1993. december ( 5. évfolyam, 50. szám) - Fedezetlen jegyek fedezete
Magyarország földterületének csak alig egyötöde, 1 millió 700 ezer hektár az erdő. Ennek 69 százaléka állami tulajdon. Bár az elmúlt évtizedekben a környezetvédők sokszor, gyakran jogosan, támadták az állami erdőtervek készítőit és végrehajtóit, mind ez idáig a tulajdonos nem sáfárkodott nagyon rosszul a rábízott óriási vagyonnal. Fél évszázad alatt annak ellenére nőtt félmillió hektárnyival az erdőterület, hogy a kitermelés évi hárommillió köbméterről nyolcmillióra emelkedett. Erdőgazdálkodásunk gépesítettsége elfogadható, az e területen dolgozó közép- és felsőfokú végzettségűek aránya az ágazat összes alkalmazottaihoz képest európainak mondható.
Pucér földön pucér fák
Az erdőkből az állami tulajdonrész az el nem idegeníthető kincstári vagyont gyarapítja. Ezért is döbbenetes az Állami Vagyonügynökséghez benyújtott és az ÁVÜ részéről megfontolásra érdemesített pályázat! A tervek szerint létrehoznának egy ingatlanbefektetési alapot, amelyet kárpótlási jegyért lehetne jegyezni. Az alap pedig megvásárolná az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságtól kárpótlási jegyért (!) az ország néhány nyereséges erdőgazdaságát. A szerzeményt az alapkezelő működtetné (vajon kik: brókerek? erdészek? – és mennyiért?), így a befektetők lényegében nem rendelkeznének döntési jogkörrel, nekik csak eszmei hányad jutna a nettó vagyonból. Az állam viszont még adókedvezményben is részeltetné a résztulajdonosokat.
A konstrukció egyszerűen a pucér föld helyettesítőjének tekinti az erdőt. Ez két okból is helytelen. Először is napjaink urbanizációs ártalmai egyre fontosabb szerephez juttatják az erdőket: szebbé teszik környezetünket, felüdülést, sportolási lehetőséget nyújtanak, felfogják a port, tisztítják a levegőt. Tehát úgynevezett immateriális értékük is van, amely húsz-, harminc-, sőt egyes területeken ötvenszeresen is felülmúlhatja az anyagi (földminőség és fafajták szerinti) értéket. Így az a kincstári vagyon, amelyre most szemet vetettek a privatizáció irányítói, szinte felbecsülhetetlen – több ezermilliárd forintnyi – nemzeti értéket képvisel!
Másrészt a kárpótlási törvényt a földre találták ki, az erdőről nem volt benne szó. Most mégis az erdőre próbálják ráerőltetni a föld természetére, aranykoronás és egyéb értékeire szabott törvényt. A földkárpótlás esetében meg kell fizetni a zöldkárt az új tulajdonos részére, viszont ha a föld lábon álló terménnyel együtt kerül hozzá, a vetés költségeit neki kell megtérítenie. Az erdők esetében viszont még csak számba sem veszik a faállomány értékét. Ha valakinek szerencséje van, pár száz forintos kárpótlási jegyért három-négymillió forint értékű erdőt vehet!
A kár „pótlása”
Persze mindegy volna, hogy kié az erdő, ha – mint a civilizált világban bárhol – nálunk is tisztességesen szabályoznák az erdőbirtok működtetését. Csakhogy a közelmúltban megakadályozták, hogy a parlament elé kerüljenek azok a kincstári vagyonkezelésről, földről, erdőről és erdőbirtokosságról szóló törvénytervezetek, amelyeknek elfogadása nélkül semmiféle tulajdoni változtatást nem volna szabad végrehajtani. Azok a nyereségérdekelt, haszonbérleti, részvénytársasági formák pedig, amelyekbe az állami cégeket bele akarják gyömöszölni, nem alkalmasak az erdőgazdálkodásra. Ilyen formákban sehol Európában nem működnek erdészetek, mert ma már nem a fakitermelés, hanem a környezeti célok (az immateriális értékek) a meghatározóak. Az állami erdészetek csaknem mindenütt költségvetési vállalatok, a magánosokat pedig az állam többféleképpen támogatja.
