"A FEKETE FÖLDRÉSZ VADÁSZAI" kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban (ForestPress)
- Főszerkesztő
- Exkluzív
- Találatok: 1806
Magyar vadászok Afrikában
Benedek Fülöp, az FVM közigazgatási államtitkárának beszéde a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond gróf és Ferenc József Windischgrätz herceg emlékkiállítás megnyitása alkalmával. A kiállítás megnyitóján részt vett Széchenyi Zsigmond gróf özvegye is.
Kedves Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Múltunk előtt tisztelgünk, amikor három, egykori híres vadász hagyatékából állítottunk össze kiállítást. Bár életútjuk és személyiségük különböző, sorsuk egyben összefonódott, ez pedig nem más, mint a fekete földrész, Afrika és a vadászat iránti szenvedély, érzelmi kötődés. Többek voltak ők, mint egyszerű Afrika-vadászok, ezek a nagy tudású, szenvedélyes vadászok, akik egyben természettudósok is voltak. Ők fogalmazták meg elsőként a természetvédelem szükségességének gondolatát mind a hazai, mind az afrikai élővilág vonatkozásában. Hazai és nemzetközi téren is hasonló felismerésre jutottak a vadász természettudósok. Innét eredeztethető a természetvédelem, amelynek eszmeiségét a vadvédelem fontosságán keresztül az élővilág fenntarthatósága érdekében a vadászok fogalmazták meg először.
Méltóbb helyet nehéz is lett volna választani ennek a kiállításnak, hiszen az itt kiállított személyes emlékanyagok, használati tárgyak, könyvek, fegyverek, trófeák és az afrikai dioráma elénk varázsolja az elmúlt század nagy vadászainak szellemét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy néhány gondolattal ismertessem ezen kiváló személyek életútját. A sort Kittenberger Kálmánnal kezdem, akit barátai egymást közt csak Kittyként emlegettek.
Kittenberger Kálmán 1881-ben született Léván, iparos család nyolcadik gyermekeként. Életútjának első fő állomása 1901, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum alkalmazásába került, mint segéd-preparátor.
Kittenberger kiváló vadász, szakíró, Afrika-utazó, valamint nemzedékének egyik legkiválóbb zoológus gyűjtője volt. Tudományos megállapításait a végtelen pontosság jellemezte, és a legkisebb ingadozás, vagy kétség esetében is a legkomolyabb vadászok és természetjárók véleményét állította szembe magáéval.
Írásai minden kétséget kizáróan magukon viselik a feltétlen megbízhatóság, tudományosság, alaposság és kínos lelkiismeretesség minden bélyegét, így az sem véletlen, hogy írásainak sikere a trópusi és tudományos vadászirodalom fellegvárában, Angliában is igen jelentős. Megemlékezve róla tekintsük át afrikai munkásságának főbb állomásait és eredményeit! Kittenberger Kálmán nagyon rövid megszakításokkal körülbelül 16 évet töltött Afrikában és elmondhatjuk, hogy a bejárt területek állatvilágát a bolhától az elefántig majdnem tökéletesen ismerte.
Damaszkin Arzén bácskai földbirtokos afrikai vadászexpedíciójával érkezett meg először 1903-ban a német-kelet-afrikai Mombaszába. Itt betegsége miatt rövidesen elvált az expedíciótól és innentől kezdve önállóan végzett gyűjtőmunkát a Magyar Nemzeti Múzeum részére. Eleinte rendszeresen küldte értékes gyűjteményeit a múzeumnak, de viszonzásul egy garast sem kapott, így csökkentette küldeményeit. 1904-ben egészsége megromlása miatt hazatért, második útja 1906-tól 1907-ig tartott a mai Etiópiában, a Vörös-tenger partján és a Danakil-földön járt, ahonnét abban az időben kevés fehér ember tért vissza élve.
1908-ban indult harmadik útjára, bejárta Viktória partvidékét, a Ruwana-sztyeppén dolgozott, 1912-ben tért vissza és a Budapesti Állatkert részére nagy élőállat gyűjteményt hozott, ezzel megalapozta az újjászervezett állatkertünk egzotikus állományát. 1913-tól 1914-ig, a háború kitöréséig Ugandában gyűjtött különböző rovar- és állatfajokat, majd az angol gyarmati hatóságok hadifogolyként Indiába internálták. Ötödik útján Ugandában (1925-től 1926-ig), hatodik útján Belga-Kongóban és Ugandában (1928-tól 1929-ig) járt, ahol magyar vadászokkal nagyvad-vadászatokon vett részt. A Nemzeti Múzeumot ekkor nagy emlőspéldányokkal is gyarapította.
1920-tól már ő vezette, mint felelős szerkesztő a Nimród nevezetű vadászújságot 1948-ig. Afrikai éveiről fordulatokban gazdag, olvasmányos könyveiben emlékezett meg. 1927-ben jelent meg első könyve "Vadász és gyűjtőúton Kelet-Afrikában", majd 1930-ban utolsó útjáról írt könyve "Megváltozott Afrika" címmel.
Az általa gyűjtött anyag jelentős része 1956-ban elpusztult, értékes rovar és egyéb gerinctelen gyűjtemény anyaga fennmaradt. Kutatásainak eredményét mutatja, hogy a madárgyűjtései közül 5 új fajt ír le, míg Német-Kelet-Afrikából mintegy hatvan, a tudomány számára ismeretlen rovarfajt. Tudományos munkásságát 300 új faj leírása fémjelezte. 1958 januárjában halt meg.
