ForestPress fotók
2013. május 26. – A 70 éves Mátyás Csaba akadémikus köszöntése Kámonban Mondhatnánk, hogy a tudós visszatért az origóhoz, az első munkahelyéhez, a Kámoni Arborétumba, de nem pontos a mondat, mert mint megtudtuk, nem ez volt az első munkahelye.
Barátai, munkatársai, tanítványai és tisztelői konferenciával köszöntötték Mátyás Csaba professzort hetvenedik születésnapja alkalmából az Erdészeti Tudományos Intézet Kámoni Ökoturisztikai Központjában, vagyis az Arborétumban. Ott, ahol szakmai pályafutásának első jelentősebb szakaszát töltötte.
A köszöntők sorát Borovics Attila, az ERTI főigazgatója nyitotta meg. Emlékeztetett, hogy nem is annyira ünneplésre, hanem baráti beszélgetésre invitálták a meghívottakat. Az évforduló jó alkalom arra, hogy beszélgessünk szívügyünkről, az erdőről. Pontosabban az erdő jövőjéről, többek között arról a közös munkáról, ami a közelmúltban indult. Mátyás Csaba szakmai pályafutását fölidézve hangsúlyozta, hogy az ünnepelt a szíve mélyén mindig ertis maradt. A professzor híd szerepet vállalt az intézet és az egyetem, a szakma között. Az általa képviselt szigorú kritikai álláspont sokban segítette a minőségi munkájukat. Közreműködésével kapuk nyíltak az európai szakmai tudományos életbe való bekapcsolódáshoz. Ma már elmondhatjuk, hogy nem csak az európai, hanem a világ erdészeti tudományos közösségének tagjai az ERTI kutatói.
A főigazgató védelmébe vette az ötvenes években indult fenyőprogram elindítóit, akik az akkori társadalmi-gazdasági követelményeknek megfelelően a legmagasabb színvonalon teljesítették azt a feladatot. Ennek a programnak a tudományos bölcsője a Kámoni Arborétum volt, ahol a korszak élő „tanúi” ma is megtekinthetők.
Az emlékezést Solymos Rezső akadémikus folytatta.
A professzor fölidézte egy 1963-as emlékét, amikor a Német Demokratikus Köztársaságban a két ország közötti erdészeti tudományos együttműködésről tárgyaltak az ottani szakemberekkel. A tárgyalásokra egy tudományos konferencia keretében került sor Tharandt városában. A fogadók között ott volt Mátyás Csaba is, aki ott tanult a Drezdai Egyetem erdészeti fakultásán.
Kettőjük ötvenéves kapcsolata akkor, ott kezdődött.
Kapcsolatuk történetét három gondolat köré csoportosította: a hivatás, a nyár- és a fenyőprogram.
A Trianon által megcsonkított országnak az erdeiben a fenyők részaránya alig érte el a 6-8 százalékot, és a fenyő szükségletnek csak mintegy 10 százalékát biztosítják a hazai erdők, minisztériumi, kormányzati döntés született, hogy gondoskodnunk kell a fenyő (és nyárfa) igények kielégítéséről. Abban az időben Európa szerte fenyőhiány volt, itthon pedig még devizahiány is. Új erdőtelepítési koncepciót kellett kialakítani, amiben a fenyő kiemelt szerepet kapott. Így alakult ki a jelenlegi helyzet, a fenyő 15 százalékos részaránya, amelyet ma másként ítélünk meg.
Az ember életének, személyiségének nem minden oldalát említik meg a tudományos és egyéb fórumokon az évfordulók alkalmával, hívta föl a figyelmet Solymos Rezső. Ilyenek többek között az érzelmek, elsősorban az öröm. Holott óriási érték az életünkben. Örömet jelent az is, hogy kielégíthetjük mások szükségleteit. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy gyakran kerül a kutató olyan helyzetbe, amikor nem úgy alakulnak a dolgai, amint azokat eltervezte. Ezeknek a helyzeteknek a kezelése jól – szinte tükörként – jellemzi az ember személyiségét. Az elmúlt ötven év számos ilyen alkalmat is teremtett. Ez nagyon gyakran azt jelentette, hogy hiányzott a munkahelyi megbecsülés is. Nem beszélve az irigyekről. Ennek ellenére időnként azoknak is meg kellett bocsátani, aki erre érdemtelen volt. Erre gyakran csak Isten segítségével vagyunk képesek.
Mátyás Csaba NDK-beli éveit követően hazatért, s Adyt idézve: „falu még nem várt kegyesebben városi bujdosóra, vagyok tékozló és eretnek, de ott engem szeretnek.” Ez a lényeg! – hangsúlyozta a professzor. Itthon haza várják és szeretik.
A hazai pályán való beilleszkedés, a munkakezdés felfogható a szülőföld iránti hála kifejezése – adott új dimenziót Mátyás Csaba hazatérésének Solymos Rezső. Deák Ferencet idézve mondta, hogy nem csak vérrel szolgálhatjuk a hazát. Majd így folytatta: Az ember életét a szolgálatok sokasága jellemzi igazán. Az erdész az erdő kezelése, gondozása által a nemzetét szolgálja. Erre a mindennapok rohanásában ritkán gondolunk, holott az erdészek is segítik a haza gyarapodását. A trianoni egymillió hektárhoz képest ma már kétmillió fölött van az erdőterület. Talán a túlzott szerénység az oka, hogy nem szoktuk ezeket a fennkölt szavakat kimondani, pedig büszkén vállalhatjuk, hogy a hazánkat, a magyar népet szolgáljuk. Minden megtermelt köbméter fa a haza, a magyar nép boldogulását szolgálja.
Ennek fényében méltó és igazságos dolog, hogy a mai rendezvényen pályatársunk, a hetven esztendős Mátyás Csaba akadémikus életművét, az erdészet fejlesztését szolgáló tudományos tevékenységét ünnepeljük.
Az előadó fölidézte a második világháború óta eltelt éveket, mely nagyon izgalmas és nehéz időszak volt. Abba az évfolyamba tartozik, amelynek tagjai közül sokakat egyik napról a másikra kirúgták az egyetemről. A tanulmányok befejezésével üzemegység-vezetőkként kezdték a gyakorlati munkát – 3-4000 hektárt kellett kezelniük, köztük sok rontott erdőt helyrehozniuk. Hangsúlyozta, hogy kutatás nélkül nem szabad új módszereket bevezetni.
Solymos Rezső fölidézte Mátyás Csaba édesapjával, Mátyás Vilmossal kapcsolatos emlékeit is: a magtermelő állományok országos kijelölését.
Annak idején a fenyő célprogram hihetetlen lendülettel indult kutatási program volt. Bár alaposan kidolgozták a részleteket is, előfordult, hogy a fenyőt mégsem a megfelelő termőhelyre ültették. Sajnos még ma is található túltartott erdei és feketefenyő állomány. (Z.)