2026. február 18. - A Vadgazdálkodás aktuális kérdései c. szakmai konferencián a klímaváltozáshoz alkalmazkodó erdőgazdálkodás, a megnövekedett hazai nagyvadlétszám hatása, a vadkárkérdés, valamint a vadgazdálkodást érintő jogszabályváltozások kerültek előtérbe.
A vadgazdálkodásban olyan jogszabályi módosításokra van szükség, amik „nem erőszakolják meg a természetet, mert az soha nem fog sikerülni” – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) által a 32. FeHoVa-kiállításon rendezett konferencián Luzsi József, a NAK vidékfejlesztésért felelős országos alelnöke. Ehhez köszöntőjében csatlakozott Pechtol János, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke, aki arról beszélt, hogy betegségek és aszályok kereszttüzében kell a szakembereknek fenntartható vadgazdálkodást végezniük.
A mostoha körülmények között elért eredmények pedig magukért beszélnek: érmes, világrekord trófeákkal büszkélkedhetünk – tette hozzá. Jámbor László, az OMVK elnöke megköszönte a kamaráknak (NAK, OMVK) és a védegyletnek (OMVV) az újonnan létrejött stratégiai együttműködési nyilatkozatot.
A három szervezet a jövőben még szorosabban együttműködik az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében. Írásba foglalt megállapodásuk konkrét kereteket rögzít a közös munkához, tematikus pontokra bontva mutatja be az együttműködés lehetséges területeit. A megállapodás kiterjed a szakpolitikai és jogalkotási kérdések egyeztetésére, a vadkármegelőzés és a konfliktuskezelés közös megközelítésére, az adat- és információmegosztás erősítésére, valamint arra, hogy az ágazatokat érintő döntések előkészítése összehangoltan történjen. Az együttműködés kiemelt célja, hogy ott, ahol a mezőgazdasági termelés, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás érdekei találkoznak, szakmai alapon, partnerségben szülessenek megoldások.
Elavult állománybecslési módszerek
Az előadók közül Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára a Klímaadaptációs Fórumot mutatta be. A klímaváltozás hatással van az erdők élettartamára, fafajösszetételére, mindez hosszú távú globális élőhelyváltozást eredményezhet. A Dél-Alföldön és a Homokhátságon 10 ezer hektárnyi erdő pusztult el az elmúlt években az aszályos nyaraknak eredményeképpen, és a magasabban fekvő területeken is megfigyelhető az erdők szerkezetváltozása, ami előrevetíti, hogy a Kárpát-medencére jellemző fás szárú fajok egy részét a mediterrán éghajlatú területek fafajaival kell helyettesíteni.
A cél Magyarország zöld vagyonának a megmentése, hangsúlyozta az államtitkár, aminek érdekében nyolc munkacsoportot állítottak föl, mondván, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, az erdők kezelése összehangolt cselekvést kíván.
Jánoska Ferenc, a Soproni Egyetem intézetigazgatójának előadása a tolerálható nagyvadlétszámot firtatta. Tudomásul kell venni, hogy a vad az erdőben él, és ott kárt okoz – hangsúlyozta. Szemléletes példaként hozta, hogy 1906-ban egy Esterházy birtokokon 11 500 hektáron 233 szarvas élt, amelyet úgy jellemeztek, mint ami a mezőgazdálkodásban igen sok kárt csinál (20 szarvas/ezer hektár!). Ma három vármegyében is több szarvast lövünk, mint 1940-ben, amikor ráadásul hazánk közigazgatási határai messzebbre nyúltak. Mint mondta, a meghatározott fenntartható vadlétszámnak jelenleg a közelében sem járunk a 20 éves üzemi ciklus közepén. Az állománybecslés jelenlegi módszere fabatkát sem ér, meg sem közelíti a valósághoz közelítő adatokat.
Véleménye szerint a jelenlegi 220-250 ezres becsült gímszarvaslétszámnak a fenntartható 70 ezer egyedre történő csökkentése úgy nem érhető el, hogy a szakszemélyzet a vadászati idény végén igen erős „kitermelésbe” kezd; sokkal inkább lehet jó megoldás, hogy a vadászati lehetőségekhez nehezen hozzáférkőző, ámde vadászni vágyók számára 100-150 hektáros bérleteket alakítanak ki a vadászatra jogosultak, ahol csak a bérlő vadászhat, „mert a magyar ember nem vadgazdálkodni szeretne, hanem vadászni”.
