bükkzsérci versenyt végül a Máté Viktor, Lengyel Lajos, Kiss Attila, Pankotai Zoltán összeállítású, az Északerdő Zrt. támogatásával indult Délbükk 100+ csapat nyerte meg, nem is akárhogyan. Mind a döntés, mind a kombinált darabolás tökéletes volt, míg szerelésben is a két leggyorsabb idő köthető Kiss Attila nevéhez: egy 15 és egy 16 másodperces vezetőlemez-fordítás.
„Mi mindig készülünk a versenyekre, és ez most sem volt másként, az elmúlt két hétben az Északerdő támogatásával sok fát vágtunk. Talán ennek is köszönhető, hogy ilyen jól sikerült a döntésünk és a kombinált darabolásunk, mindkettő 0 hibapontos lett. De szerelésben is a miénk a legjobb idő. Most van még egy hetünk felkészülni a döntőre, ahol vissza szeretnénk állni a dobogóra, annak is a legfelső fokára. Tavaly a hatodik helyen zártunk, ezúttal szeretnénk ismét a legjobb csapat lenni” – fogalmazott Pankotai Zoltán, akinek sűrű lesz a szeptember eleje, hiszen a bábolnai döntő után 14-én a STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokságon is fejszét ragad Mátraházán.
Az erdőről sok mindent át lehet menteni
Kiváló versenyzéssel lett második a Túri Fakitermelés csapata Bükkzsércen, ami nem volt nagy meglepetés, hiszen az erdőn is együtt dolgozó gárda nem először dobogós a régiós versenyen.
„Az első fordulónk időben sokkal jobban sikerült, de több hibapontot gyűjtöttünk. A másodikban a rossz fa miatt lassabbak voltunk, és a kombinált darabolásunk sem sikerült jól, viszont a döntésünk majdnem tökéletes lett. Ha ebből a két menetből a jó részeket össze tudnánk tenni, akkor jó eredményt érhetnénk el az országoson is. Szeretnénk az első 10-ben végezni, ha ez összejönne, akkor már elégedettek lennénk” – mondta ifjabb Túri József, aki az édesapával, Túri Józseffel, valamint Túri József Mátyással és Szamkó Károllyal évek óta együtt dolgoznak. A fakitermelők sok mindent át tudnak menteni a versenyekre a hétköznapokból, és az összeszokottság is mellettük szól, így a döntőben a középmezőny felső részének mindenképpen számolnia kell az észak-magyarországi csapattal.
Északerdős csapat a harmadik helyen is
2024-ben a Kmetz Szabolcs, Hudák Péter, Jaczenkó Krisztián, Lukács Zsolt András összeállítású Északerdő-Encsitűz csapat lett a harmadik.
„Tudjuk, hogy min kell javítanunk a döntőre, jövő héten összeül a csapat, és ezeket át is beszéljük. A vágásokkal nincsen gond, a döntés, a kombinált darabolás is nagyon jól sikerült, de a hasításnál és a pakolásnál nem volt minden rendben. Ezáltal az időnk elment. Téblábolunk, ezt vágjuk, azt vágjuk. Nálunk ez volt most a probléma, amit viszont a döntőig ki lehet javítani, és ezen leszünk. Bükkzsércen a célunk az volt, hogy az első háromban mindenképpen ott legyünk, ez sikerült, az országoson pedig a legjobb formánkat szeretnénk hozni” – emelte ki Lukács Zsolt András.
A döntőben találkozhatunk még Bükkzsércről a Vidróczki fanyűvői csapattal és a STIHL-US Team – Felsőtárkányi Erdészet négyesével is, hiszen a negyedik és ötödik helyet ők szerezték meg.
Közönségkedvenc csapaték zárták a rangsort
A bükkzsérci verseny közönségkedvenc csapata egyébként a rendkívül nehezen hasadó fát húzó, azzal hosszú időn át küzdő, végül utolsó helyen záró Bükki Fanyűvők lettek, valamint egy teljesen újonc gárda, a Cuhai Farágók. Utóbbi sem véletlen, hiszen a csapatkapitány Bittmann Kata, aki az idei sorozatban a második női sportfavágó Veres Boglárka mellett. A döntőben azonban nem láthatjuk majd a Németh Márkkal, Peng Mártonnal, Komenda Istvánnal felálló négyest, mert a 6. helyen zártak. „Tudtuk, hogy a bükkzsérci versennyel szó szerint nehéz fába vágjuk a fejszénket, jelezték, hogy nem ez a legjobb választás egy újonc csapatnak, mert nagyon erős a mezőny, és a fák is rendre embert próbálóak. De végül nem bántuk meg, hogy eljöttünk a Bakonyból és Sopronból, mert nagyon élveztük. Azt hiszen, maradunk, és 2025-ben újra megpróbálkozunk a továbbjutással” – fogalmazott az erdőmérnöki szakot idén kezdő erdésztechnikus, Bittmann Kata.
Szeptember 7-én tehát országos döntő, ahol 32 csapat méri össze tudását a Bábolnai Gazdanapokon. A mezőny immáron teljes, és az biztos, hogy izgalmakban, komoly összecsapásban nem lesz hiány.
STIHL ORSZÁGOS FAKITERMELŐ BAJNOKSÁG
Bükkzsérc, 2024
1. Délbükk 100+ (282)
2. Túri Fakitermelés (347)
3. Északerdő Encsitűz (358)
4. Vidróczki fanyűvői (390)
5. STIHL-US Team – Felsőtárkányi Erdészet (406)
6. Cuhai Farágók (557)
7. Bükki fanyűvők (574)
Versenyen kívül:
Piliis Parkerdő Zrt. – Valkói Erdészet (275)
Tarjáni fanyűvők (298)
Kissék és Kollárék (414)