Faanyagvédelmi Konferencia Dobogókőn (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
A Faipari Tudományos Egyesület és a Magyar Mérnöki Kamara közös rendezésében 2008. április 18-19-én, Dobógókőn, a Manréza Konferencia Központban  kerül sor a VII. Faanyagvédelmi Konferenciára.

A Faipari Tudományos Egyesület a korábbi évek hagyományát tiszteletben tartva kétévenként rendezi meg a kizárólag a faanyagvédelemmel foglalkozó Faanyagvédelmi Konferenciáját. A tapasztalatok és a nagyszámú érdeklődő jelenléte azt igazolta, hogy szükség van az újabb és újabb problémák megvitatására, a szakemberek találkozójára – vallják a szervezők.
Előadóként a faanyagvédelemmel foglalkozó jogalkotókat, a témakörhöz kapcsolódó gomba és rovarkártétel elleni védelemben, a favédő szerek használatában, az építészetben, a témához kapcsolódó közegészségügyben, valamint a környezetvédelemben elismert szakmai előadókat hívtak meg.
A konferencia programját úgy állították össze, hogy a résztvevők tájékozódhassanak a szakterület részleteiről az elhangzó előadásokból és a kötetlen beszélgetések alkalmával.
A tanácskozáson elsősorban az építőipar, a faipar, a műemlékvédelem, a környezetvédelem és a szakoktatás érdeklődő szakembereire számítanak.
A konferencián szó lesz többek között a tetőtérbeépítések eltakart faszerkezeteinek védelméről, a tetőn elhelyezett megújuló energiaforrásokról, kritikai górcső alá veszik a
a vizsgálati szabványokat, beszámolnak a  Hévízi Tófürdő facölöpjeinek állagvizsgálatáról, a nem nyomásos és nyomásos védőkezelések legújabb módszereiről az európai gyakorlatban, szóba kerülnek a faanyagvédőszerek, mint mérgező, illetve veszélyes anyagok, megvitatják az emberi tényezők szerepét a faanyagvédelemben, továbbá a faanyagvédelmi szakember szerepét az ingatlan forgalmi értékének meghatározásában.
A tanácskozáson részt vevők a Magyar Mérnöki Kamara Továbbképzési Bizottsága által elfogadott továbbképzési program keretében a vonatkozó jogszabályok értelmében 3 pontot kapnak.
 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.