Meghívó a MEGOSZ által szervezett vidékfejlesztési rendezvénysorozatra

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011. szeptember 7. - A MEGOSZ a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) pénzügyi, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) szakmai támogatásával 2011. szeptemberében országos konferenciasorozatot szervez. Ennek legfőbb célja, hogy a magyar magán erdőtulajdonosok és gazdálkodók számára már rendelkezésre álló és a közeljövőben megnyitásra kerülő támogatási lehetőségekről naprakész információkkal szolgáljunk, ezzel is elősegítve az erre a célra rendelkezésre álló jelentős pénzügyi források hatékony, célszerű és a magyar magánerdő gazdálkodás fejlődését szolgáló lehívását.
A rendezvényekre az alábbi helyszíneken és időpontokban kerül sor.

Rendezvény helyszíne, címe    Időpont                   Rendező neve, elérhetősége

Szany, Művelődési Ház    2011. szeptember 12.         Szabó Vendel:
06-30-946-42-86
Bükfürdő, Fürdő Étterem    2011. szeptember 13.          Szabó Vendel:
06-30-946-42-86
Napkor, Aranyalma Étterem    2011. szeptember 15.          Támba Miklós:
06-30-303-27-80
Somogyszob, Csemetekert    2011. szeptember 20.           Mocz András:
06-30-929-58-33
Kecskemét, Növ. és Talajvéd. Ig. 2011. szeptember 28.  Sipos István:
06-30-99-88-450
Székesfehérvár,  Batthyány u. 2. 2011.szeptember 30.    Márton Edit:
06-30-385-04-87

Az egyes rendezvények meghívói a részletekkel az alábbiakban nyithatók meg. Hívjuk és várjuk az érdeklődő magánerdő tulajdonosokat és gazdálkodókat, a vidékfejlesztés területén dolgozó szakembereket! Kérjük, hogy jelentkezési szándékukat az adott meghívón feltüntetett elérhetőségeken időben szíveskedjenek jelezni a rendezőknek.
A MEGOSZ Vezetősége


MEGHÍVÓ

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) tisztelettel meghívja Önt büki rendezvényére, amelynek célja
a térség magánerdő tulajdonosainak és gazdálkodóinak széles körű tájékoztatása
a vidékfejlesztés erdészeti jogcímei keretében igénybe vehető támogatásokról

Időpont: 2011. szeptember 13. (kedd) 10:00 óra
Helyszín: 9740 Bük-Bükfürdő, Fürdő Étterem, Termál krt. 34.
(Megközelíthetőség: a Fürdő melletti étterem, GPS 16.78-47.37)


A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) pénzügyi, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) szakmai támogatásával létrejött rendezvény egy hét színhelyen, 2011. szeptemberében lezajló országos konferenciasorozat része. Ennek legfőbb célja, hogy a magyar magán erdőtulajdonosok és gazdálkodók számára már rendelkezésre álló és a közeljövőben megnyitásra kerülő támogatási lehetőségekről naprakész információkkal szolgáljunk, ezzel is elősegítve az erre a célra rendelkezésre álló jelentős pénzügyi források hatékony, célszerű és a magyar magánerdő gazdálkodás fejlődését szolgáló lehívását.

PROGRAM:
09:30-10:00:        Regisztráció
10:00-10:10:    Köszöntő, programismertetés
10:10-10:40:    Tájékoztatás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) és a támogatási rendeletek folyamatban lévő módosításáról (előadó: a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes munkatársa)
10:40-12:00:    Az ÚMVP II. tengelyében jelenleg nyitott erdészeti jogcímek (Erdőtelepítés, Agrár-erdészeti rendszerek, Erdő környezetvédelmi kifizetések, Erdőszerkezet átalakítás, Erdészeti potenciál) ismertetése (előadók: a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal illetékes munkatársai)
12:00-13:00:     Kérdések, konzultáció
13:00-            Ebéd

Kérjük, hogy részvételi szándékát Szabó Vendelnek, a rendezvény szervezőjének
(Mobil: 06-30/946-42-86, Tel/fax: 06-1-96-681-013, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..)
szíveskedjen visszajelezni legkésőbb 3 nappal a rendezvényt megelőzően!

