Konferencia a közösségvezérelt helyi fejlesztésekről (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2013. július 21. - A Vidékfejlesztési Minisztérium Darányi Ignác termében konferenciát 2013. július 22-én tartanak a közösségvezérelt helyi fejlesztésekről (CLLD). A 2014-20-as programozási időszakban az operatív programok közötti együttműködés sajátos területe a helyi fejlesztési programok megvalósítása, amelyek esetében alulról szerveződő módon, a helyi közösség részvételével és összefogásával lehetőség nyílik akár több alapból finanszírozott, úgynevezett közösségvezérelt helyi fejlesztések
(CLLD) megvalósítására.
Az EMVA (Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap) forrásainak öt százalékát kötelezően CLLD eszköz keretében kell felhasználni, míg az ERFA (Európai Regionális Fejlesztési Alap), az ESZA (Európai Szociális Alap) és az ETHA (Európai Tengerészeti és Halászati Alap) esetében választható lehetőség. A tagállamoknak a Partnerségi Megállapodásukban szükséges megadniuk, hogyan tervezik a CLLD eszköz alkalmazását, támogatását, továbbá fel kell tüntetni, hogy mely programokban és területeken alkalmazható a közösségvezérelt helyi fejlesztés. E modell főbb előnye, hogy uniós alap bevonására épül, a helyi szereplők vidékfejlesztési kapacitását erősíti és Helyi Fejlesztési Stratégiákra alapozott beruházásokat és fejlesztéseket valósít meg.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.