2026. február 19. - Az utóbbi hetekben a virtuális térben komoly vita bontakozott ki a védett erdőkön zajló fakitermelések kapcsán.
Az egyik oldalon a civil természetvédők és az erdőkért aggódó természetbarátok, a másik oldalon pedig az erdészetek állnak.
A WWF Magyarország, a Magyar Madártani és a Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és az Erdőszeretet Szövetség február elején a Bükki Nemzeti Park közepén, Lillafüred mellett egy friss vágásterületen, egy 100 évesnél idősebb tölgyerdő helyén tartott tiltakozó akciót. A fakivágás jogszerűen zajlott, nem történt törvénysértés, de a természetvédők épp erre, a rendszerszinten rossz fakitermelési és fafelhasználási gyakorlatra akarták felhívni a figyelmet, ami védett erdei élőhelyek pusztulását okozza országszerte.
A természetvédő szervezetek szemléletváltozást sürgetnek, és azt szeretnék elérni, hogy a nemzeti parkokban és a fokozottan védett területeken kizárólag a természet megőrzése legyen a cél, a gazdasági célú, faanyagtermelést szolgáló erdőgazdálkodás pedig döntően más, nem védett területeken folytassák az állami erdőgazdaságok.
Védett erdőből hőerőműbe
„Magyarországon az erdőterületek mintegy 95%-án folyik faanyagtermelés, védett és Natura 2000-es területeken is. Az erdőkben elsődlegesen a faanyagot látó gyakorlat legnagyobb kárvallottjai Magyarország nemzeti parkjai. A Bükki Nemzeti Park közel fél évszázados fennállása ellenére területének jelentős részén ma is vágásterületek keletkeznek évről évre. A fakitermelésnek nem ritkán száznegyven-százötven éves, gazdag élővilágnak otthont adó tölgyesek, bükkösök is áldozatul esnek. Ezek az erdők pótolhatatlan élőhelyek” – olvasható a WWF Magyarország közleményében.
A WWF adatai szerint 100 kivágott fából 62-t eltüzelünk, közülük 20 biomassza-erőműbe kerül. Ez évente 1,4 millió m? tűzifát jelent, ami közel négy Puskás Arénát töltene meg színültig rönkfával, beleértve a játékteret és a nézőteret is.
A tűzifa mintegy 60%-a értékes, természetes erdeinkből származik.
A tűzifa egy része lakossági felhasználásra, míg a másik része erőművekbe és fűtőművekbe kerül. Magyarországon öt nagy biomassza-erőmű használja fel – alacsony hatékonysággal – az összes tűzifa közel egyharmadát, aminek jelentős része természetvédelmi szempontból értékes erdőkből származik.
Az erőművek Magyarország villamosenergia-fogyasztásának csupán 2,7%-át fedezik. A WWF számításai szerint ez a biomassza-mennyiség kiváltható lenne szél-és napenergiával, egészen pontosan 41 szélturbinával és a jelenlegi naperőművi kapacitás 7 %-os bővítésével.
Védett-e a védett erdő?
Bizonyára sokan azt gondolták, hogy önmagában az a tény, hogy egy erdő nemzeti parki területen van védelmet jelent számára. Ez azonban nem így van, a jogszabályok ugyanis lehetővé teszik a védett és Natura 2000-es területeken is a fakitermelést.
A védett állami erdők nagy részében a nemzetipark-igazgatóságok csak kezelési feladatokat látnak el, hatósági jogkörük már nincs, ezek az erdők az állami tulajdonban lévő erdészeti részvénytársaságok vagyonkezelésében vannak.
Ha egy idős erdő sorsáról van szó az állami természetvédelemnek általában nincs nagy mozgástere. Az erdőtervezések során a nemzetipark-igazgatóságok szakemberei
néhány száz méteres védőzónákat tudnak kijelölni egy-egy fokozottan védett faj védelme érdekében
Vagyis, ha szeretnének egy idős erdőt megőrizni, nekik kell bizonyítani, hogy miért is lenne érdemes az adott erdőrészletet meghagyni, és nem az erdészetnek kell alátámasztani azt, hogy miért szeretne egy idős erdőt levágni.
Az Agrárminisztérium Átlátszónak küldött levelében konkrét számadatokat is olvashatunk erre vonatkozóan. A Bükki Nemzeti Parkban a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs fészkelőhelye közelében előírják, hogy hektáronként legalább 20 köbméter holtfát kell meghagyni és az odú közelében, egy 100-400 méter sugarú körön belül korlátozni kell a fakitermelést. Hogy ehhez a pár száz méteres védőzónához mit szól a fehérhátú fakopáncs, azt sajnos nem tudjuk. Amit viszont tudunk, hogy a faj több hegységünkben, például a Vértesben és a Gerecsében, ahol korábban előfordult, ma már nem található meg.
