Munkás hétfő lesz a Parlamentben (MTI/Hírextra/ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
ImageA jövő évi költségvetés elfogadásáról szavaz az Országgyűlés, amely emellett csaknem harminc törvényről és országgyűlési határozati javaslatról dönt hétfőn, ez évi utolsó ülésén. A parlament a költségvetés mellett dönt a bankmentő csomagról, az egészségügyi törvénycsomagról, az Út a munkába program elemeit tartalmazó törvények módosításáról, valamint a közszférában dolgozók 13. havi fizetéséről.
Amint arról korábban beszámoltunk, hétfőn kerül sorra az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényjavaslat általános vitája is.

A 2009-es költségvetési törvényjavaslatot még korrigálni fogják, mivel a Ház múlt hétfőn hiánynövelő kapcsolódó módosító indítványokat is elfogadott. A 3,6 milliárd forintos hiány úgy keletkezett, hogy megszavazták az iskolák sporttámogatását és a pályafelújítás támogatását, de nem támogatták az ennek forrást biztosító indítványt, vagyis az önkormányzatoknál nem csökkentették települési sportfeladatok támogatását.

Az Országgyűlés november 25-én fogadta el a jövő évi büdzsé fő számait, eszerint a bevétel 8.300,2 milliárd forint, a kiadás 8.961 milliárd forint, a hiány 660,8 milliárd forint lesz. Az ekkor elfogadott hiány nőtt a kapcsolódó módosító indítványokkal.

A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló előterjesztést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az Európai Unióval és a Világbankkal kötött megállapodás részeként készítette el a kormány; a javaslat a bankok számára állami garanciavállalást és tőkejuttatást tartalmaz. Ezzel a javaslattal párhuzamosan módosítják az idei költségvetést, így a pénzügyminiszter 2009. február 28-ig teljesíthetné a különböző állami tőkeemeléseket, de ezek együttes összege legfeljebb 300 milliárd forint lehet.

A Fidesz kezdeményezésére név szerinti szavazással döntenek a közszférában dolgozók 13. havi fizetésének elvételéről, az ezzel kapcsolatos módosító indítványt az egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény, munkabér kifizetési rendjével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtotta be a kormány.

Határoznak az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról, amely érinti az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről (kórháztörvény), az egészségügyről, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól, valamint a felsőoktatásról szóló törvényt, illetve a gyógyszer-gazdaságossági jogszabályt. Az előterjesztés alapján rugalmasabb lesz a járó- és fekvőbeteg-ellátás kapacitáselosztása, valamint járóbeteg-ellátásban - hasonlóan a kórházaknál - bevezetik a területi ellátási kötelezettséget.

Szavaznak az egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról. Az Út a munkába néven ismert program a segélyezési rendszert úgy alakítaná át, hogy a hangsúlyt a pénzbeli ellátások helyett az aktív eszközökre, a közfoglalkoztatásban és a képzésben, illetve a munkaerő-piaci programokban való részvételre helyezi át. A kormány tervei szerint a törvényjavaslat intézkedései a jelenleg rendszeres szociális támogatásban részesülő körülbelül 200 ezer főből mintegy százezernek az elhelyezkedését segítik elő.

Döntenek az MSZP, a Fidesz, a KDNP és az MDF képviselője által benyújtott, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel kapcsolatos etikus kereskedői magatartás kidolgozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatról, amelyben az Országgyűlés arra kéri fel a kormányt, kezdeményezzen tárgyalásokat a mezőgazdasági és élelmiszeripari területen működő kereskedelmi vállalkozások érdekképviseleti szerveivel, és állapodjon meg velük, hogy tartózkodjanak a beszállítókkal szemben alkalmazott, az üzleti erkölcsöt és tisztességet sértő magatartástól.

Megvitatja és várhatóan elfogadja a parlament az európai uniós Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentést, valamint a gázvezeték megépítésének támogatásáról, továbbá a Nemzetközi Nabucco Védnöki Testület felállításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A védnöki testület jelenítené meg a részt vevő nemzetek legmagasabb szintű elkötelezettségét a projekt mellett.

Várhatóan zárószavazás lesz az egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról, amely a büntető és a polgári törvénykönyvben is szankcionálja ezt a tevékenységet. Ha elfogadják a javaslatot, ezentúl bűncselekmény lesz az uzsora.

A Ház szavaz a külföldre utazásról szóló törvény és a külföldre utazásra felhasználható más okmányokkal kapcsolatos szabályozásra vonatkozó egyes törvények módosításáról, amelynek alapján jövő évtől nemcsak a 14 éven felüliek, hanem már az újszülöttek is kapnának személyi igazolványt, mivel az uniós országok többségébe ezzel az okmánnyal is lehet utazni.

Határoznak az SZDSZ által benyújtott, a családon belüli erőszak miatt alkalmazható, távoltartásról szóló javaslatról, illetve a szintén a liberálisok által jegyzett felsőoktatási törvénymódosításról, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló törvényjavaslatról.

Az Országgyűlés dönt a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló előterjesztésről, az államhatárt, az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről szóló törvényjavaslatról, a Szülőföld Alap 2007-es tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról, a szerzői jogi, a Magyar Nemzeti Bankról szóló, az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló törvény módosításáról.

A határozathozatalok után folytatják le az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényjavaslat általános vitáját, amelynek megkezdése a késő délutáni órákra várható.
A napirendi pont előadója Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
A tárcavezető expozéja 25 percnyi időkeretben hangzik el.
Módosító javaslatok bizonyára elhangzanak majd, a várható felszólalók a mezőgazdasági bizottság részéről Borenszki Ervin, a bizottság előadója [5 perc], Jakab István, a bizottság alelnöke, a kisebbségi vélemény ismertetője [5 perc]. 
A gazdasági és informatikai bizottság álláspontját dr. Szanyi Tibor, a bizottság előadója ismerteti [5 perc], majd a környezetvédelmi bizottság következik. Kis Péter László, a bizottság előadója [5 perc], majd őt követik a vezérszónoki felszólalások 20-20 percben.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.