2012. szeptember 24. - Az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Információs Központjában tartotta éves nagyrendezvényének első részét a Pro Silva Hungária Egyesület (PSH).
A nagyrendezvény a Budapesti Erdészet közelében található bemutató tanösvény mentén kialakított lékek tanulmányozásával folytatódott.
A demonstrációt Rácz Károly erdőgondnok tartotta.
A talajgödör közelében megállva bemutatta a terület geológiai adottságait: dolomit és hárshegyi mészkő és semleges kémhatás.
Elmondta, a terület óriási humán terhelés alatt áll, a látogatói nyomást az évi 15 millió arra járó érzékelteti.
A terület kezelői arra törekednek, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, vagyis ne változzák az erdőkép. A civil kontroll ugyanis folyamatos. A vad jelenléte nem túlzott, bár vaddisznó és őz előfordul.
A térségben, mint minden város közeli erdőterületen megjelenik az akác és a bálványfa, s az iszalagfertőzöttség is jelentős.
Az erdőrészletben mindenfelé örvendetes látnivaló az újulat életképes megjelenése. Ezeken a területeken jelölték meg piros szalaggal azokat az idősebb egyedeket, amelyeket az újulat fejlődése érdekében majd kivesznek.
A szakember szerint a jelentős tölgy újulat bíztató arra nézve, hogy az elegyaránya megőrizhető.
Egy bükkös foltnál elmondta, hogy két belenyúlás volt a területen, a második tavaly, amikor egy idős tölgyet vettek ki. Itt makkvetést is alkalmaztak.
Megemlítette, hogy az erdészethez tartoznak olyan szélsőségesen gyenge termőhelyek is, ahol semmilyen beavatkozást nem folytatnak.
A jelölés során több szakember véleménye alapján hozzák meg a döntést, az egyedek várható teljesítő képessége mérlegelésével. Ez a döntés jó szemet, képzelőerőt feltételez, az erdő jövőképének előre vetítését kívánja meg a szakemberektől.
Csépányi Péter hozzáfűzte, hogy a területen az adott csapadékviszonyok mellett is feljön a tölgy. 4-5 évente elegendő az ápolás miatt visszatérni, de a látottak alapján el is hagyható. A főmérnök hangsúlyozta, hogy ezzel a módszerrel is kihozható a területről ugyannyi fa, mintha hagyományos erdőkezelést folytatnának, ám töredéknyi ápolással és költséggel.
Alapelv, hogy a tölgyet mindig segíteni kell, és csak beérett korában szabad kivenni.
Tekintettel arra, hogy 3-6 évente van makktermés, ennek figyelembe vétele is fontos.
A területen egy-egy lék már a jövőképet láttatja, hisz’ van 20, 60-70 éves és 150 éves egyed is az állományban.
Az jelenthet gondot, ha túl erőteljesen, agresszíven nyúlnak bele az állományba.
Egy újabb lékhez érve szintén láthatók 150 éves egyedek, s az aszály ellenére felverődött újulat is.
Az erdőgondnok elmondta, hogy ezekről a területekről még több fát vesznek ki mint korábban, ennek ellenére nincs lakossági felháborodás a fakitermelés miatt. Bár, humorral megjegyezte, „úgy kell kilopkodnunk a fát” a saját területről…
Erre a munkára csak a legfelkészültebb fakitermelő brigádokat alkalmazzák, csörlős traktorral dolgoztak, és tervezik a jövőben egy mini forwarder beszerzését. A közelítési távolság itt 10-15 százalékkal nagyobb.
12-17 m3-t termelnek naponta, ami nem sok, s emiatt meg kell győzniük a munkásokat, hogy miért is fontos ez a „bogarászó” munkatempó.
A terveik szerint az új üzemtervben már legalább ezer hektár szálaló erdő lesz, ugyanakkor az üzemtervezés nagy nehézséget jelent a hatósági szakembereknek a jogi bizonytalanságok és a többletegyeztetések miatt.
Az erdőtervezés során át kellett gondolni az erdőrészlet funkcióját, fogalmát is.
Lényeges, hogy az egyes faegyedek helyzetét, várható teljesítőképességét mérlegeljék.
A költségekről elmondta, hogy az V.-VI. fatermési osztályú állományban, ahol két erdőrészletet vontak össze, 2006-tól figyelve a költségeket:
művelésre 557.000 Ft-t, választéktermelésre 2.100.000 Ft-ot költöttek, a bevétel pedig 6.400.000 Ft volt. A fakitermelési díj 3700 Ft/ m3 volt.