Idős erdőkhöz kötődnek
De miért különösen fontosak a háborítatlan, idős erdők természetvédelmi szempontból? Ezek az erdők számos olyan védett és fokozottan védett faj számára jelentenek élőhelyet, amelyek nem tudnak akármilyen erdőben megmaradni. Ilyen idős fákhoz szorosan kötődő fajok például a vadmacska vagy a már említett fehérhátú fakopáncs, amely az idős erdőkre jellemző holtfához kötődik, de hosszan lehetne még sorolni az érintett fajokat. Ilyen erdőkben él például hazánk egyik legritkább rovara, a remetebogár, amelyről korábban mi is írtunk, de Kovács Tibor a Mátra Múzeum főmuzeológusa egy sor más, idős fákhoz kötődő rovarfajt is bemutat cikkében.
Ezek az erdők a biodiverzitáson túl, a klímaváltozás szempontjából is kulcsfontosságúak, a holtfák például nagy mennyiségű vizet képesek magukban tartani, amivel mérséklik és páradúsabbá teszik az erdő klímáját, ráadásul a természetes erdők sokkal ellenállóbbak a külső behatásokkal szemben, legyen az egy tomboló szélvihar vagy kórokozók támadása.
Ezekből az idős erdőkből mára sajnos nagyon kevés maradt.
A WWF Magyarország összegyűjtötte hazánk idős, általuk szentélyerdőknek nevezett erdőit, amelyek az ország 2 millió hektáros erdőterületének 1%-át sem érik el. De beszédes az is, hogy az Agrármisztérium 2024-es adatai szerint csupán 454 hektár természetes erdőt tartanak nyilván az országban.
Legalább a nemzeti parkokban ne
A természetvédelmi szervezetek nem azt akarják elérni, hogy egyáltalán ne lehessen fát kivágni a hazai erdőkben, hanem azt, hogy legalább a körülbelül 200 ezer hektárt kitevő nemzeti parki erdőkben (Magyarország összes erdőterületének tizedén) hagyjanak fel a vágásos erdőgazdálkodással, és ott a természetvédelmi értékek megőrzése legyen az elsődleges feladat, ahogy erre külföldön számos jó példa akad.
Vélaményük szerint a nemzeti parkokban övezeteket kellene kialakítani, azokon belül pedig olyan zónát, ahol háborítatlan maradhat az erdő, ami így teljes értékű élőhely lehet az erdőlakók számára.
A Greenpeace petíciót is indított a védett erdők megóvásának érdekében. „Szűnjön meg a gazdasági célú fakitermelés a védett és fokozottan védett területek magas természetességű erdeiben! Kapjanak védelmet öreg erdeink!” – írják felhívásukban.
A környezetvédő szervezet által megrendelt tavaly novemberi közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 75 %-a szerint nem elfogadható, hogy természetvédelmi területen gazdasági célú fakitermelés folyik.
Mit mondanak az erdészetek?
Február elején nemcsak a természetvédő szervezetek tartottak tiltakozó akciót, de ekkor jelent meg az Átlátszó Füstbement erdő című filmje. Az erdészeti ágazaton belül nagy felháborodást kiváltó film is a védett erdőkön történő fakivágásokról szól, amelynek egyik helyszíne egy fokozottan védett bükki erdő, amelynek jelentős részét levágták.
Az illetékes Északerdő Zrt. a saját oldalán reagált a filmben elhangzottakra. Írásukban kiemelték, hogy a természetvédelem emblematikus fajának, a fehérhátú fakopáncsnak az állománya növekszik a Bükkben, ahogy az erdők átlagéletkora, a 130 évesnél idősebb, illetve az érintetlen erdők aránya is. „Szó sincs erdőirtásról. A fakitermelés az erdőkezelés része, amely után új erdőt nevelünk. A fakitermelés nem jár erdőterület csökkenéssel. Az EGERERDŐ Zrt. és az ÉSZAKERDŐ Zrt. nem végez tarvágást védett területen, őshonos faállományokban.” – hangsúlyozzák a cikkben.
Kiegészítésként tegyük hozzá, hogy az erdőterület fogalom alá nemcsak a köznyelvben erdőnek nevezett erdők tartoznak bele, de például az olyan területek is, ahol a letermelt erdő helyén már elvégezték az erdő telepítését (csemeteültetést, magvetést, dugványozást), vagyis ahol majd évtizedek múltán, egyszer majd valóban újra igazi erdő lesz.
