2025. február 7. - Mátyás Csaba, az MTA r. tagja - SoE EMK Környezet- és Természetvédelmi Intézet
(A szöveg a Sopronban, 2025. február 3-án elhangzott előadás hanganyagon alapuló átírása, szakmai korrekciók nélkül.)
Fekete Lajos selmecbányai Akadémiai professzor munkásságát elsősorban oktatói, tankönyvírói oldaláról ismerik. Figyelmet érdemel azonban a magyar erdészeti kutatást megalapozó tevékenysége is, amelynek elismerése kortársai körében méltatlanul késedelmes volt. Tudományos munkája vázlatos bemutatása során ki kell térni azokra a körülményekre is, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy kezdeményezései és tudományos eredményei – a dualizmus egyébként virágzó lendületében – sokára értek be. Életművéből előadásomban három területre térek ki, ezek: neveltetésének háttere, elkötelezett kutatói munkája, és annak elismerése a tudományban.
Mindenekelőtt érdemes megvilágítani családi, tanulmányi hátterét. A nagyajtai Fekete család évszázados nemesi címerében talán nem véletlen, hogy címerállatként egy, a fiókáit önvérével tápláló pelikán szerepel. A heraldikában gyakori motívum a pelikán, mint az önzetlen, szerény, a jövőt segítő tevékenység szimbóluma. Fekete Lajos azonos nevű édesapja sebészorvosként került Tordára, felesége régi tordai nemesi családból származik.
A tordai unitárius templom
Az 1837-ben született ifjabb Fekete Lajos neveltetését meghatározta az unitárius vallású család. Elemi iskoláját Tordán, gimnáziumát Kolozsvárott végezte, mindkettőt az unitárius egyház tartotta fenn. 1868-ban unitárius egyházi tanácsnoknak választották, vallásához élete során hű maradt. Vallásos hite, az unitárius egyház eszmeisége döntő mértékben meghatározhatta Fekete Lajos karakterét és munkásságát is.
A Selmecbányán erdőmérnöki diplomát kitüntetéssel szerzett Fekete Lajos néhány éves gyakorlati munka után 1867-ben került oktatóként vissza a selmecbányai Akadémiára, ahol előmenetele kezdetben lassan alakult.
A selmeci erdészei palota avatása
1871-ben, már 34 évesen kapott lehetőséget egy tanulmányútra, amelynek keretében erdészeti tanintézeteket, kísérleti állomásokat és erdőgazdaságokat keresett fel Ausztriában és Németország különböző tartományaiban (amelyek akkor még formálisan önálló státuszú „országok” voltak). Ezek a tapasztalatok sarkallták a hazai, egyelőre nem létező kísérletügy elindítására. A kezdeményezésre az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 1874. évi, kalocsai küldöttgyűlésén kapott lehetőséget. Érdemes ebből a jelentős beszédből néhány fontos gondolatot kiemelni. Véleménye szerint „megszűnt már azon kor, midőn a szobatudósok speculatiójuk által hitték megfejthetni a legfontosabb kérdéseket (…) A természet tüneményei csak kísérletek útján dönthetők el. Ily kísérletek rendszeresen tétessenek, tudományos pontossággal, országos vezetés alatt.” Beszéde végén felszólította a küldötteket, hogy „az OEE mondja ki a kísérleti állomások felállításának szükségességét, amely csak a kormány által létesíthető.” (OEE – Országos Erdészeti Egyesület – a szerk.)
Ez a javaslata egy önálló kutatóintézet alapítására sokáig nem talált meghallgatásra. Csak 18 év múlva vetette fel Bedő Albert, Fekete pártfogója és barátja egy intézet létrehozásának a gondolatát a földművelésügyi miniszternek, aki 1893-ban javaslattétel céljából Vadas Jenőt küldte Ausztriába, Németországba és Svájcba. Vadas azzal a véleménnyel tért vissza, hogy nincs szükség külön intézetre, a kutatás megszervezése az Akadémia keretében megoldható, a vidéki erdőőri szakiskolák bevonásával. Ezt az álláspontot Fekete Lajos (akkori erdőtanácsosként) nem támogatta.
Viszont Tuzson János (ösztöndíjas tanársegédént) 1896–97-ben Münchenben növénytani tanulmányokat folytatott, és kísérleti állomásokat keresett fel Zürichben és Bécsben. Tapasztalatairól a földművelési minisztérium (FM) tudomást szerezhetett, mert végül 1897. december 31-én Darányi Ignác miniszter aláírta az önálló Erdészeti Kísérleti Állomás létesítését, „egy fő szakszeméllyel”. Igazgatója Vadas Jenő, beosztottja pedig Roth Gyula lett. Az Állomás 1914-től külön kutatóépületet kapott, kísérleti bázisai Kisiblye mellett a külső kísérleti állomások lettek, Temesvár–Vadászerdő, Királyhalma, Liptóújvár és Görgényszentimre erdőőri iskoláinál. Ezzel Fekete elképzelése valóra vált, ha nem is az ő vezetése mellett.