Természetes szelekcióra alapozva
Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese azt mondta, a vad érdeke nem előzheti meg az erdők érdekeit. Üzemi szintű vadhatásmonitoring kialakításán dolgoznak, mivel a korábban bevett becslési módszerekkel nem kívánnak élni. Inkább indikátorokra (pl. rágáskár) alapoznak, mint a vadászatok sikerességére, a begyűjtött adatokat pedig digitalizálják. A vadat nem takarmányozzák télen, úgy vélik, döntsön a természetes szelekció, amúgy is az elérendő nagyvadlétszám elérésétől még igen messze vagyunk.
A Pilisi Parkerdő is értékesít vadászati lehetőséget a szakszemélyzet terheinek enyhítésére különféle „vadászati csomagok” formájában.
Marosán Miklós igazságügyi vadkárszakértő a vadkár-érvényesítés buktatóiról beszélt. Elmondta a mező-, erdő-, vadgazdálkodó közös érdeke a konfliktusok csökkentése lenne, ehhez azonban a korábbiaknál is szorosabb együttműködésre van szükség. Vadkárnak minősül a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, továbbá a csemetekertben okozott kár tíz százalékot (a továbbiakban: természetes önfenntartási érték) meghaladó része. Mint kifejtette, az önfenntartási érték definíciója sok pereskedéssé fajult ügyben nem egyértelmű, annak átfogalmazása mielőbb célszerű lenne. Kifejtette,
vannak olyan vadászható fajok, mint a vadlibák vagy galambfajok, amik bár nem szerepelnek a vadkár definíciójában, mégis képesek jelentős kártételre, főleg az őszi vetésekben vagy a napraforgótáblákban.
További problémát okoz, hogy bár, mondjuk, galambfaj okozza a kárt, de az adott faj védett (vadgerle) vagy díszállatnak minősül (postagalamb), esetleg nincs egzakt faji meghatározása (városi galamb) – ezeknél az eseteknél más-más jogszabályok alkalmazására van szükség. Szintén vitát vált ki az a vad által okozott kár, ami közvetlenül nem jár terméskieséssel, például a termőföldben okozott kár (vaddisznótúrás), hívta fel a figyelmet a probléma sokrétűségére.
Észszerű változások
Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályvezetője a már megtörtént és a várt jogszabályváltozásokról beszélt. Olyanokról, mint az azonosítójel használata, amely kapcsán kiemelte, hogy tavaly karácsonytól kezdve kötelező használni elhullott vad – vagy akár részének – szállításakor is. Említette, hogy az állattartó telephez tartozó legelők körüli tartós kerítéstelepítéskor már nincs szükség a vadászatra jogosult hozzájárulásához. Emellett
a hivatásos vadászok már a saját fegyverüket is használhatják vadgazdálkodási feladatok elvégzésére.
Egyértelműbbé vált az elektronikus képalkotó céltávcsövek használatra vonatkozó jogszabály.
A tavaly nagy port kavaró belterületen lévő vad esetén pedig immár a polgármester feladatkörébe tartozik a kárt okozó vad befogatása, vagy szükség szerinti terítékre hozatalának intézése.
A belterületi vad elejtéséhez már nem szükséges a rendőrségtől engedélyt kérni, elég csak tájékoztatni, ugyanakkor repülőtereken, közutakon, vasút területén továbbra is kell a rendőrség engedélye. Módosításra került az is, hogy a vadászati hatóságnak nem kell a trófeabírálatot követően nyolc napon belül határozatban döntenie az elejtés esetleges szakszerűtlenségéről, amennyiben a trófea a végrehajtási rendeletben meghatározott ponthatárt eléri, és erről a hatóság igazolást állít ki, kikötve az Országos Trófeabíráló Testületnek felülbírálatra történő bemutatást. A felsoroláshoz a főosztályvezető hozzátette, csak a gímszarvas, a dámszarvas és az őz agancsát kell bemutatni az elejtéstől (elhullott vad esetében birtokbavételtől) számított harminc napon belül. A szikaszarvasagancs, a mufloncsiga és a (tizenhat centiméternél hosszabb) vaddisznóagyar esetében a határidő kilencven nap. Ugyanennyi idő áll rendelkezésre a róka, az aranysakál és a borz koponyájának bemutatására (korábban ezen fajoknál is harminc nap volt a határidő).
Valamennyi előadásból kitűnt, hogy a változóban lévő éghajlat, az élőhelyek, mint az erdők megőrzése, a mezőgazdálkodás klímatoleráns módszerek felé nyitása, a vízmegőrzés, a mindjobban kihegyezett vadkárkérdések kezelése, a jelenlegi vadállománybecslési módszerek megújítására való törekvések és így a fenntartható -hasznosítás hosszú távú elérése, valamint a folyamatosan megújuló jogszabályváltozások arra engednek következtetni, hogy a hazai vadgazdálkodás új korszakba lépett, és a korábbiakhoz képest egészen eltérő stratégiák kezdenek körvonalazódni. ·Varga Tibor