Jó volt újra együtt lenni – Nyugdíjas találkozót rendezett az EGERERDŐ Zrt.

Zétényi Zoltán
Hírek
2026. augusztus 29.
Találatok: 49
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


2026. augusztus 28. - 2026. augusztus 25-én Bélapátfalván rendezte meg hagyományos Nyugdíjas Találkozóját az EGERERDŐ Zrt.

A programon közel száz, a társaság különböző egységeiből érkező nyugdíjas kolléga vett részt.
„Jó volt újra együtt lenni” – talán ez a mondat foglalta össze legjobban a nap hangulatát. A Bélapátfalvi-tó partján található Vándortáboros táborhelyet a nyári hónapokban még több száz gyermek töltötte meg élettel, ezúttal azonban az EGERERDŐ korábbi munkatársai találkoztak itt, hogy közösen idézzék fel az elmúlt éveket, és bepillantást kapjanak a társaság jelenlegi életébe is.
A résztvevőket Dobre-Kecsmár Csaba, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója, valamint Komáromi Róbert, a házigazda erdészet vezetője köszöntötte. A nyugdíjas kollégák tájékoztatást kaptak az erdőgazdálkodást érintő aktuális szakmai és szakmapolitikai kérdésekről, valamint szó esett az Országos Erdészeti Egyesület Egri Helyi Csoportjának közelgő tisztújító választásáról is.
A közös reggelit követően a résztvevők két szakmai és kulturális program közül választhattak.
Az egyik csoport a Bükk-fennsíkra indult, ahol Csobod László, az Egri Erdészet műszaki vezetője mutatta be a korábbi fenyőállományok helyén zajló erdőfelújítási munkákat és az erdőszerkezet-átalakítás feladatait. Ezt követően Bársony Béla gépészmérnök, a Bélapátfalvi Cementgyár egykori beruházási osztályvezetője kalauzolta a résztvevőket a hajdani gyár és bánya történetében. Helyi lokálpatriótaként és kutatóként számos érdekességet osztott meg a környék múltjáról és nevezetességeiről is.
A másik csoport Mikófalvára látogatott. A résztvevőket a település polgármestere köszöntötte, aki bemutatta a helyi közösség életét és a falu értékeit. A vendégeket nagy szeretettel fogadták, ami különösen emlékezetessé tette a látogatást.
Kelemen Károly, Mikófalva korábbi polgármestere, az EGERERDŐ Zrt. egykori belső ellenőre a település történetéről, a Mikófalvi passiójátékról, valamint az 1950-es évek kitelepítéseiről mesélt. A csoport megtekintette a helyi tájházat és kovácsműhelyt, valamint azt az emlékoszlopot is, amelyet az 1951 és 1955 között, a kommunista diktatúra idején Mikófalvára kitelepített budapesti családok emlékére állítottak. A programot tárogatómuzsika tette még meghittebbé.
Ezt követően a mikófalvi csoport busszal Bélapátfalvára, a Közösségi Házba utazott, ahol a Napsugár Nyugdíjas Klub, majd a Tarnaleleszi Rákóczi Péter Ifjúsági Fúvószenekar műsorát tekinthette meg.
A programok után a résztvevők ismét együtt folytatták a napot. A közös ebédet követően Schmotzer András filmvetítése zárta a találkozót. Az összeállításban életpályájáról, erdészként megélt évtizedeiről és szakmai emlékeiről mesélt a közönségnek.
Az EGERERDŐ Zrt. számára fontos, hogy a nyugdíjba vonult kollégákkal a kapcsolat ne szakadjon meg. Évtizedeken keresztül végzett munkájuk, tapasztalatuk és az erdő iránti elkötelezettségük ma is része a társaság közös örökségének.
Hálásan köszönjük Bélapátfalva és Mikófalva önkormányzatának, a házigazda erdészet munkatársainak, valamint valamennyi közreműködőnek a vendégszeretetet és a programok megszervezésében nyújtott segítséget. Köszönjük nyugdíjas kollégáinknak is, hogy ilyen nagy számban elfogadták meghívásunkat, és aktív részvételükkel ismét igazi közösségi élménnyé tették a találkozót.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept