2010. november 30. - Mátyás Csaba akadémiai székfoglalójának összefoglalása
Mátyás Csaba: Klímaváltozás és az erdei ökoszisztémák — evolúcióökológiai megközelítésben (2010. december 2.,csütörtök, 10.30 óra) Az előre jelzett klimatikus változásokra való felkészülés mindenekelőtt az alkalmazkodó-képesség hosszú távú megőrzésének problémáját veti fel az erdőgazdálkodásban. Ebből adódóan nem kerülhető meg az alkalmazkodás genetikai hátterének kérdése. A klimatikus szelekció folyamatos és erőteljes jelenlétét igazolja a fajon belüli geno- és fenotípusos változatosság földrajzi és ökológiai mintázata. A szelekciós hatással szemben viszont a terepi kísérletek bizonyítják a feno-tipikus plaszticitás kompenzáló hatását. A génkészletet befolyásoló genetikai folyamatok (szelekció, génáramlás, sodródás stb.) ugyanis egyidejűleg fejtik ki hatásukat, ezért a hatások eredője a helyi alkalmazkodottság szintjén egyensúlytalanságot eredményez. Alapvető kérdés, hogy a nem-egyensúlyi rendszerben a környezeti változások milyen válaszreakciót váltanak ki.
Bár a (nyugat-)európai erdészeti irodalom szinte egybehangzóan növedékgyorsulást mutat ki a klímaváltozás kapcsán, a produkció növekedése csak ott várható, ahol a növekedés eddigi korlátja a hőmérséklet (hőösszeg) volt. Magyarországon viszont, különösen a száraz-sági határ közelében, a csapadék (ill. a talaj vízvisszatartó képessége) a korlátozó tényező, ezért a melegedés és szárazodás növedék-visszaesést és vitalitásvesztést eredményez, még emelkedő CO2 szint mellett is. Ez a kifejlesztett transzfer-analízis módszerével kísérletesen igazolható.
A klíma-tolerancia és plaszticitás genetikailag meghatározott, fajra és populációra jellemző határokkal rendelkezik. Ha a klíma, ill. az időjárási szélsőségek kedvezőtlenebbre fordulását a szelekció már nem képes kompenzálni, a toleranciahatár túllépését tömeges mortalitás követi.
Az eddigi klimatikus változások Közép-Európában elsősorban a lucfenyőt érintették, amely jelenleg már középhegységeinkben is eltűnőben van. Az elmúlt évtized szélsőségei a zonális bükkösök ellenálló-képességét is próbára tették, az egészségi állapot romlás mellett tömeges mortalitás is fellépett. A jelenleg rendelkezésre álló klíma-forgatókönyvek a bükkösök nagy részének eltűnését vetítik előre a 21. században, de a kocsánytalan tölgyesek területvesztése is számottevő lehet.
A kedvezőtlen változások elsősorban a zonális erdei fafajok elterjedési területének szárazsági peremét („xeric limit”) veszélyeztetik, ezen belül kiemelten az alacsony tszf. magasságú domb- és síkvidékeket. A Kárpát-medencei domb- és síkvidékek mellett hasonlóan veszélyeztetett területek találhatók az erdő/szytep határvonal (ökoton) mentén Ukrajnában, Dél-Oroszországban, de Délnyugat-Franciaországban, sőt Észak-Amerikában is.
A kockázatok minimalizálása és megosztása felülírja a rövid távú gazdasági szempontokat, és elsőbbséget követel az alkalmazkodó-képesség és az ökológiai szolgáltatások fenntartásának. A kockázat-megosztás egyértelműen a faji és genetikai diverzitás megőrzését, és a plaszticitás megerősítését kívánja meg. Ebben a spontán migráció és génáramlás jelentősége elhanyagolható. Az alkalmazkodás esélyeit ugyanis az aktuális generáció génkészlete dönti el.
A klímaváltozásra való felkészülés kívánalmai nem mindig hozhatók fedésbe a „természetközeli” és a „folyamatos borítást biztosító” gazdálkodás céljaival. Figyelembe kell venni, hogy a természetszerű, spontán folyamatok lassúsága miatt az emberi beavatkozás elkerülhetetlen, ez pl. az őshonosság követelményét felülírhatja. Szélsőséges termőhelyen a zárt koronaszint megbontása negatív következményekkel járhat. Újra-gondolást igényelnek a szaporítóanyag-gazdálkodás előírásai is.
Összefoglalva, a klíma kedvezőtlen változásai az erdőgazdálkodás és a természet-védelem számos eddigi alapelvének és stratégiájának kritikus áttekintését teszik szükségessé.