2011. október 11. - Tíz évvel ezelőtt írták alá a Kassai Nyilatkozatot A Szent Katalin templomi ünnepség végeztével a Szentháromság téren felfejlődött a szalamander, s a menet élén a hintóban „Mária Terézia” foglalt helyet.
Őt követték a szalamandert alkotók, majd a soproni waldenesek a zászlókkal.
Utánuk a helyi erőket képviselő, klopacskával vezényelt bányászok, majd a tanárok tömbje következett.
A menet a szentháromság szobrot megkerülve elvonult a városháza előtt, s a néhány évvel ezelőtt fölavatott alapítási dombormű megkoszorúzása következett.
A tiszteletadást követően a menet elindult az akadémia felé.
Az ünneplők a Bányászati Palota aulájában gyülekeztek, ahol a bányászkórus Gaudeamus-a után Jan Totkovic, a Mikoviny Sámuel Vegyipari Szakközépiskola igazgatója üdvözölte a megjelenteket, és hangsúlyozta, hogy ilyen magas rangú vendégeket még nem köszönthetett e falak között.
Ezután Selmeci Társaság alelnöke mondott köszönetet a vendéglátóknak, és emlékeztetett arra, hogy az UNESCO Selmecbányát fölvette a világörökségek sorába. Köszönetét fejezte ki, hogy a vendégek elfogadták a meghívást, így „nem érezzük magunkat egyedül”.
Fölidézte a több mint száz évvel ezelőtti alkalmat, amikor ugyanilyen egyenruhákban, ugyanezeket a dalokat énekelve az akkori minisztereink felavatták az Erdészeti Palotát. Annak az ünnepségnek fontos kelléke volta az avatásra készült emléktábla, amely ezennel ismét a helyére kerül.
Ezennel fölkérte Fónagy János államtitkárt az ünnepi beszéd elmondására.
„Aki már járt Selmecbánya girbegurba utcáin, a bánya mélyén, az tudja, hogy Selmecet elmesélni nem lehet – kezdte személyes hangú beszédét az államtitkár. – Mert Selmec maga a csoda”. Majd így folytatta: Amikor most itt járunk, az az érzésünk, hogy nem vesztettünk semmit, minden újrakezdhető. Ismerjük a pásztor és a két szalamandra történetét, s tudjuk, hogy a pásztor neve fennmaradt.
Selmecbánya akkor a természettudományok központja is volt, 1762-től a Bányászati Akadémia működött, 1808-ban, pedig az Erdészeti Tanintézet nyílt meg. Selmec, az európai bányász- és erdészképzés bölcsője volt.
Ahol mindig magas színvonalú képzés folyt, a tankönyveik világszínvonalúak voltak, miként a laboratóriumaik is.
Selmec maradandó érdemeket szerzett a magyar műszaki nyelv kialakításában is.
Az akadémia szellemi öröksége túlélte a viharokat, Trianon szétszórta az Alma Matert, de mindegyik utódintézmény a selmeci gyökerekből táplálkozik.
Mit jelent a mai örökség? –tette föl a kérdést, majd így folytatta: A hagyományokhoz való ragaszkodást, amely kiemelt szerepet tölt be a diákság életében. A kemény munkát, a közösség teremtésbe vetett hitet.
Reményét fejezte ki, hogy Kelet-Európa a kontinens gyorsan fejlődő, jó életet biztosító régiójává válhat.
Emlékeztetett, hogy a tíz évvel ezelőtt aláírt Kassai Nyilatkozat a határokon átívelő összefogást bizonyítja, az egységes kultúrát, és a szellemi összetartozást, mert a mai válságos világban különösen szükség van az együttműködésre. De fontos a korábbi és a mai generációk közötti kapcsolat ápolása is.
A magyar kormány célja, hogy visszahozzuk az Akadémiára jellemző felvilágosult szellemet, hogy Európa szabad szellemű szakemberei kerüljenek ki az intézményekből.
A beszédet követően ónagy János államtitkár és Ladislav Topolsky, a Besztercebánya Megyei Önkormányzat alelnöke leleplezte a Bányászati Palota alapítására készített fekete márvány emléktáblát.