Ha minden előkészítés nélkül megkezdődik a társaságosítás, az erdőterületek százezer hektárjával mehetnek tönkre, degradálódhatnak lakó- vagy üdülőterületté, kerülhetnek külföldi tulajdonba. Ha a magánbirtokosság negyven százalék fölé emelkedik, megoldhatatlanná válik a kitermelés és a visszapótlás arányának folyamatos ellenőrzése, hiszen ehhez az erdőfelügyeletnek sem elég alkalmazottja, sem adatfeldolgozó technikája nincs. Ugyanis a kitermelt fát vissza kell pótolni; külföldi és honi szakemberek szerint a mai tulajdoni arányok (hatvan-hetven százalék állami erdő, harminc-negyven százalék erdőbirtokosság) még éppen alkalmasak a nálunk honos, sokféle földminőségű és fafaj-összetételű, főleg lomboserdők fenntartására.
Vitathatatlan, hogy az eddig kiosztott nyolcvanmilliárd forintnyi kárpótlási jegy több mint a felének tulajdonosai várnak megfelelő befektetési lehetőségre. Az ÁVÜ vezetői kapva kaptak az Confides és a Lupis Brókerház ötletén. A földrendező bizottságok is azt hajtogatják: föld kell! Még százezer hektárt tessék kijelölni, nem baj, ha fa van rajta! A koncepció azon a „zseniális” felismerésen alapszik, hogy az erdőtulajdon (a föld- és faállomány) a termelési tényezőkkel együtt is, de ezektől elválasztva is működtethető.
De vajon kinek a finanszírozásával? Az erdőgazdálkodás a világon mindenhol minimális – egy-három százalék – hozamot ad. A Confides és Lupis Brókerház sem azokat az erdőket választotta ki pályázatában, amelyek „gyámolításra” szorulnak, hanem amelyek hozzá nem értő szemmel – a mérlegadatok szerint - jól működnek, nyereségesek. A Balatonfelvidéki Erdőgazdaság 1,8 milliárdos árbevétel mellett mérleg szerinti óriási eredménye 2,3 millió forint, a Somogyi Erdőgazdaság 1,7 milliárdos árbevétele hétmillió adózatlan nyereséget hozott, a három honvédelmi minisztériumi rt. 1,2 milliárdos árbevételből 10,6 millió forintos adózatlan pozitívummal dicsekedhet. Összességében az ÁV Rt. portfolióinak 1,1 százalékát kitevő erdőgazdaság háromszáz millió forint veszteséget „hozott” tavaly. És mennyit fog hozni, ha kimazsolázzák belőle a legjobbakat? És ki fogja a hiányukat pótolni? Netántán az ingatlanbefektető alap?
Arccal az erdőirtás felé
Mellesleg az ÁVÜ ötmilliócskát csak rászánt a kérdés mélyebb vizsgálatára. De előterjesztésében egyetlen szó nem esik a befejezetlen erdőállomány szakmai mérőszámáról: arról, mibe kerülne a visszapótlási kötelezettség teljesítése.
Az összes állami tulajdonú erdő befejezetlen erdőállománya egymilliárd forintot tesz ki, s csupán az egyik kiszemelt gazdaságnál (a somogyinál) százmillió forintra volna szükség tízezer hektár újrabetelepítésére. A mérleg szerinti eredmény eszerint mégsem alkalmas arra, hogy tükrözze a valós helyzetet.
Nézzük tovább: a pályázat tízszázalékos hozamot ígér. Ha feltételezzük, hogy ezt a hozamot magának az új erdőbirtoknak kell megtermelnie, az ígéret csak úgy teljesülhet, ha az erdőbirtokos alap évente 2,5 millió köbméter kitermelt fát értékesít. Ez az ország idei teljes fakitermelésének egyharmada, és az erdőfelügyelet által engedélyezett mennyiségnek a hatszorosa!
Az már apróság, hogy – ha erdőről van szó – az állami tulajdon köztulajdon, és senki nem károsíthat meg tízmillió embert egy csoport érdekének védelmében. Tolmár Klára