2010-12-23. – „Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!” (József Attila).
Hópaplan borítja az erdőt. Roskadoznak az ágak, lehúzza, lenyomja a sok hó. Mivel először vizesen esett, ezért ráragadt az ágakra és egyre nagyobbra hízott. Így előfordul, hogy a függőleges ágak is tele vannak hóval, nem esnek le, mintha valaki ráragasztotta volna. Ebbe a szél is besegített. Amíg nem süt a nap, addig komor szürkés-fehérnek látszik minden, szinte láthatatlan a fák alakja, csak a körvonalak látszanak.
Némának tűnik, és kihaltnak látszik a téli erdő, mintha nem mozdulna semmi. A templomi csendet időnként kísérteties zajok törik meg, a hó alatt roskadozó fák ágai nyikorognak, nyögnek, néha lehuppan egy jókora adag hó.
A mozdulatlan havas erdőben csendesen ropog a lábunk alatt a hó. A friss hóban megjelennek az első nyomok, róka koma zsinóros léptekkel keresztezi utunkat, néhol a farkát is elfelejtette felemelni. Hatalmas szökdeléssel rajtolt az őz, mintha fázna a kis patája. Megállt, időnként körülnézett, ki zargat az ilyen nagy hóban?
A fenyves erdőkben érezni a fenyő illatát, egy fenyőcinke ugrál az ágakon, keresve egy hómentes ágat. Megszólal, hallgassuk meg elcsendesedve mit is üzen számunkra?
Mihelyt kisüt a nap, megváltozik minden. A fénysugár utat talál a fák közt, csillognak a hókristályok, varázskristályokat látni, hófehér lesz az eddigi komor hangulatú hó. Egyre élénkebb lesz az erdő, előjönnek a kismadarak, megjelenik a holló is fejünk felett. Újra indul az élet az erdőben.
Kellemes, boldog karácsonyi ünnepeket és békés Újévet kívánunk!
Fotó, szöveg: Szakács László.