Széchenyi Zsigmond 1898-ban született Nagyváradon, gyermekkorát a Fejér megyei Sárpentelén, illetve anyja osztrák és cseh rokonsága nemesi birtokain töltötte. Az egyetem elvégzését követően 1927-ben indult első Afrikai útjára Szudánba. 1928-1929-ben újra Afrikába utazott, annak vadban leggazdagabb tájára, Kenyába. 1930-ban, visszatérve Magyarországra, "Csui!" címmel jelentette meg nagysikerű vadásznaplóját.
1932-től 1938-ig további 4 alkalommal járt Afrikában. Kenyán, Tanganyikán kívül Ugandában, Líbiában és Egyiptomban vadászott és gyűjtött. Egymás után jelentek meg kiváló írásai, Afrika-könyvei, az "Elefántország" 1934-ben, a "Hengergő homok" 1935-ben.
A háború alatt gyűjteményének jelentős része teljesen elpusztult. A háborút követően, jó ideig tartó mellőzés után, 1959-ben államilag támogatott expedícióval jutott Kelet-Afrikába. Ezzel az úttal részben pótolta az 1956-ban elpusztult Nemzeti Múzeum-i Afrika Kiállítás anyagát. 1964-ben kilencedik afrikai útjára indult, ahol a Természettudományi Múzeum részére gyűjtött nagyvadakat. Ekkor írta meg "Denaturált Afrika" című könyvét, amelynek megjelenését már nem érhette meg, mert 1967-ben Budapesten elhunyt.
Megjelent írásai között tartjuk számon "Ahogy elkezdődött" című művét, amelyben leírta vadászélményét az elejtett első verébről, melynek szárnyát negyven évig őrizte a vadászat varázslataként.
Mint vadászember, a legmagasabb erkölcsi színvonalat képviselte, elkötelezettje volt egy magas színvonalú vadászkultúrának, amit így fogalmazott meg: "Nem a trófea, a zsákmány a legfontosabb, hanem az élmény."
Ars poeticájaként a következő gondolat is jellemezte személyiségét: "A megelégedettség lelki egyensúlyt jelent, a természetközelség öntudatlan bölcsességet, az időtlenség békéjét."
A harmadik életút, amit e kiállítással megismerhetünk, az Windischgrätz herceg nevéhez kötődik, aki 1904-ben, Prágában született. Apja Otto Windischgrätz, csehországi földbirtokos, aki csak oldalági rokona volt a magyarországi hírhedt Windischgrätzeknek. Csehországban nevelkedett, első vadászlépéseit is ott, valamint Lengyelországban tette meg. Az 1930-as években többször járt Magyarországon vadászni, ezek az évek és a későbbi magyarországi vadászatai is mély nyomokat hagytak benne és meghatározó emléket jelentettek számára. 1934-ben megnősült, egy belga állampolgárságú grófnőt vett feleségül. 1945-ben Belgiumba költözött, felvette a belga állampolgárságot, de családi okok miatt hamarosan Afrikába utazott, Kenyában telepedett le, ahol a szűkös anyagiak arra késztették, hogy hivatásos vadászmunkát vállaljon. "White hunter", azaz fehér vadász lett, így kezdte megalapozni Afrika-gyűjteményét. Később megvásárolta a Nairobi melletti Langatában a híres Joy Adamson-féle házat és kertet. Itt élt haláláig, itt helyezte el egyre gyarapodó trófeagyűjteményét is.
Vadászvendégei meghívására járt Indiában is, de az 1960-as évek második felétől többször vendégvadászott Magyarországon is. Itteni emlékei oly kedvesek voltak számára, hogy 1969 májusában úgy döntött, gyűjteményét a magyar nemzetnek ajándékozza. A trófeagyűjtemény, amely 267 darabból áll, 1985. március 5-én érkezett Magyarországra. A legjelentősebb 24 vadfajjal és 149 egyeddel képviselt afrikai trófeák csoportja élén 5 pár elefántagyar és 5 orrszarvú tülök áll. Nagyragadozókból 13 oroszlánt és 7 leopárdot lőtt. Afrikai antilopok és gazellák 15 faja található a gyűjteményében.
A három híres Afrika-vadász anyagából került most egy válogatott anyag Önök elé, amellyel tisztelgünk e nagy vadászok emléke előtt. Ezen emlékek felidézése mellett engedjék meg, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a kiállítás kapcsán elmondjak néhány gondolatot, amelyet a ma vadászainak is követniük kell, ha méltók akarunk lenni híres vadászelődeink emlékéhez. A magam részéről úgy gondolom és meg vagyok győződve arról, hogy a vadászat, a vadgazdálkodás a természetvédelemmel együttműködve hozzájárul a természeti értékek kutatásához, megismeréséhez és megőrzéséhez.
Itt szeretnék visszakanyarodni a kiállítást megnyitó gondolataimhoz, és ismét meg kívánom erősíteni, hogy a vadászok, köztük a világhírnevet szerzett magyar vadászok, teremtették meg annak a történelmi folyamatnak az alapját, ami a természet tiszteletére, védelmére nevel, s ami számukra életfelfogássá vált. A vadász és a vad viszonyában alapfeltétel volt a természet tisztelete a könnyű haszonszerzés helyett, a szerénység, a kitartás és a bátorság. A mai kor vadásza sem vonhatja ki magát ezért az alól az etikai kötelezettség alól, hogy az emberiség környezethez való viszonya erkölcsi kategóriává, a természeti értékek megóvása pedig az emberi társadalmak jövőjének is zálogává vált.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
E gondolatok jegyében nyitom meg e három kiváló férfi emlékkiállítását, akiknek munkássága mérföldkő volt azon az úton, amely megalapozta a tudomány, a magyar vadászok hírnevét és hozzájárult a vadászerkölcs megszilárdításához, melyet nekünk, utódoknak is követnünk kell.