1932. február - Ivády Béla földmívelésügyi miniszter e hó 4-én lemondott tárcájáról s a Kormányzó úr őfőméltósága a lemondást tudomásul véve, a
távozó minisztert az I. osztályú magyar érdemkereszttel tüntette ki. A magunk részéről őszinte sajnálattal veszünk itt búcsút a távozó minisztertől, akiben a magyar erdőgazdaságnak jóakaró, megértő barátját ismertük meg.
Mint maga is erdőbirtokos, annak idején élénk részt vett az új erdőtörvény előkészítése körül folyt vitákban, s azt a megértő éleslátást, aminek a viták során annyiszor adta tanúságát, magával vitte a miniszteri székbe is.
A magyar erdőgazdaság kérései és kívánságai benne mindenkor erélyes támogatóra találtak s egyes nehezen vajúdó kérdések megoldását tisztán az ő erélyes fellépésének köszönhetjük.
Őszinte sajnálattal látjuk ezért távozását annál is inkább, mert benne mindezeken felül a régi magyar középosztály egyik nyíltszavú, gerinces, önzetlen képviselőjét tanultuk megbecsülni.
Utódjául a Kormányzó úr vitéz Jószáshelyi Purgly Emilt, Csanád, Arad, Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék főispánját nevezte ki.
Bennünket nem az új miniszter politikai múltja, de az a híre érdekel, amely őt mint a magyar földért rajongó elsőrendű gazdát és alföldi birtokost megelőzi.
Bizton reméljük, hogy azok a keserves problémák, amelyek a magyar erdőgazdálkodás terén oly régóta fölszínen vannak, benne épp oly megértő gazdára találnak, mint hivatali elődjében s amikor az új minisztert ma rendkívül terhes és felelősségteljes állásában tisztelettel üdvözöljük, egyúttal arra kérjük, hogy egyesületünket a magyar közgazdaság érdekében kifejtett
munkálkodásában támogassa.