Benedek Fülöp (ForestPress fotó)
Az a véleményem, hogy az irányításba be kellene vonnunk természetvédelmi szakembereket is.
Beszélgetés Benedek Fülöppel, az MNV ZRT vezérigazgató-helyettesével
– A KvVM illetékes vezetője mondta, hogy a korábbi „csatavesztés” után sem mondanak le valamennyi természetvédelmi oltalom alatt álló erdő átvételéről. A vagyonkezelő ellen tud-e állni egy másik tárca nyomásának?
– A megfogalmazás: „csatát vesztett”, a háborúsdi…
– Idézet volt…
– Igen, de érzékelteti azt a légkört, ami az egész helyzetet jellemzi. Ezt kellene feloldani. Nem háborúzni, hanem egy racionális platformot kell keresni. A vitának nem arról kellene folynia, hogy ki kezeli az erdőket, ki irányítja az erdőfelügyeletet. Nem abból kellene kiindulni, hogy addig nem nyugszom, amíg a térképen berajzolt terület a természetvédelemhez kerül. Mindegyiknek megvan a maga racionalitása, élettere. És van az állam teherbíró képessége, amivel számolhatunk. Az állami erdők mintegy 2,8 milliárd forint eredményt hoznak évente. Mindezt 60 milliárd forint fölötti árbevétel mellett. Ez nagyon nagy pénz, nem mondhatunk le erről, ezt a funkciót fenn kell tartanunk. A társaságok vezetői óriási vagyont kezelnek. Csak gondoljunk bele: az egy millió egyszázezer hektár föld értéke, ha szolidan számolom, közel egy millióval, az ezermilliárd forint, az erdő értéke még több mint ennyi. Tehát több ezermilliárd forintnyi értékű erdőt kezelnek, letesznek majd’ százmilliárd forint árbevételt, és közel három milliárd forint tiszta hasznot. És közben eleget tesznek a különböző kötelezettségeknek.
Ha mondjuk kivonok ötezer hektárt közjóléti erdőnek egy társaságtól, akkor az hektáronként húszezer forint haszontól esik el. Ezt a százmillió forintot senki nem fizeti meg neki. Azt „le kell nyelnie” a gazdálkodásában.
Egyébként a lehető leggyorsabban át fogjuk adni az elmúlt évi kormányhatározatban kijelölt területeket. Az ehhez kapcsolódó árbevétel hiányát máshonnan kell pótolnunk.
Az a véleményem, hogy az irányításba be kellene vonnunk természetvédelmi szakembereket is. Lehetne a vezérigazgatóknak egy természetvédelmi helyettesük, és helyben megoldhatnák a gondokat. Ma papírok születnek, a vezetők egyeztetnek, ütköznek a vélemények, összevesznek, az ügyek hullámzanak, eljutnak ide. Nehezen megy előre, a megoldás felé. A kezelés lehetőségét le kell helyezni oda, ahol keletkeznek a gondok.
– Az erdészeti paradigmaváltás során előtérbe kerül a közjóléti funkció. Ez annyiban is hasznos lehet az erdőgazdálkodóknak, hogy talán az egyetlen erdészeti tevékenység, amely a lakosság körében a pozitív megítélés kialakításában segíthet.
– Természetesen én is támogatom a közjóléti funkciót, csak nem szabad elfeledni, hogy nagyon költséges dolog, viszi a pénzt. A közeljövőben mintegy száz kilométernyi turistautat építünk, és 500-1000 méterenként turista pihenőket alakítunk ki. Tűzrakó helyeket, forrásfoglalást, esőbeállót építünk. Mindenhol lesz környezetbe illő szemétgyűjtő is. Felújítjuk az erdei vasút hálózatot. Emellett bemutatjuk az erdészek munkáját is.
– Tapasztalataim szerint ennek a rendeltetésnek a megítélése társaságonként eltérő.
– A nagyvárosok közelében, frekventált helyeken működő társaságok nem térhetnek ki előle. De vannak olyanok, ahol az igények nem olyan feszítőek. A vezetők minősítésének ma még nem része a közjóléti tevékenység értékelése. Összességében az erre a célra fordított összeg az elmúlt években nagyságrenddel növekedett.