Topolsky köszöntőjében elmondta, hogy megérintette a történelem,
„Hisz', aki végigmegy Selmecbánya utcáin, azt megérinti a genius loci. Most eljött az a drága perc, amikor megemlékezünk elődeinkről” – fogalmazott az alelnök. Majd így folytatta: Köszönjük nekik, hogy elhozták ide a tudományt, a tudomány tiszteletét, a nagy emberi értékeket. De köszönet a maiaknak is, akik átvették a hagyományokat, amelyekhez hasonló nincs máshol a világon. Ezeket a hagyományokat át kell adni a mai generációknak. Ezek fényes példát mutatnak az egyesült Európának, hogy lássák kik is vagyunk.
Örömmel nyugtázta, hogy 2012-ben sor kerülhet Selmecbányán a Bányászati Akadémia alapításának 250-ik évfordulója megünneplésére.
Ismét a Selmeci Társaság alelnöke vette át a szót, és köszönetet mondott Selmecbánya városának, a selmeci múzeumnak, hogy megőrizték az ismét fölavatott emléktáblát. Elmondta, az újraavatás Gőbölös Péter erdőmérnök kezdeményezését dicséri, s megköszönte Jan Totkovicnak, a Mikoviny Sámuel Vegyipari Szakközépiskola igazgatójának, hogy ő is az ügy mellé állt.
A sok egyeztetést igénylő munkálatok a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdészeti Múzeumának szervezésében folytak, Varga Tamás igazgató körültekintő irányításával. A tábla tartószerkezete Palánki Gábor erdőmérnök irányításával a Gyulaj Zrt.-nél készült. Tóth Viktória és Lengyel Máté, az egyetem Faipari Mérnöki Karának hallgatói által megálmodott díszes keretet ifj. Foltz Tóbiás a soproni Handler Nándor szakközépiskola tanára készítette.
Ezt követően a bányász karok megkoszorúzták a Miskolcról évekkel ezelőtt ide tolt csillát, az erdészek pedig az Erdészeti Palotában, az ugyanakkor hozott Akadémiai Örökség emlékrönkjénél tartottak megemlékezést.
Itt, az épületben jelenleg működő Állami Felsőbb Erdészeti Iskola igazgatója, Rudolf Valovié köszöntötte a megjelenteket.
Majd Náhlik András, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar dékánja mondott ünnepi beszédet. Felidézte azt a 2006. október 14-ei estét, amikor megérkezett Selmecre a soproni rönk. Akkor a következőket mondta: „Soká vártunk egy ilyen ünnepélyes aktusra, amikor a város az egykori Akadémia falai között hivatalosan is fogad bennünket, régi akadémisták utódait. Erre diákjaink hagyományőrző cselekedete adott alkalmat, a csille- és rönktolás. Hiába, a fiatalság sokszor, ha heves is, de előítéletektől mentes. Köszönet Nekik, és köszönet a város vezetőinek, akik tárt karokkal fogadták Őket, bennünket.”
Majd így folytatta: Hiszem, hogy a távolabbi és közelmúlt sérelmein felülemelkedni mindkét nemzet, magyarok és szlovákok közös, elemi érdeke. Tudom, hogy a közeledést nem szabad a legfelső szintről várnunk, hanem mindannyiunknak kell azért tenni, hogy a személyes, intézményi, helyi és regionális kapcsolatok erősödjenek. Hiszem, hogy ez, és csak ez lehet a politikai közeledés záloga. Tudom, hogy még hosszú utat kell bejárnunk ahhoz, hogy az előítéletektől megszabaduljunk. De hiszem, hogy eljön az a nap is, amikor Wágner Károly emlékkövét elhelyezhetjük itt, az Akadémia Botanikus Kertjében. Bárcsak megérhetném, bárcsak itt lehetnék azon felemelő eseményen.
Emlékeztetett, hogy bár az egykori soknemzetiségű Akadémia szétszakadt, de a szellemisége az új intézményekben tovább él.
Dr. Viliam Pichler egyetemi docens, a Zólyomi Erdészeti Műszaki Egyetem fejlesztési és nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese beszédében kiemelte, örömmel töltötte el, hogy a soproni Erdőmérnöki Kar képzése visszatérhetett a hagyományos ötéves képzéshez.
Végül Náhlik András és Viliam Pichler fölszalagozták az emlékrönköt.
A vendégek ezután Rudolf Valovié kalauzolásával megtekintették az egykori Alma Matert, és az Auditorium Maximum táblája előtt közös fotóra álltak össze.
A napot szakestek zárták. (z.)