Gálhidy László (WWF) hozzátette, ezzel az erdőkezelési módszerrel a klímaváltozásra is válasz adható. Az érzékenyebb fafajok is megtarthatók hosszabb ideig. Emlékeztetett, hogy a bemutató tanösvényt 2007-ben adták át, s a nagy sajtóérdeklődés ellenére mégis kevés információ ment át a nagyközönség felé. Felhívta a figyelmet, hogy az erdészeti kommunikáció nagy lemaradásban van a folyamatos erdőborítás megismertetése terén.
E sorok írója megjegyezte, az újságírók általában nem szakemberek, s számukra a hagyományos erdőkezelés még csak-csak érthető, de a lékes erdőkezelés, a szálalás, ami az erdőművelés felsőfoka, már-már művészet, nem egykönnyen képzelhető el, arról nem is beszélve, hogy ezt még közérthető formában le is írják…
Csépányi Péter kifejtette, közjóléti erdőgazdálkodást folytatunk, de úgy, hogy gazdaságilag is racionális legyen. Egy-egy területre ötévenként visszatérünk, értékeljük az állomány egészségügyi és műszaki állapotát.
Varga Béla hangsúlyozta, hogy az elegyfajoknak is fontos szerepük van a folyamatban. Elegyetlen tölgyesek korábban nem voltak, azokat mi hoztuk létre. Ugyanakkor nem tartja jónak, ha a kőris nagyobb foltokban megmarad. Alapvető szerepük van a fényviszonyoknak. Nyomatékosan kiemelte, hogy ötévenként vissza kell térni a területre. Szerinte az az állomány, amelybe ötévenként nem térünk vissza, és nem tekintjük át alaposan, az nem szálalóerdő. Az okot is megjelölte: a természetnek „elegendő” volna tízévenként is a visszatérés, de mi a természetes folyamatok adta lehetőségnél gazdasági szempontok miatt többet akarunk kihozni az állományból. Megjegyezte, hogy korábban volt olyan álláspont is hogy kétévenként kell visszatérni. (Z.Z.)
A következőkben a rendezvény írásos tájékoztatóját adom közre:
Örökerdő a városban: A főváros és a szűkebb agglomeráció tüdejének számító erdőterületet kezelő Budapesti Erdészet működése különleges figyelmet kap. A legnagyobb emberi terhelést elviselő erdőkben minden beavatkozás a közvélemény nagy nyilvánossága előtt zajlik. Részben ennek is köszönhető, hogy az erdészet mindig is élen járt a természetközeli erdőgazdálkodási módszerek bevezetésében. A gyenge termőhelyeken álló állományok fenntartása, megfiatalítása komoly szakmai feladat. A terület nagy része 1954 óta deklaráltan is parkerdő, emellett a '70-es évek vége óta természetvédelmi oltalom alatt áll. Az elmúlt évtizedben a fővárosi erdők kezelésekor egyre gyakrabban olyan nehézségekkel kell megbirkózni, mint a hatalmas méreteket öltő illegális lakossági hulladéklerakás vagy a hajléktalan telepek elszaporodása az erdőterületen.
Termőhelyi adottságok: Az erdészet két, természeti adottságokban erősen elkülönülő részből áll, a budai és a pesti oldalból. A budai oldal 150-500 m tengerszint feletti magasságban fekvő (János-hegy 529 m) dolomit, mészkő, márga, savanyú homokkő alapkőzetre települt, döntően többlet vízhatástól független, rendzinán, barnaföldön, köves-sziklás váztalajokon, helyenként agyagbemosódásos barna erdőtalajon, döntően zárt tölgyes és gyertyános-tölgyes klímában fekvő erdők találhatók. Ezzel szemben a pesti oldalon síkvidéki körülmények közt, szintén többlet vízhatástól függetlenül, dunai hordalékon kialakult humuszos homok váztalajon, elsősorban erdős-sztyepp klímában találjuk az erdőket.