A kisiblyei kísérleti állomás
Fekete Lajos erdészeti kutatási területei széleskörűek voltak, ezekből elsősorban a növénytan– növényföldrajz területét kell kiemelni. Az erdészeti növénytan területén publikált taxonómiai munkáira, pl. a tölgy- és berkenye fajok és hibridek leírására korának botanikusai is felfigyeltek. Az elismerést igazolja, hogy a hazai botanika doyenje, Simonkai Lajos egy tölgyhibridet Quercus × feketei–ként írt le, amely társnévként ma is elfogadott. Erdészeti szempontból legjelentősebbek növényföldrajzi kutatásai: 1870-től haláláig foglalkozott a fa- és cserjefajok elterjedésével, az elterjedésüket meghatározó termőhelyi tényezőkkel. A szünidőkben saját költségén járta az országot, gyűjtötte az adatokat. Végre, 1881-től ehhez a munkához elnyerte az FM támogatását, amely hozzájárult ahhoz, hogy Blattny Tiborral közösen, alapműve elkészülhetett. Címe: Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén. I-II. kötet, magyar (1913) és német (1914) nyelvű kiadásban.
A kiadás körülményeire még visszatérünk.
Fekete az erdőművelés és erdőrendezés területén is számos úttörő kutatási eredményt publikált. Forrásműként említhetjük a Bükk őserdők állományszerkezete c. munkáját azért, mert hasonló vizsgálatokat a mai Magyarország területén alig végezhetünk; az egyetlen őserdőként elfogadható bükkös állomány a Kékes északi, sziklás lejtőjén csak kis szigetként maradt fenn. Úttörő a Szálalóerdők erdőrendezése c. publikációja is. Tordai kötődésével köthetők össze a Mezőség kopárai fásításával kapcsolatos, szintén úttörő tartalmú munkái.
A könyvbemutató előadói
Érdekes az erdészettudomány és ezen belül Fekete Lajos elismerése és szereplése a tudomány világában. Nem árt tudni, hogy általában az élettudományok képviseltsége a Magyar Tudományos Akadémián egészen a 20. század derekáig rendkívül gyenge volt. Az erdészet (az agrártudománnyal, biológiával, sőt az orvostudománnyal együtt) 1946-ig az MTA III. Matematikai és Természettudományi Osztályához tartozott. Ennek ellenére figyelemre méltó, hogy az MTA korán elismerte az erdészet kiemelkedő képviselőit, és többjüket tagjai közé választotta: 1864-ben Divald Adolfot, 1880-ban Bedő Albertet, és 1909-ben Tuzson Jánost. Ez a tény az akkori Magyarországon az erdészet nemzetgazdasági és ökológiai szerepének elismerésére utal. Mindamellett a magyar erdészettudomány megalapozóját, Fekete Lajost csak 73 évesen, 1910-ben választották meg levelező tagnak. Akadémiai székfoglalóját 1911-ben tartotta meg, témájául kedvenc kutatási területét választotta, „Az északi szélesség hatása a fafajok természetes elterjedésének magassági határaira” címmel. Akkor még kevesen sejthették, hogy a fafajok elterjedésének klimatikus határai nemsokára az erdészet egyik legaktuálisabb témája lesz – ami számomra egy élet kutatási feladatát jelentette.
Fekete Lajos életművében fontos szerepet kapott a nemzetközi tudományos kapcsolatok építése. Ehhez egy külön kitérőt kell tegyek. 1890-ben az erdészeti kutatás küldöttei egy bécsi találkozón határoztak egy nemzetközi szövetség létrehozásáról, amelynek célja a kutatási módszerek egységesítése volt. Konkrét feladatként a származási kísérletek nemzetközi létrehozása merült fel, mert kiderült, hogy a szaporítóanyag felhasználásának optimálása országhatárokon belül nem oldható meg. Az ülésen selmeci képviselőként Sóltz Gyula igazgatóhelyettes vett részt. Sajnos a határozat jelentőségét nem ismerte fel, így az 1892-ben létrejövő szervezet, a IUFRO Eberswalde-ban tartott alapító kongresszusán csak a német nyelvű intézetek vettek részt, magyar képviselő nem volt jelen. Tehát a Fekete Lajos által folytatott, nemzetközileg elismert kutatás ellenére hazánk nem szerepel a IUFRO alapítói között.
