Az Erdészeti Lapok hagyományos újságíró túrája idén Somogyországba, közelebbről Kaszóra vezetett. Másnap pedig a Mocz-birodalmat hódítottuk meg. A Kaszó név sokaknak titokzatosnak tűnik, s ennek van is alapja, hisz’ a rengeteg közepébe csak kevesen jutnak el, arról nem is beszélve, hogy a honvédségi terület eleve riasztónak tűnhetett. Ma már azonban más a helyzet. A kapunál sehol egy fakabát, nincs sehol egy álcázott géppuskafészek vagy leselejtezett páncélos, leírt terepjáró. Ezzel szemben karcsú székely kapu fogadja az érkezőt a takaros épületcsoport bejárataként. 1967. július 1-jén az akkori kaszói erdészet, Czinege Lajos miniszter támogatásával a honvédelmi tárcához került. Kiss István, a kaszói erdészet vezetője és Czinege barátsága akkor már közismert volt. Ekkoriban épültek meg a kaszói utak, felújításra került a vadászház, épültek az irodák és létesült az üdülő. Bővebb háttér információkat Bokor Imre: Kiskirályok mundérban című könyvéből tudhat meg a nyájas olvasó.
Az erdőgazdaság 15 ezer hektárt kezel, ebből 14,5 hektár az erdő. Mintegy 400 hektár védett területük van. Ennek kivételével gazdasági rendeltetésűek az erdők. Az alaptevékenységük az erdőgazdálkodás, bár van némi honvédelmi feladatuk is. Az éves fakitermelés mintegy 65 ezer m3-t tesz ki, amelyet zömében tarvágással termelnek ki. Ez évente mintegy 154 hektárt érint. A magas vadlétszám miatt a felújításokat vadkár elhárító kerítéssel védik. Ezek meglétéről magunk is meggyőződhettünk az esti vadles alkalmával, amikor is vadász-vezetőink terepjáróival bevettük magunkat a kerítések alkotta labirintusba. De hát valamit valamiért. A társaságnak a dicsőséget – kiegészítő tevékenységként – a magas vadlétszám, a kitűnő vadállomány, vagyis a vadgazdálkodás hozza. Bár, ahogy saját maguk fogalmaztak, „ez a keresztjük is”. A területükön őz (100-200 egyed), gím (600-800), dám (200) és disznó (500-600) található.
A társaság működtet egy fűrészüzemet is, bár jelenleg – leépítések után – csak egy műszakban termel, mintegy 30 főt foglalkoztatva.
Nem elhanyagolható a turisztikai szolgáltatásuk sem, hisz’ száz személyt tudnak elhelyezni különböző színvonalú szálláshelyeken. Üdültetési osztályuk mintegy 20-30 százalékos kihasználtságot képes biztosítani. 
A társaság éves termelési értéke 1,2-1,3 milliárd forintra tehető, az éves eredmény pedig mintegy 300 millió forint. Mindezt Máté Zoltán erdőművelési osztályvezetőtől tudhattuk meg.
A központi szállodaépületnél dr. Pethő József, az OEE elnöke és Tamás János vezérigazgató, valamint a társaság vezetői fogadták csoportunkat. A kölcsönös bemutatkozás és némi frissítők után kerékpárra kapott a társaság, és elindult a hat kilométerre található Kű-völgyi halastóhoz. Néhány karambolt leszámítva épségben megérkeztünk a páratlan szépségű tópartra. Ott Németh Péter főmérnök látta vendégül a sajtó-kommandót.
Az erdei út ízelítőt nyújtott a jégkorszaki homokképződmények, a dűnék természetéről. 
Utunk következő állomása a Baláta-tó volt, ahova a kisvasút „különvonatával” érkeztünk meg. Itt Sashalmi Miklós pagonyvezető mesélt a tó múltjáról és jelenéről.
A tó meghatározás jelen pillanatban meglehetősen virtuálisnak tűnik, hisz’ egy csepp víz nem sok, annyi sincs a „mederben”. A házigazdák ezen nem lepődnek meg, mert felmenőiktől jól tudják, hogy időnként a víz eltűnik a tóból. Az éltető víz csak a csapadékból származhat, forrás nem táplálja. Ha netán fölösleges mennyiségű víz gyűlne össze, azt a Balatonba vezetik, ám erre legutoljára 2000-ben volt példa.
Ezek az ún. lápszemek, mint a Baláta-tó és környéke, fokozottan védett területek. Ez a táj az ország egyik legrégebbi védett területe, 1942 óta jegyzik, de Oros Ádám már 1920-tól végzett botanikai kutatásokat ezen a helyen. Maga a tó mintegy 150 hektárt tesz ki, a körülötte elterülő védőzóna közel 200 hektárnyi. A tó körül szinte áthatolhatatlan fűzláp tenyészik. Ebben a zónában semmilyen tevékenység – még útépítés vagy hídfelújítás sem – végezhető. A cseres, égeres erdő felújítása természetes úton vagy makkvetéssel történik. Az úgynevezett rovarfogó hínár, egy lebegő növény, egyedül itt fordul elő hazánkban. Hasonlóan ritkának számító „odavalósi” növények még: a tőzegeper, a kijevi csalán, a kárpáti sáfrány, a nőszirom és a királyné gyertyája. Érdekes, hogy mind a jégkorszak, mind a mediterrán jellegzetes növényei megtalálhatóak ezen a vidéken. Ami a hüllőket illeti, él itt egy alfaja a viperának, a feketevipera, amely csak erre felé található. A vízimadarak megtelepedése a víz függvénye. Jelenleg hat pár feketególya, és három pár rétisas fészkel.
A délután utolsó állomásaként megtekintettük Somogyszobon a faluházat, ahol tööbek között dr. Pethő József elnök adott interjút a kollégáknak.
Szürkületkor két-kétfős csoportokat alkotva, egy-egy vadászmesterrel terepjárókba szálltunk és vadlesre indultunk. Természetesen biztosra mentünk, olyan helyeket – vadföldeket – kerestünk föl, ahol a vad megjelenése mindennapos. Csak az volt a kérdés, hogy jó szelünk lesz-e, és elég csendben megyünk-e a magasleshez. Mi Pitolyák József nyugalmazott kerületvezető fővadásszal indultunk a kerítések alkotta erdei labirintusba. Utunkat hamarosan egy vaddisznó-család keresztezte, a süldők a csenderesben meghúzódtak, a koca malacaival átvágott előttünk az úton. A malacok hancúroztak egy keveset a homokban, aztán anyjuk sürgető parancsára a biztonságosabb sűrűt választották. A magasles a vadföld DK-i oldalán áll, jó szelet fogtunk ki, s megpillantottuk a nyugodtan legelésző dámokat, gímeket. Voltak vagy huszonöten. A fiatalabbak békésen heverésztek, az idősebbek szorgalmasan harapták a zsenge zabot.
Ez az a hely, ahol nem mérik a vadkárt. (Z)
Kapcsolódó: Somogy zöld szíve: Kaszó (Zalai Hírlap)