Budapest, 2011. szeptember 01.
Erdészüdvözlettel:
Luzsi József elnök

MEGHÍVÓ

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) tisztelettel meghívja Önt kecskeméti rendezvényére, amelynek célja
a térség magánerdő tulajdonosainak és gazdálkodóinak széles körű tájékoztatása
a vidékfejlesztés erdészeti jogcímei keretében igénybe vehető támogatásokról

Időpont: 2011. szeptember 28. (szerda) 10:00 óra
Helyszín:6000 Kecskemét, Halasi út 36.
Megközelíthetőség: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság épülete
(GPS koordináták: E44.86, N34.67) Tico benzinkút után balra)

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) pénzügyi, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) szakmai támogatásával létrejött rendezvény egy hét színhelyen, 2011. szeptemberében lezajló országos konferenciasorozat része. Ennek legfőbb célja, hogy a magyar magán erdőtulajdonosok és gazdálkodók számára már rendelkezésre álló és a közeljövőben megnyitásra kerülő támogatási lehetőségekről naprakész információkkal szolgáljunk, ezzel is elősegítve az erre a célra rendelkezésre álló jelentős pénzügyi források hatékony, célszerű és a magyar magánerdő gazdálkodás fejlődését szolgáló lehívását.

PROGRAM:
09:30-10:00:        Regisztráció
10:00-10:10:    Köszöntő, programismertetés
10:10-10:40:    Tájékoztatás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) és a támogatási rendeletek folyamatban lévő módosításáról (előadó: a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes munkatársa)
10:40-12:00:    Az ÚMVP II. tengelyében jelenleg nyitott erdészeti jogcímek (Erdőtelepítés, Agrár-erdészeti rendszerek, Erdő környezetvédelmi kifizetések, Erdőszerkezet átalakítás, Erdészeti potenciál) ismertetése (előadók: a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal illetékes munkatársai)
12:00-13:00:     Kérdések, konzultáció
13:00-            Ebéd

Kérjük, hogy részvételi szándékát Varga-Hajagos Anikónak (Mobil: 06-30-529-50-50, fax: 06-76-412-487, e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
szíveskedjen visszajelezni legkésőbb 3 nappal a rendezvényt megelőzően!

Budapest, 2011. szeptember 01.
Erdészüdvözlettel:
Luzsi József
elnök


MEGHÍVÓ

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) tisztelettel meghívja Önt napkori rendezvényére, amelynek célja
a térség magánerdő tulajdonosainak és gazdálkodóinak széles körű tájékoztatása
a vidékfejlesztés erdészeti jogcímei keretében igénybe vehető támogatásokról

Időpont: 2011. szeptember 15. (csütörtök) 10:00 óra
Helyszín: 4552. Napkor Kállói út. 58. Aranyalma Étterem
(Megközelíthetőség: Nyíregyháza felől a 41. sz. főközlekedési út 12 km szelvényénél jobbra fordulva Nagykálló irányába haladva)

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) pénzügyi, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) szakmai támogatásával létrejött rendezvény egy hét színhelyen, 2011. szeptemberében lezajló országos konferenciasorozat része. Ennek legfőbb célja, hogy a magyar magán erdőtulajdonosok és gazdálkodók számára már rendelkezésre álló és a közeljövőben megnyitásra kerülő támogatási lehetőségekről naprakész információkkal szolgáljunk, ezzel is elősegítve az erre a célra rendelkezésre álló jelentős pénzügyi források hatékony, célszerű és a magyar magánerdő gazdálkodás fejlődését szolgáló lehívását.