Érdemes kitérni a gyakran emlegetett tarvágás kifejezésre is, ami mást jelent egy laikus természetbarát és mást egy erdész számára.
Tarvágás és végvágás
Többféle fakitermelési mód létezik, ezeket a szakma és a laikus más névvel illeti.
Tarvágás: amikor egyszerre vágják le az egész erdőt, majd általában mesterségesen újítják azt fel.
Fokozatos felújító vágás: amikor nem egy, hanem két-három lépésben történik a fakitermelés. Ilyenkor az új erdőnek van ideje a lehulló magokból felnőni, és nincs szükség mesterséges felújításra. Az erdő tehát természetesen újul fel. Ennek utolsó lépését végvágásnak nevezik, ami pedig létrejön, az szintén vágásterület. Tehát túrázóként a hegy- és dombvidékeken járva, amit tarvágásnak látunk, azok valószínűbb, hogy a fokozatos felújító vágások eredménye.
Természetvédelmi szempontból a tarvágás vagy a fokozatos felújító vágás során létrejött vágásterület sok hasonlóságot mutat. Ott, ahol erdő volt egyik napról a másikra drasztikusan és hosszú évtizedekre megváltozik az élőhely jellege, amit a zárt erdőhöz szokott élővilág nem tud tolerálni. Aki tud, az elmegy, aki nem tud elmenni, az elpusztul.
Együttműködés és párbeszéd
A védett erdőkről szóló vita fellángolása óta több erdészet is megszólalt. Hosszú cikkben beszél eredményeiről a Gemenc Zrt. is, mert szerintük „párbeszéd és a tények helyett indulattal teli vélemények fogalmazódtak meg a közbeszédben az erdőgazdálkodásról és az állami erdészeti társaságok munkájáról”, ezért fontosnak tartják, hogy a közvélemény megismerje erdőkezelési gyakorlatukat: „1993 óta – a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal közösen folytatott egyeztetések eredményeként – 13-szorosára nőtt a 100 év feletti állományok kiterjedése: 75 hektárról 953 hektárra. Az őshonos kőrises ártéri erdőkben egyaránt dolgozunk az örökerdő-gazdálkodás módszereivel, valamint fokozatos felújítóvágásokkal keressük a tarvágásos erdőhasználat és erdőfelújítás alternatíváit. 473 hektár területen felhagytunk minden fakitermeléssel” – írják.
Megszólalt az Országos Erdészeti Egyesület is, mert úgy érzik „az erdőkről és az erdészetekől” szóló közbeszéd az utóbbi időben veszélyes irányba fordult.” Az egyesület elnöke nyílt levelében arról ír, hogy „egy egész szakmát démonizálni nemcsak igazságtalan, hanem káros is”, ezért párbeszédet sürget, bár a védett erdőket érintő konkrét problémáról levelében nem beszél.
A film kapcsán állasfoglalást tett közzé az erdőgazdálkodókból, természetvédőkből, kutatókból álló Pro Silva Hungaria is. Az erdőgazdálkodókból, természetvédőkből és ökológusokból álló egyesület célja a folyamatos erdőborítást fenntartó erdőgazdálkodás szakmai támogatása. Mint közleményükben írják "a védett erdők kezelésével kapcsolatos társadalmi, közérdekű elvárások megfogalmazása és érvényesítése érdekében az erdészek bevonásával kell párbeszéden alapuló, széles körű egyeztetést folytatni."
Az Agrárminisztérium az Átlátszó kérdésére részletesen beszélt a fehérhátú fakopáncsok és rajtuk keresztül az idős erdők védelméről, a Facebook-oldalukon pedig visszatérő téma a fenntartható erdőgazdálkodás fontossága. Ennek lényege, hogy az erdőgazdálkodás során egyszerre tartják szem előtt az erdő biológiai sokféleségét és a társadalom gazdasági valamint rekreációs igényeit.
A napokban több erdőkkel foglalkozó kutató is közös állásfoglalást tett közzé a kirobbant vita kapcsán, és aláírásgyűjtést indítottak annak érdekében, hogy együttműködése szólítsák fel az erdőkkel foglalkozó kormányzati, gazdálkodói, kutatói és civil szervezeteket.
Hogy lesz-e együttműködés és érdemi párbeszéd a védett erdők kapcsán, vagy továbbra is elbeszélnek egymás mellett a felek, azt egyelőre nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy az idős erdőkre egyre jobban kell(ene) vigyáznunk. Nem csak a fehérhátú fakopáncs vagy a remetebogár, de a saját érdekünkben is. Tóth Judit