1900. 3. - A gondos erdőgazda megszokta, hogy a ledőlt fenyőt mielőtt
hasznavehetetlenné és káros rovarok tanyájává lenne, az erdőből
eltávolítsa. Magam is ezt rendeltem el, a midőn a kezelésem alatti és a bródi m. kir. erdőgondnokság határán a nyiladékban sok dőlt fát vettem észre, és erdőőrömet, akivel a munka befejezése után a határt végigjártam, hanyagsággal vádoltam, amikor messziről egy heverő idős jegenyefenyő törzset láttam, mely a határnyiladékot elzárta.
Látszólagos mulasztását azonban csakhamar megbocsátottam nekie, amikor közelebb értünk.
A szóban forgó jegenyefenyő ugyanis, ez előtt 25 évvel a nyilastól mintegy 3 méterre kidőlt olyképen, hogy annak a nyilas felé eső gyökrésze sértetlen maradt; a fenyő ég felé néző részén, a kéreg alól több ágat hajtván, azok tovább fejlődtek suhángokká. A midőn a nyilast kivágták, ezen ágakat a nyilas szélességének megfelelően levagdosták, csak a nyiladéktól jobbra és balra nőtt ágakat hagyták meg. Ezek tovább folytatták életműködésöket, úgy hogy most az ágak 20 cm vastag fákká nőttek a nyilas két oldalán.
Gyökerök nincsen, mert az anyafa táplálja őket. Az anyafa csúcsa a nyilas túlsó oldalán, szélétől 4 méterre a sűrű fiatalosban addig és addig küzdött a világosság után, a míg kard alakban kiküzdötte magát a fiatalosból.*) (Közli: Divald Béla.)
*) A jegenyefenyő nagy visszaszerző képességéről gyakorlati szolgálatom alatt több ízben győződhettem meg hasonló érdekes esetekből. A zólyom-lipcsei m. kir. erdőgondnokság Plavno nevű erdőrészében az 1892. évben szintén láttam egy ledőlt igen vén jegenyefenyőt, melynek felfelé irányuló ágai a már korhadt törzsben önálló életre keltek s valószínűleg gyökereket is fejlesztettek.
A már 3-4 m. magas ághajtások lapos, csak kétfelé irányuló elágazásukat megtartották és igen sűrűn álltak sorban egymás mellett a ledőlt törzs nagy részén.
A szent-andrási m. kir. erdőgondnokságban pedig magában a földben gyökeret vert és csak kétoldalt fejlődő jegenyefenyő-csemetét találtam, mely egészen azt a benyomást tette, mintha egy ágnak a földbe való bedugásából (mintegy dugványozásból) vette volna eredetét. Sajnálom, hogy ezt, valamint egy jegenyefenyősarjat, mely a zólyom-lipcsei m. kir. erdőgondnokság póniki erdőségéből származott, lakhelyemnek akkori sűrű változtatása következtében nem őrizhettem meg. Ez a jegenyefenyősarj mintegy 25 cm. vastag és 40 cm. magas, felül már száraz és korhadásnak induló jegenyefenyőtuskó tövén, a földtől mintegy 10 cm-nyire nőtt ki és 4-5 éves lehetett. Rendes csemete alakjával bírt. A tuskó maga meglehetősen zárt erdőben állott, a sarj üde életerős volt. Hogy oly jegenyefenyőtuskók, amelyeknek gyökere más élő fák gyökerével összenőtt, új fatestet alkotnak, mintegy beforradnak, az elég gyakori közismeretes dolog. Szerk.