PROGRAM:
09:30-10:00:        Regisztráció
10:00-10:10:    Köszöntő, programismertetés
10:10-10:40:    Tájékoztatás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) és a támogatási rendeletek folyamatban lévő módosításáról (előadó: a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes munkatársa)
10:40-12:00:    Az ÚMVP II. tengelyében jelenleg nyitott erdészeti jogcímek (Erdőtelepítés, Agrár-erdészeti rendszerek, Erdő környezetvédelmi kifizetések, Erdőszerkezet átalakítás, Erdészeti potenciál) ismertetése (előadók: a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal illetékes munkatársai)
12:00-13:00:     Kérdések, konzultáció
13:00-            Ebéd

Kérjük, hogy részvételi szándékát Héterdő Kft -nek (Tel.: 06-42/547-025,
Fax: 06-42/547-027, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )
szíveskedjen visszajelezni legkésőbb 3 nappal a rendezvényt megelőzően!

Budapest, 2011. szeptember 01.
Erdészüdvözlettel:
Luzsi József elnök

MEGHÍVÓ

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) tisztelettel meghívja Önt somogyszobi rendezvényére, amelynek célja
a térség magánerdő tulajdonosainak és gazdálkodóinak széles körű tájékoztatása
a vidékfejlesztés erdészeti jogcímei keretében igénybe vehető támogatásokról

Időpont: 2011. szeptember 20. (kedd) 10:00 óra
Helyszín:7563 Somogyszob, Csemetekert
Megközelíthetősége: Somogyszob-Nagyatád 6814 számú közútról leágazva (táblával jelezzük)
GPS: 46.28 60 64, 17.32 48 24

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) pénzügyi, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) szakmai támogatásával létrejött rendezvény egy hét színhelyen, 2011. szeptemberében lezajló országos konferenciasorozat része. Ennek legfőbb célja, hogy a magyar magán erdőtulajdonosok és gazdálkodók számára már rendelkezésre álló és a közeljövőben megnyitásra kerülő támogatási lehetőségekről naprakész információkkal szolgáljunk, ezzel is elősegítve az erre a célra rendelkezésre álló jelentős pénzügyi források hatékony, célszerű és a magyar magánerdő gazdálkodás fejlődését szolgáló lehívását.

PROGRAM:
09:30-10:00:        Regisztráció
10:00-10:10:    Köszöntő, programismertetés
10:10-10:40:    Tájékoztatás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) és a támogatási rendeletek folyamatban lévő módosításáról (előadó: a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes munkatársa)
10:40-12:00:    Az ÚMVP II. tengelyében jelenleg nyitott erdészeti jogcímek (Erdőtelepítés, Agrár-erdészeti rendszerek, Erdő környezetvédelmi kifizetések, Erdőszerkezet átalakítás, Erdészeti potenciál) ismertetése (előadók: a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal illetékes munkatársai)
12:00-13:00:     Kérdések, konzultáció
13:00-            Ebéd

Kérjük, hogy részvételi szándékát Mocz Andrásnak
(Mobil: 06-30/530-32-72, Tel/fax: 06-82-445-300,
e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
szíveskedjen visszajelezni legkésőbb 3 nappal a rendezvényt megelőzően!

Budapest, 2011. szeptember 01.
Erdészüdvözlettel:
Luzsi József
elnök

MEGHÍVÓ

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) tisztelettel meghívja Önt szanyi rendezvényére, amelynek célja
a térség magánerdő tulajdonosainak és gazdálkodóinak széles körű tájékoztatása
a vidékfejlesztés erdészeti jogcímei keretében igénybe vehető támogatásokról

Időpont: 2011. szeptember 12. (hétfő) 10:00 óra
Helyszín: 9317 Szany, Művelődési Ház, Széchenyi út 1.
(Megközelíthetőség: a Művelődési  Ház a falu központjában található: GPS É:47.46, K: 17.30)

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) pénzügyi, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) szakmai támogatásával létrejött rendezvény egy hét színhelyen, 2011. szeptemberében lezajló országos konferenciasorozat része. Ennek legfőbb célja, hogy a magyar magán erdőtulajdonosok és gazdálkodók számára már rendelkezésre álló és a közeljövőben megnyitásra kerülő támogatási lehetőségekről naprakész információkkal szolgáljunk, ezzel is elősegítve az erre a célra rendelkezésre álló jelentős pénzügyi források hatékony, célszerű és a magyar magánerdő gazdálkodás fejlődését szolgáló lehívását.

