Az MME kampánya a madarak áramütésének megelőzésére (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


ImageSzakértők megfigyelései szerint évente több tízezer védett és fokozottan védett madár pusztul el áramütés következtében. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) és a Budapesti Elektromos Művek Rt. (ELMŰ) közös programot szervez a védett madarakat érő áramütések megelőzésére.

2004. december 7-én az Ócsai Madárvártán tájékoztatót tartanak az első országos vezetékfelmérés eredményeiről és a megoldás lehetőségeiről.


ImageAz áramütés problémája már több mint 20 éve ismert hazánkban is, azonban eddig viszonylag kevés információval rendelkeztünk a madárpusztulás pontos mértékét illetően, a korábbi felmérések egy-egy kisebb területre korlátozódtak. A célzott adatgyűjtés érdekében november 6-7-én az MME országos felmérést szervezett, melyben mintegy 100 önkéntes vett részt. A felmérők 2737 oszlopot ellenőriztek, és összesen 41 madárfaj 578 elpusztult példányát találták meg, melyek között számos védett és fokozottan védett faj is volt (például kerecsensólyom, szalakóta, parlagi sas). A megtalált áramütött madarak eszmei értéke összesen 27 490 000 Ft. A felmérés során megtalált madarak és az ellenőrzött oszlopok száma alapján úgy becsüljük, hogy évente minimálisan mintegy 45.000 madár szenved áramütést Magyarországon, melyek 80-90 százaléka védett vagy fokozottan védett, így eszmei értékük akár a 2 milliárd forintot is meghaladhatja.

A szigetelő program mindenképpen sikeresnek tekinthető, ám a szigetelésre váró oszlopok száma az országban több százezer, illetve az MME szigetelő papucsa nem minden oszloptípus esetében nyújt védelmet a madarak számára.

Az MME – az Európai Unió LIFE-Nature természetvédelmi alapja által támogatott parlagisas-védelmi program keretében – az idei évre kidolgozott egy olyan szakanyagot, amely részletesen feltárja a problémát, és konkrét lépéseket javasol a hosszú távú megoldás érdekében.

A tájékoztató keretében ezt a szakanyagot adják át Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter részére. Az MME álláspontja szerint akkor születhet végleges megoldás, ha – Németországhoz és Szlovákiához hasonlóan – hazánkban is jogszabály kötelezi majd az áramszolgáltatókat madárbarát szerkezetek alkalmazására.

Különösen nagy a felelősségünk az olyan, áramütés által fokozottan veszélyeztetett ragadozó madár fajok esetében – állítják a szekemberek –, amelyek Európai Uniós állományának nagy része a Kárpát-medencében fészkel. Így például hazánk és Szlovákia csatlakozásával az EU parlagi sas állománya 1 párról 120 párra, a kerecsensólyom állomány 10 párról 200 párra, míg a kék vércse állomány 5 párról 800 párra emelkedett, azonban egyelőre megbecsülni sem tudják, hogy ezekből az állományokból évente hány példány pusztul el a szabadvezetékek miatt. Emellett a még szintén nagyon jelentősnek mondható hazai fehér gólya állományunknak is nagy része elektromos oszlopokon leli halálát.

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.