Faállomány viszonyok: Az erdészet kezelésében lévő erdőket 80 %-ban tájhonos fafajok alkotják. 30 %-ban vannak jelen a tölgyek (elsősorban a KTT, de a pesti oldalon KST is alkot állományokat), 20 %-ban a cser a budai déli kitettségű oldalakon, míg az északi kitettségben bükkel (4 %) és gyertyánnal (3 %) találkozunk. Jelentős az elegy fafajok aránya, keménylombosok 17 %-ban lágylombosok 4 %-ban fordulnak elő. Idegenhonos fafajok közül a fenyők dominálnak (14 %), melyek a kopár területek fásítására emlékeztetnek a XX. század első feléből. A pesti oldalon találunk nagyobb akácos tömböket, de az akác aránya így is csak 6 %. A faállományok természetessége - köszönhetően az elegyes, többkorú, holtfában gazdag erdőterületeknek - igen kedvező képet mutat. Az erdők fatermő képessége döntően a közepes kategóriába esik, de jelentős a gyenge kategória aránya is.
Erdőgazdálkodás: Az erdészet működési területe 5.740 ha, amiből 5.260 ha erdő. A terület élőfa készlete 900 ezer m3, melynek éves folyónövedéke 21.500 m3. Ebből éves szinten 14-16.000 m3 termelhető ki. A terület több mint 40 %-a tartozik folyamatos erdőborítást biztosító-üzemmódba, mely az állandó, nagy létszámú erdőlátogatottság miatt indokolt. A közel 800 ha szálaló üzemmódú erdőterület faállománya nem a hagyományosan szálaló üzemmódban kezelt állománytípusok közül kerül ki, jellemzően kocsánytalan tölgy, cser és egyéb kemény lombosok.
Vadgazdálkodás: A területen a vadászat mellett a vadgazdálkodásnak is jelentős múltja van. Már az Árpádkori királyok idején a Hűvösvölgytől északra eső részeken vadaskert üzemelt, ahol a korabeli írások szerint vaddisznót, szarvast, medvét és bölényt vadásztak. Ez a vadaskert és a hozzá kapcsolódó létesítmények is a törökkor áldozatai lettek. Jelenleg több mint 4.000 hektáron folytat vadgazdálkodást az erdészet, melynek java részén ő maga az erdőgazdálkodó is. Az erdőgazdálkodáshoz hasonlóan a vadgazdálkodás is extrém körülmények közt zajlik az erdő óriási látogatottsága miatt. Éves nagyvadlelövési terve cca. 200 db, mely nagyobbrészt vaddisznó, de jelentős számban tartalmaz őzet is. Az erdészet területén található az 1979-ben megnyitott, a Kárpát-medencei vadfajokat bemutató, évi több százezres látogatottságnak örvendő Budakeszi Vadaspark is.
Természetvédelem: Az erdők közel kétharmada védelmi elsődleges rendeltetésű, jellemzően természetvédelmi rendeltetésű, a Budai Tájvédelmi Körzet részeként, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében.
A Hárs-hegyi szálalótömb
Az erdészet 2008-ban a budai oldalon 280 hektáron kezdte meg a Hárs-hegyen és közvetlen térségében szálalóerdők kialakítását. A szálalóerdő bevezetésének indokai ezen a területen rendkívül sokrétűek. A terület az ország turisztikai, közjóléti szempontból egyik leglátogatottabb területe, ahol a hagyományos vágásos erdőkezeléssel nem biztosítható a kiemelten fontos parkerdei közjóléti funkció, másrészt védett terület is egyben, ahol a természetvédelmi érdekek miatt szintén kívánatos a megszokottól eltérő erdőkezelés. A szálalóerdő üzemmód bevezetése ugyanakkor azért is szükségessé vált, mert a hagyományos, felújító vágással kezelt erdőkben az iszalag, bálványfa és más invazív fajok nagy mérvű terjedése miatt (köszönhetően az antropogén hatásoknak is), az erdőfelújítási költségek sokszorosára nőttek, jelentős gazdasági terhet róva ezzel az erdészetre. Az erdőtársulások e területen változatosak; elsősorban a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek és a cseres-kocsánytalan tölgyesek közé sorolhatók, azonban foltokban a bükk is jelen van. Így a Hárs-hegyen kialakított szálalóerdő tömbben - a bükk elhanyagolható elegyaránya miatt - a kocsánytalan tölgy és az egyéb kemény lombos fafajok folyamatos borítás melletti kezelése került középpontba. Itt találhatók olyan foltok, ahol a szálalóerdő szerkezet már gyakorlatilag kialakult, és melyben a kocsánytalan tölgy csoportos elegyes megjelenése nemcsak az újulatban, hanem 8-15 cm mellmagassági átmérőjű fiatal fák kis csoportjában is megfigyelhető.
