2024.október 10. - Partnertalálkozón összegezte a Pilisi Parkerdő a Budapest és környékének erdőivel kapcsolatos helyzetet, a jövőbeni lehetőségeket és a fejlesztési irányokat.
Az eseményen részt vettek a Parkerdő Városierdő-fejlesztési programjának eddigi önkormányzati, vállalati, szakmai és civil partnerei.
A Pilisi Parkerdő kezeli Budapest és környékének legjelentősebb zöld infrastruktúráját, a Fővároson belüli és az agglomeráció területén található mintegy 34 ezer hektár állami tulajdonú erdőt. Ezeknek az erdőknek a fejlesztése, klímaadaptációja olyan közcélú feladat, amely több millió ember életminőségét határozza meg, illetve biztosítja. A Parkerdő 2019-ben indította el Városierdő-fejlesztési Programját, amelynek támogatóit partnertalálkozóra hívta.
„Az erdőket, s rajtuk keresztül a társadalmat érintő legfontosabb változás a klímaváltozás. Ma a klímaváltozás a zöldvagyonkezelést meghatározó legjelentősebb szempont. A természetes folyamatok következményeként a ma ismert erdők átalakulnak, sőt, sajnos sok helyen megszűnhetnek. Nekünk, erdészeknek az a feladatunk, hogy a társadalom, jelen esetben a Budapesten és környékén élők számára továbbra is biztosítsuk az erdőket. Ehhez tudatos klímaadaptációs erdőkezelésre és összefogásra van szükség. Mert az erdők a társadalmat szolgálják, az erdő mindenkié, ami a kölcsönösség elve alapján azt is jelenti, hogy a társadalomnak is tennie kell érte, részt kell vállalnia ebben a feladatban.” – mutatott köszöntőjében rá Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója, aki azt is hangsúlyozta, hogy a társadalom erre a kihívásra és az ehhez szükséges közös lépésváltásra fogékony, hiszen a partnertalálkozón olyan önkormányzatok, vállalatok és civil szervezetek képviselői is részt vettek, akik az eddigiekben is együttműködő partnerei voltak a Parkerdőnek.
A Pilisi Parkerdő partnertalálkozóján Rittling István, a Parkerdő Budapesti Erdészetének vezetője ismertette a budapesti városi erdők fejlődéstörténetét és a Városierdő-fejlesztési Program eddigi eredményeit. Weisz Ákos, a BDO Magyarország ESG Tanácsadó Kft. ügyvezető partnere a vállalatok fenntarthatósági jelentéskötelezettsége és a zöldvagyon-fejlesztés összekapcsolásának lehetőségeiről tartott prezentációt, kiemelve és konkrét igényeken bemutatva a Parkerdő ebben való szerepvállalását. Kovács Viktória, a Pilisi Parkerdő ökoturisztikai és kommunikációs osztályvezetője a résztvevők számára részletesen ismertette az erdészeti társaság kínálati projektjeit - a Parkerdő „zöld étlapját”; azokat a már tervezett, de még el nem indított ökológiai értéknövelő, klímaadaptációs és biodiverzitás-megőrző fejlesztési programokat, amelyekhez a Parkerdő együttműködő partnerek csatlakozását várja.
A partnertalálkozón Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő szóvivője pódiumbeszélgetésen kérdezte Schmitt Petrát, a 2023-as Budapesti Atlétikai Világbajnokság fenntarthatósági menedzserét, Kovács Pétert, a XVI. kerület polgármesterét és Szege Györgyöt, az MBH Bank Nyrt. ESG és Fenntarthatóság igazgatóját a zöldfejlesztések támogatásának motivációjáról, az általuk fontosnak tartott célokról a Pilisi Parkerdővel való együttműködés tapasztalatairól.
Az esemény záróprogramjaként a Pilisi Parkerdő a résztvevők számára vezetett túrát szervezett a Hármashatár-hegyen, amely az egyik legjobb példája az erdészek évtizedek óta folytatott városierdő-fejlesztésének, hiszen a terület valaha kopár, sziklás táj volt, mára pedig élő, működő erdő található rajta.