Kápolnapuszta áldozatainak állít emléktáblát a Vértesi Erdészet (MTI)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
    Tatabánya, 2013. március 14. - A Gánt közelében található Kápolnapusztán állít emléktáblát szombaton a Vértesi Erdő Zrt. arra emlékezve, hogy 1945. március 16-án a 2. ukrán front felderítő zászlóalja a település felnőtt férfi lakosságát kivégezte - tájékoztatta a társaság csákvári erdészetének igazgatója az MTI-t. Právetz Antal elmondta, hogy az emléktáblán egyrészt az édesapja, idősebb Právetz Antal egykori csákberényi erdész és több szemtanú visszaemlékezéséből összeállított történet olvasható, valamint látható rajta a falu korabeli képe, amelyre a házak mellé felírták az ott élők és az áldozatul esettek neveit.
    A 68 évvel ezelőtt történt tragédiára 1993-ig semmi nem emlékeztetett, akkor a temetőben keresztet állítottak. A Vértesi Erdő Zrt. a közeljövőben több információs táblát helyez el a területen.
    Az emléktáblán található szöveg szerint a Gánttól négy kilométerre található, akkor Kápolnának hívott településen húsz, zömmel sváb család élt. 1944 őszétől az erdőben orosz felderítők jelentek meg, akik a Vértes alatt húzódó síkságon a német és magyar hadműveleteket távcsővel figyelték. Búvóhelyként elfoglaltak egy vadászházat és elhajtottak egy borjút.
    Az állat gazdája a nyomokat követve rátalált a rejtekhelyre, ahonnan négy férfi és egy rádiós nő elmenekült, de a szovjet parancsnokot elfogták és a németekhez szállították kihallgatásra. A férfinak innen sikerült megszöknie és átjutott a Csákvártól nyugatra húzódó frontvonalon a szovjet alakulatokhoz.
    Később az ő utasítására keresték a feltételezett árulókat és idősebb Právetz Antalt, aki a csendőröket elvezette a búvóhelyre. A településen megjelent a 2. ukrán font felderítő zászlóalja és a visszaemlékezők szerint minden 15 év feletti férfit agyonlőttek.
    A háború után a falu teljesen elnéptelenedett, az 50-es években az ott maradt 4-5 család Gántra vagy a szomszédos községekbe költözött. A településnek végül már csak egy lakója maradt, aki 1980-ban meghalt.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.