2012. október 14. - 2012. 08. 30-án, Gödöllőn a GAK. Kft. által szervezett Gazdaháló
konferencián önálló szekció foglalkozott a vidéksajtó helyzetével, majd
2012. 09. 3-án a BÉBIH budaörsi úti székházában a Növényvédelmi
Egyesület tagjai és meghívottjai előtt ugyancsak a szaksajtó került
terítékre. Mindkét helyen a jelenlévő gazdálkodók, agrárértelmiségiek is elmondhatták véleményüket. Az alábbiakban leírtak nem pontosan így hangzottak el, a rendszerezés, kiegészítés, továbbgondolás az én felelősségem, senki ne ijedjen meg, hogy egy összeesküvés részese volt.
Visszaszoruló szakújságírás:
1. Egyre kevesebb a szakíró, vagyis azok a kutatók, nemesítők, gyakorlati szakemberek, akik kísérleti eredményeiket, gyakorlati tapasztalataikat hajlandóak papírra vetni. De nem csak a szakíró, s ezáltal a szakcikk lett kevesebb, fogy a kísérletek száma is, amelyek eredménye feldolgozható lenne.
2. Egyre kevesebb a megfelelő szakmai iskolázottsággal és gyakorlati tapasztalattal rendelkező főállású szakújságíró. A rendszerváltás előtt csak az lehetett újságíró, aki diplomával rendelkezett, a rendszerváltás óta ilyen kötelem nincs.
3. Kevesebb a szaksajtót olvasó, a lapok megvásárlását fontosnak tartó szakember. A szakma iránt érdeklődők inkább az internetet tekintik információforrásnak. Szakmai honlapokat olvasnak, a speciális információkat a böngésző programok segítségével gyűjtik össze.
Kevesebb politikára és több szakmaiságra lenne szükség!
Sem a politikai-közéleti elit, sem a sajtóorgánumok tulajdonosai-vezetői nem igénylik a felkészült szakújságírót. Nem tartanak igényt mély, stratégiai kérdéseket taglaló tartalmakra, ha mégis, azokat néhány divatos közírótól várják. A szakriporterek jórészt a médiaszakon végzett fiatalokból kerülnek ki. Nekik végzettségüknél és koruknál fogva sem szakmai ismereteik, sem hétköznapi, földközeli tapasztalataik nincsenek. Talán tucatnyi felkészült szakújságíró található az országban, akiknek árnyalt és komplex képük van a vidékről és agráriumról.
A megjelenő agrár- és vidéktémájú tartalmak jórész eseménytudósítások, politikai közlemények, vagy érdektelen, reklám ízű, felszínes aktualitások. Ezek gyakran hamis színben tüntetik fel a vidéket: bor- és pálinkaversenyek, falunapok, böllérhétvégék, eszem-iszomok váltják egymást különösen az elektronikus médiában, a gondok taglalása felszínes, közhelyszerű.
Egész ágazatok maradnak ki hónapokra vagy akár egész évre a szaklapokból is, nem ad senki pontos agrármeteorológiát, növényvédelmi előrejelzést, a szakemberek jelentkezését elhárítják: - majd akkor foglalkozunk a parlagfűvel, ha itt az allergiaszezon!
A szaklapokban túl sok a fizetett cikk, a reklám, ezek túlsúlya rontja a korrekt írások hitelét is. Előfordul, hogy neves tudósok adják el hírnevüket, szakmai presztízsüket gyanús, megalapozatlan elméletek népszerűsítésére.
Az agrárium és vidék témáit, problémáit rendre a politika, illetve a városi értelmiség logikája szerint kommunikálják, a célközönség valós érdekeivel ellentétes értékrendet, prioritási sort képviselve.
Bár mintegy ezer helyi lap, számos hírportál létezik Magyarországon, jellemző hogy ugyanaz a napi tucatnyi hír kering, ezen kívül alig születik exkluzív hír.
Az újságírók szekértáborokba kényszerülnek, független, a pro és kontra érveket bemutatni szándékozó újságírókra nincs szükség. Az újságíró-társadalom megosztott, egymás rovására keresnek támogatásokat gyakran harmadik-negyedik vonalbeli közéleti személyiségeknél. A remélt előnyökért a legelemibb etikai normákat is áthágják. A mindenkori politika kegyeltjei nem hogy szégyellnék bértollnoki mivoltukat, hanem még dicsekednek is vele.
