2024. október 8. - Az Agrárminisztérium az uniós keretek között, sőt hazai eszköztárában is már régóta maximálisan kihasznál minden lehetőséget a fiatal gazdák számára biztosítható többletlehetőségek megteremtése érdekében, hiszen a generációváltás sikere a magyar mezőgazdaság jövőjének záloga.
Ma a rendszerváltás utáni legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési program megvalósítása zajlik, de ott egyáltalán nem konkurál a kis és nagy termelő, a kicsik és a fiatalok számára elkülönített pályázati felhívások biztosítják az előrelépéshez szükséges fejlesztési forráshoz jutás lehetőségét – nyilatkozta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
Kedvezőbb szabályozási környezetet jelent, hogy az agrár generációváltás sikere érdekében hazánkban született meg az ebben a formában Európában unikális törvényi szabályozás, az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény, amelynek leglényegesebb eleme, hogy lehetőséget biztosít az idősebb generáció számára a gazdaság fiatalok felé történő egységben történő átadására, azaz, a gazdasághoz kapcsolódó összes elem (a föld, egyéb ingatlanok, ingó dolgok vagy éppen vagyon értékű jogok) egyszerre, egyben történő átadásához.
A most záródó Vidékfejlesztési Programban közel 2300 fiatal gazda pályázott sikeresen különböző konstrukciók keretében, és nyert el 66 milliárd forint számukra célzott támogatást. Ezen belül több mint 1200 gazdálkodó 15 milliárd forint induló támogatásban részesült, több mint 600-an a kertészeti beruházásoknál voltak eredményesek, 240-en pedig az állattartás területén fejlesztették gazdaságukat.
A 2023-2027 közötti időszakban a 27 uniós tagállam közül Magyarország a generációs megújulás terén – összevetve az egyes országok vállalásait – a 12. legmagasabb tervértéket vállalta azzal, hogy 6800 fő fiatal mezőgazdasági termelő számára tervez támogatást nyújtani a különböző területalapú vagy vállalkozás indítását segítő támogatási programok keretében eddig nem látott nagyságú forrás, 416,7 millió euró értékben. El is készült, és hamarosan megismerhetővé válik ezek közül az egyik legfontosabb, az érintett mezőgazdasági szakmai szervezetek bevonásával kialakított új fiatal gazda induló és célzott beruházási támogatási konstrukció – közölte Feldman Zsolt.
A területalapú támogatások új rendszerében 2023-ban már az eredetileg vállaltnál több, közel 6900 fiatal gazda összesen 223 ezer hektárra igényelt az alaptámogatáson felüli többlettámogatást. Az uniós keretek között úgy került kialakításra a konstrukció, hogy a lehető legtöbb 40 év alatti fiatal számára hozzáférhető legyen a többlettámogatás. Nem véletlen, hogy 2024-ben már több mint 7300 fiatal gazda 252 ezer hektár után nyújtott be többlettámogatás iránti támogatási igényt, ami hozzávetőlegesen 30 ezer forintot jelenhet számukra pluszban hektáronként.
A lehető legnagyobb, 15 százalékos támogatási többletintenzitást biztosítjuk a fiatal gazdáknak, ha beruházási támogatást vennének igénybe vagy gazdaságot vesznek át az idősebb generációtól. Elkülönített pályázati felhívások jelentek meg az elmúlt években is a kisebb és nagyobb fejlesztések támogatására, így a fiatal gazdáknak soha nem kellett a nagyobb gazdálkodókkal versenyezniük. Kifejezetten segíti őket a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztéséhez biztosított támogatás is – emelte ki az államtitkár.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy tavaly egyszerűbbé vált a földszerzés a fiatal gazdák számára azzal, hogy tíz hektárig kifüggesztés nélkül vásárolhatnak földet a gazdálkodók.