Kockásliliom-megfigyelés lesz szombaton Beregben (MTI)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Nyíregyháza, 2013. április 1. - Kockásliliomlesre mennek a túrázók Beregbe: a Márokpapi környékén lévő erdőkben nézik meg a virágzó növénykülönlegességet április 6-án, szombaton. Kolocsán Tünde, a virágnéző kirándulást szervező nyíregyházi E-Misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület munkatársa az MTI-nek elmondta: a védett kockásliliom, amelynek természetvédelmi értéke tövenként 50 000 ezer forint, április elején emeli magasba a virágait. A hagymás évelő növény zöld bimbója eleinte ugyanis a földön fekszik, majd 10-30 centiméterre nő a virág szára, s fokozatosan felemelkedik.
    A kockásliliomnak a Beregben több tájneve van, így például hívják kongóvirágnak, vagy kotuliliomnak is. Az előbbi elnevezés a virágok bókoló helyzetére, míg az utóbbi élőhelyére, a lápok kotu talajrétegére utal.
    A magányos száron bókoló virág széles harangalakú, rózsaszínes-barnásvörös, sakktáblaszerűen foltos. Hazánkban a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetben és Zala megyében, illetve Gemenc környékén tenyészik. A Beregi-síkságon a láprétek és a ligeterdők az otthona.
    A kockásliliomlesre indulók a márokpapi Csiperke Erdei Iskola és Tábor elől indulnak a túrára. Az E-Misszió Egyesület Nyíregyházáról autóbusz-különjáratot indít Márokpapiba, a távolabbról érkezőknek pedig az erdei iskolában szállást is tudnak biztosítani.
    Tavasszal a Bereg "bőségében van a víznek", ezért a résztvevőknek érdemes gumicsizmát magukkal vinni. Továbbá fényképezőgépet és távcsövet is, hiszen Márokpapi környékén számos természeti ritkaság fotózására nyílik lehetőség, illetve különleges állatokat, madarakat is szemügyre vehetnek az erdőkben, réteken - mondta el Kolocsán Tünde.
    A túra rossz idő esetén sem marad el, akkor lerövidítik az útvonalat, s a fűtött erdei iskolában melegedőhelyet biztosítanak, valamint kiegészítő programot szerveznek. A résztvevők ebben az esetben megtekintik Csaroda és Tákos híres műemléktemplomát, a Beregi Keresztszemes Műhelyt, a beregdaróci Kenderes Múzeumot, illetve ellátogatnak Tarpára is.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.