2024. november 27. - Elektronikus formában szabadon letölthető a teljes monográfia
- A bükk sokoldalú szolgáltatásaival kiemelkedik népszerű és látványos fafajaink közül, és 2024-ben az Év Fája lett. Szerepe és megítélése hűen tükrözi a társadalmi megítélés és a gazdaság áramlatainak gyors változását az idők során.
Az utóbbi, alig egy bükkös-vágásfordulót kitevő viszontagságos korszakok során, értékelése és sorsa többször vett hirtelen fordulatot. Évszázadokon át a bükk lenézett fafaj volt, faanyagát tűzifának, vagy faszénégetésre és hamuzsírfőzésre használták, a bükkösöket rövid vágásfordulóval sarjaztatták.
Az akkori megítélést és a bánásmódot, ugyanakkor a változás váteszi jóslatát is jól összegzi Fekete Lajos, a selmeci akadémia tanára 1897-ben: „Ezek után remélhetjük, hogy a hazai erdőségeink ben most csak megtűrt bükk, idővel még nagy kincset fog képviselni s talán eljő az idő, midőn utódaink csodálkozva fogják olvasni, hogy e fanemtől mindenáron, még az állófák meggyűrűzése által is igyekeztünk szabadulni.”
A 20. században a bükk megbecsült és keresett fafaj lett, pl. faanyagát gőzöléssel alkkalmassá tették bútoripari célokra, felújítását pedig jórészt már magról végezték. A jelenleg kibontakozó időszakban, a természetesség előtérbe kerülésével, az azt szolgáló üzemmódok leghálásabb fafajává vált.
Mégis, mostan romlani látszanak a bükkösök kilátásai. Jóllehet gazdasági, ökológiai és közjóléti szempontból bükköseink értéke nagy (ne feledjük esztétikai értéküket sem), és bár egykor hazai erdőségeink mintegy harmadát a bükk tette ki, mai részesedése – a trianoni elcsatolások következtében – mindössze 113 ezer hektár, az erdőterület alig 6%-a. A klímaváltozás súlyos árnyékot vet rá: sajnos ma az egyik leginkább veszélyeztetett őshonos fafajunk. Nemcsak a bükk, hanem a hozzá kötődő fajgazdag és sok esetben egyedi életközösségei is veszélyben vannak.
Mintegy fél évszázaddal ezelőtt monográfiák készültek minden gazdaságilag fontosabb hazai fafajról: a nyárakról (1962, 1978), a füzekről (1964), az akácról (1965), a tölgyekről (1967) és a fenyőkről (1966, 1978) is. Ebből a sorból kimaradt a bükk, bár az Akadémiai Kiadó sorozatában 1986-ban napvilágot látott egy ún. kismonográfia, de ez jellegénél fogva nem nyújthatott átfogó képet.
Jelen munka elkészítésére ösztönzőleg hatott az a tény is, hogy több szomszédos országban publikáltak igényes bükk monográfiát (Románia: 1967, Horvátország: 2003, Szlovákia: 2011).
Manapság ritkán jelennek meg összefoglaló tartalmú monográfiák. A publikációs követelmények egyre növekvő nyomása alatt elsősorban nemzetközi tudományos közlemények írására fordítja véges kapacitását a kutató. Ugyanakkor csak egy monográfia összegezheti egy témakör releváns ismereteit, például azáltal, hogy sokszor a már feledésbe veszett elődök tudását szintetizálja a legfrissebb kutatási eredményekkel.
E kötetben – amelyben kiemelten a hazánkban elért eredmények és tapasztalatok szerepelnek – igyekeztünk minden olyan ismeretanyagot feldolgozni, amely a jelen és a jövő erdészeti gyakorlatában szerepet kaphat. Valljuk, hogy a felmerülő problémákat csak széles látókörrel, fontos öszszefüggések felismerésével lehet orvosolni. Ehhez pedig – még a világháló korában is – meglátásunk szerint fontos forrás egy monográfia.
Ajánljuk e kötetet mindazoknak, akiket e fafaj jelenlegi szerepe és jövője érdekel. Így reményeink szerint haszonnal forgathatják diákok, kutatók, oktatók, az erdőgazdálkodás és természetvédelem gyakorlati szakemberei, szakpolitikai döntéshozók, illetve általánosságban az erdőket szerető és jövőjük iránt érdeklődő laikusok egyaránt.