– Szóba kerültek az erdei vasutak. Megszűnhet az az áldatlan állapot, hogy időről időre a működésképtelenség állapotába jutnak?
– Folyamatosan sorra kerülnek a felújítandó erdei vasutak, de most jönnek ki a korábbi elmaradt beruházások hiányosságai. A pályarekonstrukciók során már korszerűbb megoldásokat alkalmazunk. Így az idősebbeknek és a fiatalabbaknak is kényelmesebb utazást tudunk biztosítani. Ez is fontos része a jóléti erdőgazdálkodásnak.
– Egyes társaságok évente tízmilliót meghaladó összeget költenek vagyonvédelemre. Tervez-e a vagyonkezelő e téren valamilyen áttörést? Tudja-e a törvényben előírt kötelezettségét teljesíteni?
– Éppen a közelmúltban tárgyaltam az FVM államtitkárával és az illetékes főosztályvezetőjével erről a kérdésről. A legnagyobb gondnak azt látom, hogy az erdőtulajdonosnak nincs meg a kellő jogszabályi felhatalmazása, hogy megfelelő hatékonysággal föllépjen a saját erdővagyona védelmében. Másrészt ez egy olyan szociális-társadalmi kérdés, amivel kell valamit kezdeni.
– A vagyonkezelő támogatná egy egységes mezőgazdasági vagyonvédelmi szervezet felállítását?
– Jelenleg van vadőr, erdőőr, halőr, mezőőr és a természetvédelmi őr. Az álláspontunk szerint ezeket racionalizálni kell, és össze kell vonni. Az erdők őreit is fel kell hatalmazni azokkal a jogosítványokkal, amelyekkel a természetvédők rendelkeznek. Vannak helyzetek, amikor a demokratikus népnevelő módszerek nem hatékonyak. Ilyenkor oda kell állni, és keményen kell föllépni.
– Az utóbbi időben a turizmus terén sokat lépett előre a szakma, ökoturisztikai központok létesültek, a vadászházak nyitottá váltak. Folytatódik ez a tendencia?
– Igen, az általános turisztikai ajánlatok között szerepelnek a vadászházak szolgáltatásai is. A kínálat már most is elég széles, a százfős lakodalmat is kiszolgáló vadászháztól kezdve az önellátó házig terjedően. A terveink szerint újabb panziókat és vendéglátóhelyeket nyitunk. Továbbá újabb oktatási központokat, erdei iskolákat és táborokat létesítünk. Erre is van kereslet. A célunk az, hogy a turisztikai bevételeink is növekedjenek.
– A kommunikáció megítélésében is nagy különbségek vannak az egyes társaságok között.
– Jelenleg ott tartunk, hogy a korábban elindított kommunikációs munkát, amelyet Káldy József koordinált, meg akarjuk újítani. Az ehhez szükséges forrást – mintegy tíz millió forintot – biztosítani fogjuk. Egységesíteni akarjuk a kiadványaink arculatát is. Együtt kell bemutatnunk az erdei iskoláinkat, a vadállományunkat, a vadfeldolgozóinkat, a vendégházainkat, a turistaútjainkat. Úgy gondolom, hogy a második félévben ebből már kiadvány lesz.
– És mi a helyzet az általános erdészeti kommunikáció szintjén? Oda jut-e forrás?
– A tanulmányok, a kiadványok természetesen vonatkoznak az egész ágazatra. Ezen a téren össze kell fogni a magán-erdőgazdálkodókkal. Sok lehetőségük van a különböző pályázatokban.
– Ez a szakmai kommunikáció. De lassan a szakma léte függ attól, hogy a közvélemény egyáltalán tudomást szerez-e az erdészekről, a munkájukról. Az ágazati kommunikáció összehangolatlan és gyenge.
– Célcsoportokat kell kiválasztani, például a gyermekeket, a nyugdíjasokat és elmagyarázni az erdészek munkáját. E téren a természetvédők nem lépéselőnyben, hanem utcahosszal vannak előbbre. Csodálatos kiadványokban mutatják be a természeti értékeket.