Ennek ellenére, Magyarország már 1893-ban csatlakozott a IUFRO első nemzetközi projektjéhez, amelynek témája az európai fafajok elterjedési határai feltárása volt! Bár ismert forrás nem támasztja alá, biztosra vehetjük, hogy a csatlakozást Fekete Lajos kezdeményezhette. Nem meglepő, hogy bár hazánk hivatalos IUFRO csatlakozására csak jóval később, 1904-ben került sor, a projekt kitűzött feladatát a IUFRO-tagországok közül elsőként, 1910-ben fejezte be Fekete Lajos és Blattny Tibor. Az sem véletlen, hogy munkájukkal olyan elismerést értek el, hogy a IUFRO következő, 1914-es kongresszusának helyszínéül Magyarországot választotta. A nemzetközi kongresszus előkészületeire az FM jelentős támogatást biztosított, amelyből lehetségessé vált Fekete és Blattny alapművének német nyelvű hasonmás kiadása is 1914-ben. Mint ismeretes, a világháború kitörése után, az egy hónappal későbbre tervezett kongresszus és a hazai tudományos eredmények bemutatása (köztük Fekete Lajos munkásságáé is) elmaradt.
Nem ez volt az egyetlen sorscsapás a Fekete-család és Fekete Lajos szűkebb hazája, Erdély életében. A család szűkebb környékét évszázadonként érték komoly csapások. 1601-ben és 1706-ban Torda város súlyos pusztításokat élt át, az ottani unitárius iskolát, a templomot kirabolták, felégették. Az 1848-as forradalom és függetlenségi háború során 1849-ben a vesztésre álló császári hadvezetés a román népességet a magyarok ellen feltüzelve, kirobbantotta Avram Jancu véres lázadását, amely a Maros völgyében Nagyenyedtől Tordáig a magyar lakosság részbeni kiirtásához vezetett. Mintegy nyolcezer lakos esett áldozatul, köztük id. Fekete Lajos lelkész sógorát is meggyilkolták. A Fekete-család kétszer menekült el Tordáról, otthonukat kirabolták. Ekkor Fekete Lajos mindössze 12 éves volt. A sorscsapások mély nyomot hagyhattak benne, ezt bizonyítja a kötetben leközölt beszéde, amely a nemzetiségi kérdésre való érzékenységét bizonyítja1.
Fekete Lajos 1916-ban, Selmecbányán hunyt el 79 évesen, alig néhány évvel azelőtt, hogy bebizonyosodott, milyen katasztrófához vezetett az a kormányzati szemellenzős nemzetiségi politika, amely nem vette figyelembe intelmeit. 1919-ben a cseh megszállás elől a Főiskola és a Fekete-család is Sopronba menekült. 1920-ra kiderült: Selmecbánya végleg elveszett és minden, amit ott az erdészek létrehoztak.
Szimbolikus, hogy a magyar erdészeti szaknyelv születését ünneplő, 1900-ban állított Wagner Károly emléktábla, amely egyben Fekete Lajosról is szólt, szintén összetöretett.
2007-ben közadakozással állítottuk helyre egy új világban, de az ellenséges hangulat túlélését bizonyítja ismételt összetörése. Derűlátó reményt jelez újabb helyreállítása 2009-ben – de bizonyosságot nem.
A Főiskola számára az újrakezdés reményét jelentette az elhelyezkedés az elárvult soproni Hadapródiskolában. Aztán 1919-1921 között a saint-germaini békeszerződés értelmében az osztrák csendőrség többször megkísérelte Sopron elfoglalását. Ágfalvánál a felkelők a selmeci főiskolások közreműködésével védték meg Sopront, és tartották meg a várost Magyarországnak. A második világháború újabb megpróbáltatásokat hozott a városnak, még felsorolni is sok: zsidó holokauszt, súlyos bombázások, a németajkúak deportálása, vasfüggöny a város körül, az egyetem szétszakítása, az 56-os forradalom, majd a tömeges egyetemi kari exodus Nyugatra, Kanadába.
A monográfia szerzői: Bartha Dénes és Bende Attila
Fekete Lajos családja a városban tovább élt, de életműve újból megcsonkult: 2019-ben önállónak megálmodott Intézete, az Erdészeti Tudományos Intézet beolvasztásra került az egyetembe. Ha ez kellett fennmaradásához, rendben van – de egy évszázados létezés szakadt meg. Fekete Lajos emléke azonban tovább él, Selmecbányán és Sopronban is. Mellszobra a soproni Botanikus kertben egy szerény, önzetlen, szebb jövőt szolgáló egyéniségnek állít emléket.
1) 1894-ben elmondott valéta beszéd a „már türelmetlenül kopogtató nemzetiségi kérdés”-ről. In: Bartha Dénes és Bende Attila: Fekete Lajos akadémikus élete és munkássága. Sopron, 2025