A kör alakú lékek elsősorban délies kitettségben, ott is erősebb lejtés esetén alkalmazhatók hatékonyan. Ebben az esetben 1-2 törzs kivétele is elegendő fényt biztosíthat, és amúgy is kisebb lékméretre van szükség az alacsonyabb átlagos famagasság következtében. Egyébként sík területen, illetve északias kitettségnél a lék lehetőleg ne legyen kör alakú, mert ezekben az esetekben, a kör alakú lékben, a megfelelő időtartamú közvetlen fény biztosításához akkora lékátmérő szükséges, amely a lék elgazosodását, illetve közepén a talaj elvizesedését okozhatja. Ilyenkor előnyösebb az ellipszis vagy inkább valamilyen ebből származtatható szabálytalan alak (pl. „nyílhegy" forma).
Az ellipszis alakú lékkel kedvezőbb vízgazdálkodást érhetünk el középen, mivel a lék szegélyén álló idős fák gyökerei közelebb vannak, és a megfelelő megvilágítást is biztosíthatjuk. A tölgy újulat megjelenik zárt állományban is, azonban későbbi tartós növekedésük biztosításához lékekre van szükség. A természetes újulat felkarolása ott válik időszerűvé, ahol az idősebb fák kis csoportja megért a kitermelésre. Kezdetben maximum 150-300 m2-es szabálytalan alakú lékek alkalmazása javasolható a megjelent többéves természetes újulatra. Napi kb. 3 órás közvetlen fényre van szükség elsősorban a déli és a kora délutáni órákban. A lékek kismérvű vegetációkontrolljára is szükség lehet, azonban kisebb lékek esetén ez is minimalizálható, vagy akár el is kerülhető. Amennyiben az induláskor a szükségesnél nagyobb léket alakítunk ki, akkor a lágyszárúak és a szeder borítja el, később pedig elcserjésedik vagy az elegy fafajok özönlik el (gyertyán juharok, kőrisek).
A kritikus lékátmérő figyelembevétele segít az ellipszis alakú lék, hosszanti, észak-déli irányban nyújtott tengelyének meghatározásához. A léket ennek segítségével úgy alakíthatjuk ki, hogy az állomány alatt korábban megjelent tölgy újulat súlypontja a lék jobban megvilágított, északra lévő felében helyeződjön el. A lék keresztirányú, rövidebbik tengelye legyen olyan méretű, hogy a további növekedéshez szükséges, napi 2-3 órás direkt napsugárzás biztosítható legyen. A direkt fénnyel való megvilágítás időtartama szükség esetén a keresztirányú tengely hosszabbításával növelhető.
A tölgy természetes újulatára alapozott lékek fokozatos és kismérvű tágítására csak néhány év múlva, az újulat megerősödését követően kell sort keríteni maximum 300-500 m2-ig. A lékek méretének további növelését leginkább a tölgy csemeték magassági növekedésének kell alárendelni, lehetőleg elkerülve az egyéb fafajok és lágyszárúak térnyerését.
Amíg a tölgy újulat magassági növekedésének elősegítésére egy adott foltban nem helyezünk hangsúlyt, az erdő vertikális szintezettségét érdemes megtartani. Tehát, a lazán tartott uralkodó szint alatt a második szintet, a cserjeszintet addig nem kell eltávolítani; amíg a felső szintben lévő tölgyeket vagy más értékfákat megtartjuk. Amikor az értékfa kitermelése időszerű lesz, akkor a tölgy újulatra már szükségünk van, és ekkor kell az adott foltban a szinteket fokozatosan eltávolítani a lék kialakításával párhuzamosan. Az állomány többi részén azonban érintetlenül hagyjuk a szinteket. Mint a természetes erdőkben, törekedni kell arra, hogy mozaikos szerkezetű, vegyes korú, elegyes erdőt alakítsunk ki.
A lékek alkalmazásával felújított lomberdőkben 70-100%-os elegyarányú tölgyesek nagy egybefüggő területen nem fordulhatnak elő, hiszen a lékek szélein, árnyékosabb részein inkább elegy fafajok növekedésére számíthatunk. Így minden esetben a főfafajok kisebb arányú, kevésbé egyenletes, főleg csoportos jelenlétével kell számolnunk. Ez mindenképpen velejárója a folyamatos borításra történő áttérésnek, azonban más oldalról nézve, elegyes, vegyes korú, biotikus és abiotikus károsításnak ellenállóbb erdők jönnek létre, amely ökológiai és gazdasági értelemben is előnyösebb.