– Amiket az erdészek őriztek meg számukra is.
– Pontosan. És azt sugallják, hogy mindezt ők csinálták.
– Ügyes! De abban is lépéshátrányban vagyunk, hogy az erdők szélén jobbára csak a jól ismert ovális táblákat láthatjuk, s az arra járónak fogalma sincs, hogy éppen az X vagy az Y erdészeti társaság kezelésében lévő erdőben sétál.
– Igaz, ezek a táblák hiányoznak. Pedig tudatnunk kell, hogy ő éppen melyik társaság munkájának jóvoltából élvezheti az erdő nyugalmát, szolgáltatásait. Ki kell találnunk, hogy az erdő „bejáratánál” mondjuk egy felirattal köszöntjük a betérőt, a területileg illetékes igazgató nevében.
– Szerepel-e a terveik között egy olyan vezetői továbbképzés, amely egyrészt a személyes kommunikációt, másrészt a kommunikáció iránti érzékenységet fejleszti?
– Egyelőre ott tartunk, hogy bevettük a minősítési szempontrendszerbe, a vezetők kötelesek kommunikálni a tevékenységüket. Túl kell lépnünk azon a szemléleten, hogy abból nem lesz baj, ha nem szólalok meg.
– A nemzetközi kapcsolatokról is ejtsünk szót! Az az érzése a szemlélőnek, mintha titokban utaznának a vezetők. Ez a kitűnően kommunikálható terület egyelőre, fekete lyuk.
– Nem kell szégyellni a vezetők külföldi útjait. Kitűnő kapcsolataink vannak nemcsak a szomszédos erdélyi, horvát, szlovák vagy ukrán szakemberekkel, hanem a kínai és a kanadai kollégákkal is. Van olyan társaság, amelyik külföldi képviseletet tart fönn. Erdélyben vegyes vállalatot hoztak létre. Egy jó lehetőségnek ígérkezik a tervezett Mária-út, Erdély és Ausztria között.
– A ’90-es években arra ösztönözték, kötelezték a vállalatokat, hogy szabaduljanak meg a fafeldolgozó üzemeiktől. Ma…
– Tilos eladni, sőt az ellenkezőjére bíztatjuk őket. Elég nagy hiba volt, hogy az erdő közepében álló telepeket eladtuk külföldieknek, s most ott állnak kihasználatlanul, gondozatlanul. Terveink között szerepel, hogy két-három társaság együttműködésében elsődleges feldolgozó üzemet létesítünk.
– A gazdasági logikának ellentmond, ha nem a hozzáadott értékkel növelt terméket adjuk el, hanem a rönköt.
– Javítani igyekszünk a két parkettagyár együttműködését, és tervezzük a bútor-alapanyaggyártás elindítását is. Ebben együttműködünk a faipari szakemberekkel.
– Ebben az évben az Erdészeti Tudományos Intézet rendezte az éves Vándorgyűlést. Az erdészeti kutatás nagyon gyenge lábakon áll, ami a finanszírozást illeti. A vagyonkezelő van abban a helyzetben, hogy megbízásokkal erősítse a működésüket. Számíthatnak-e megrendelésekre?
– Az alkalmazott kutatásoktól nem függetleníthetjük magunkat. Ám a közhasznú alapkutatások finanszírozása az FVM hatáskörébe tartozik. Az alkalmazott kutatások, amennyiben illeszkednek az erdőgazdálkodási programunkhoz, akkor akár közös pályázatok is elképzelhetőek. E téren várjuk a kutatók témaajánlásait.
A kérdés másik aspektusa az oktatás gyakorlati feltételeinek biztosítása. A közelmúltban tárgyalt a soproni egyetem rektora a vezérigazgatókkal, hogy bizonyos feltételekkel az egyetem és a társaságok olyan együttműködést alakítsanak ki, amely biztosítja az oktatási-kutatási hátteret.
– Köszönöm a beszélgetést.
Zétényi Zoltán
Az interjú másik részét az Erdészeti Lapok 2008. júliusi-augusztusi számában olvashatják.
Abban többek között az erdészeti társaságok átszervezésével kapcsolatos várható intézkedésekről lesz szó.