2024. szeptember 19. - Lázár János építési és közlekedési miniszter senkitől semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütörtökön az MTI-vel.
A tárca a közleményben csúsztatásnak nevezte az erről szóló hírt, hozzátéve, hogy az 5 hektár alatti, gazdasági rendeltetésű erdők értékesíthetők a jogszabályok szabta keretek között. A szóban forgó földrészletet, ahogyan más területeket is az agrárminiszter döntésével jelölték ki értékesítésre, majd a nyilvános hirdetményben megadott határidőben bárki vételi ajánlatot tehetett rá.
Az Agrárminisztérium (AM) egyetlen esetben sem tudja, ki fog a kiírást követően az ingatlanra ajánlatot tenni. Mindig a legmagasabb érvényes vételi ajánlatot kell elfogadniuk, ahogyan az ez esetben is történt - írták.
Az agrárminiszter tehát a közlemény szerint csak a földterület nyilvános eladásra történő meghirdetését hagyta jóvá a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően. Lázár János semmilyen erdővásárláshoz nem kért és nem kapott engedélyt, hiszen azt egy mindenki számára hozzáférhető, nyílt eljárásban vásárolta meg, amelyet hozzá hasonlóan bárki megvehetett volna egy magasabb vételi ajánlattal - hangsúlyozta az ÉKM.