PROGRAM:
09:30-10:00:        Regisztráció
10:00-10:10:    Köszöntő, programismertetés
10:10-10:40:    Tájékoztatás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) és a támogatási rendeletek folyamatban lévő módosításáról (előadó: a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes munkatársa)
10:40-12:00:    Az ÚMVP II. tengelyében jelenleg nyitott erdészeti jogcímek (Erdőtelepítés, Agrár-erdészeti rendszerek, Erdő környezetvédelmi kifizetések, Erdőszerkezet átalakítás, Erdészeti potenciál) ismertetése (előadók: a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal illetékes munkatársai)
12:00-13:00:     Kérdések, konzultáció
13:00-            Ebéd

Kérjük, hogy részvételi szándékát Szabó Vendelnek, a rendezvény szervezőjének
(Mobil: 06-30/946-42-86, Tel/fax: 06-1-96-681-013, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..)
szíveskedjen visszajelezni legkésőbb 3 nappal a rendezvényt megelőzően!

Budapest, 2011. szeptember 01.
Erdészüdvözlettel:
Luzsi József elnök



MEGHÍVÓ

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) tisztelettel meghívja Önt székesfehérvári rendezvényére, amelynek célja
a térség magánerdő tulajdonosainak és gazdálkodóinak széles körű tájékoztatása
a vidékfejlesztés erdészeti jogcímei keretében igénybe vehető támogatásokról

Időpont: 2011. szeptember 30. (péntek) 10:00 óra
Helyszín: Székesfehérvár, Batthyány u. 2.
(a VIDEOTON Stadion és a Szent Kristóf templom között található, a sóstói tanösvény bejáratánál, az autóbusz pályaudvarról a 11, a 11A, a vasútállomásról a 39-es busz közlekedik ide)

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) pénzügyi, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) szakmai támogatásával létrejött rendezvény egy hét színhelyen, 2011. szeptemberében lezajló országos konferenciasorozat része. Ennek legfőbb célja, hogy a magyar magán erdőtulajdonosok és gazdálkodók számára már rendelkezésre álló és a közeljövőben megnyitásra kerülő támogatási lehetőségekről naprakész információkkal szolgáljunk, ezzel is elősegítve az erre a célra rendelkezésre álló jelentős pénzügyi források hatékony, célszerű és a magyar magánerdő gazdálkodás fejlődését szolgáló lehívását.

PROGRAM:
09:30-10:00:        Regisztráció
10:00-10:10:    Köszöntő, programismertetés
10:10-10:40:    Tájékoztatás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) és a támogatási rendeletek folyamatban lévő módosításáról (előadó: a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes munkatársa)
10:40-12:00:    Az ÚMVP II. tengelyében jelenleg nyitott erdészeti jogcímek (Erdőtelepítés, Agrár-erdészeti rendszerek, Erdő környezetvédelmi kifizetések, Erdőszerkezet átalakítás, Erdészeti potenciál) ismertetése (előadók: a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal illetékes munkatársai)
12:00-13:00:     Kérdések, konzultáció
13:00-            Ebéd

Kérjük, hogy részvételi szándékát Márton Edit (Tel.: 06-30/385-04-87,
e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
szíveskedjen visszajelezni legkésőbb 3 nappal a rendezvényt megelőzően!

Budapest, 2011. szeptember 01.
Erdészüdvözlettel:
Luzsi József
elnök


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.