A szakújságírás kiszolgáltatottsága:
1. Bár évente mintegy tízmilliárd forintnyi marketing, illetve kommunikációs kerettel rendelkezik az agráriumot és a vidéket irányító-felügyelő intézményrendszer, az összeg 80-90 százalékát nagyon rossz hatékonysággal használják fel, vagy gyanús csatornákon eltűnik a politika szekértáborok konclesői között. A maradék forrás is csak a direkt közlemények közreadását szolgálja, rendszerezett, mély szakmai ismeretekre, kreatív feladatokra alig jut!
2. Az elektronikus sajtó és a napilapok vezető személyiségei között ritka mint a fehérholló, aki az agrárium vagy a vidék iránt elkötelezett lenne. Gondolkodásuk e területen közhelyekre, urbánus megközelítésre korlátozódik. Ennek megfelelően a szerkesztőségek tehetségesebb tagjai is igyekeznek a gazdaság, a pénzvilág felé orientálódni, szakmai kifutásukat ott keresni.
3. A kommunikációra még költeni tudó multinacionális szolgáltató és kereskedelmi cégek természetükből fakadóan saját, és nem a nemzeti érdekeket támogatják. A vidék és agrárium területét, népességét globális intézetek kutatói, vagy a hazai egyetemek szociológusai, kulturális antropológusai vizsgálják, hasonló empátiával, mint az Amazonas természeti népeit. Gyakorlatias, praktikus elvek szerint a magyar vidék átvilágítására senki nem kíván költeni! Bár most volt a félévszázados évfordulója a téeszesítésnek, ennek rendkívüli körülményeivel és máig tartó hatásával alig foglakozott a média.
Mi lenne a megoldás?
Mindenekelőtt nyíltan kell beszélnünk a valós helyzetről, a problémákról, mert addig nem változhatunk, amíg nem tudjuk, hogy min kell változtatni!
A szakújságírásért tenni kész kollégák részvételével szükség lenne egy szakmai klubra vagy kollégiumra, amelyben csak korrekt szakmai értékrenddel rendelkező, tisztességes újságírók vehetnének részt. A gazdasági és politikai érdekkörök elvtelen kiszolgálóit külön kell választani az érdemi munkára kész és képes kollégáktól.
A kör csak szakmai kérdésekkel foglalkozzon, kerülje a protokolláris megnyilvánulásokat, ingyen vacsorákat, minden olyan szituációt, amely az érdemi szakmai munkáról a figyelmet eltereli, vagy lehetetlenné teszi.
A kommunikáció fő színtere egy tematikus kollektív blog legyen, ahol a résztvevők kifejthetik véleményüket, önálló témafelvetéssel, vagy hozzászólással élhetnek. Tartsuk számon egymás munkáját, dicsérjük és intsük egymást, ha szükséges!
Kerüljük a politikai megközelítést, szigorúan a tömegkommunikáció, az árnyalt, tárgyilagos tájékoztatás és a szakmaiságot, vagyis a médiafogyasztó (olvasó, hallgató, néző) érdekeit helyezzük előtérbe.
Rendszeresen kapcsolatot tartsunk fenn a médiafogyasztóval, illetve a szakmai szervezetekkel. Tisztába kell lennünk a véleményükkel, értékítéletükkel, valós igényeikkel. Ennek színtere az internet, illetve különféle konferenciák médiaszekciója lehet.
Végezetül:
Ez a helyzetértékelés és kiútkeresés a megszokottól keményebb hangvételű és kevésbé árnyalt. A célok csak nagy erőfeszítéssel, következetességgel, szemléletváltással valósíthatóak meg, lehetséges, hogy erre nincs is érdemi igény. Ezen tájékoztató azt a célt szolgálja, hogy felmérjük, kik gondolják komolyan, hogy értékesebb munkára lennének képesek. Hangsúlyozom, ez nem jelenti azt, hogy valaki forduljon szembe munkáltatójával, vagy kollégájával, ez egy háttérmunka lenne, ahol értékrendszerünket rendeznénk!
Mi nem vagyunk egymás riválisai, ellenlábasai, mindannyian elférünk a médiapiacon. A mi ellenségünk a gazdasági és politikai érdekeket elvtelenül kiszolgáló, szakmailag felkészületlen, a vidék és az agrárium iránt elkötelezetlen szerencsevadász, aki elhiteti azt, hogy így kell működnie egy nagy múltú szakmai körnek.
Tudjuk, hogy mindent meg nem változtathatunk, létünk érdekében kompromisszumokra vagyunk kényszerítve, de a szakmaiságunkba, vidék iránti elkötelezettségünkbe, igazunkba vetett hitünk erőt adhat nekünk! Ideje elindulni ezen az úton! Pekár István (A szerző agrármérnök, korábban a Duna Televízió elnöke volt, de vidékmagazint is szerkesztett.)
