2014. május 11. – Az OEE Erdők a közjóért szakosztálya május 6-7-én az Északerdő Zrt vendégszeretetét élvezte.
A Pénzpataki Vadászházban találkozott a mintegy huszonöt résztvevő, ahova megérkezett Vasas Ernő, a Répáshutai Erdészeti Igazgatóság vezetője is. Ebéd után elindult a csapat a Pénzpataki víznyelő környékére.
Az első megállónál az erdészeti igazgató elmondta, hogy a „hagyományos” erdészetek méreteit a társaságnál megtartották, nem voltak nagyobb összevonások. Hat kerületvezető erdésze és egy műszaki vezetője és két könyvelője van. Alkalmaznak még két vadászházi dolgozót, egy mindenest és egy takarítónőt. Foglalkoztatnak rajtuk kívül 10-15 közmunkást is. Területük 85 százaléka védett, a maradék 15 százalék pedig a Natura 2000-be tartozik. Ez utóbbi persze nem jelent könnyebbséget. A legnagyobb gondot a feltárás jelenti, nem engedélyez a természetvédelem például közelítő nyomot. Annak ellenére, hogy a folyamatos erdőborítás alapfeltétele a jó feltártság volna. Náluk 20 fm a hektáronkénti feltártság.
Vasas Ernő arról számolt be, hogy a Pénzpataki víznyelő előtti erdőrészletben csupán 6 százalék lucfenyő található a bükk mellett. Sajnos a luc ott is, mint az ország számos pontján, pusztul. Elmondta, hogy ez az állapot nem csupán az idősebb – 70-80 éves – egyedeket jellemzi, hanem, kortól függetlenül, valamennyi korosztályt érinti.
Ehhez hasonló jelenséget már a 90-es évek elején, az akkori nagy aszály idején is tapasztaltak. Az aszály együtt járt a szúkárokkal. A következő csapadékosabb időszak akkor, helyrehozta az állományt. Sajnos 2000-ben ismét egy komoly aszály sújtotta a fákat, és azóta a száradás megállíthatatlan. A korábbi időszakokban 2000-2500 m3-nyi száradék mára 4000-5000 m3-re növekedett.
Azt a 70 éves állományt, ahol az ismertetésre megálltunk, 2007-ben termelték le. 48 cm-es átlagátmérőjű törzsekkel büszkélkedhetett, de sajnos komoly pusztulás tizedelte. 2005-ben erdősítették kétéves iskolázott bükk csemetével. A területen nincs sok vad, ezért kerítés nélkül áll a felújítás. A legnagyobb gondot a késői fagyok okozzák.
Ennek hatását jól láthattuk az idei hajtásokon, leveleken is. A fagy „mérete” meglehetősen nagy, előfordult olyan is, hogy még harminc méter magasságban is elfagyott a hajtás, elsősorban az állományszegélyeknél. Az ilyen korú egyedek azonban már nem szenvedik meg a fagyot. Elsősorban az 1-3 éves felújításnál okoz gondot. Súlyosabb a helyzet, amennyiben párosul a fagykár egy hosszú augusztusi aszállyal – érzékeltette a kockázatokat az igazgató.
1987. március 31-én például volt egy súlyos, 40 cm-es vizes hóesés – emlékeztetett Steiner József, aki korábban erdőfelügyelőként igazgatta a területet. – 500 méter tengerszint feletti magasságig eső esett, a fölött 700 méterig vizes hó – veszi át a szót az igazgató. – Ennek nyomait láthatjuk a villásodott lucok csúcsain. Ebből adódóan a fenyő nem csak alul, hanem fölül is korhad. Van olyan terület, ahol az állomány 60-70 százaléka csúcstörött volt, s ezeknek a törzséből alul-fölül 2-3 métert kell levágni. Annak ellenére, hogy ezen az 550 méteres magasságon képes a luc ilyen méretes produkcióra, 500-600 m3 hektáronkénti fatömeget adva, jó minőségű faanyagot szolgáltatva, el kell ismerni, hogy itt „nincs a helyén”. Az nem volt szerencsés, hogy a 60-as években 400 m magasságban 40-50 hektáron elegyetlen lucfenyveseket erdősítettek, de ha foltokban elegyítve magasabb területeken tették, az komoly értéket képvisel. Ma már belátható, hogy vége van a lucfenyőnek - summázta Vasas Ernő.
Az erdők kezelésének múltjáról annyit, hogy már 1760 körül készítettek a kincstári erdőkhöz térszakozásos vágástervet, és az 1800-as évek elejétől pedig üzemtervet. A természetes felújításnak akkor kezdődött hagyományai vannak. A történelem során azonban voltak olyan időszakok, amikor az üzemtervi lehetőségek ötszörösét kellett kitermelni. Más időszakokban pedig – például az 1930-as években – alig volt kitermelés. Mindez sajnos a korosztályeloszlást jelentősen torzította.
A terület fahasználatának történetéről elmondta, hogy az első fakiélés az üveghutákat szolgálta: Óhuta, Bükkszentkereszt, Répáshuta manufaktúráit. Az akkori fakiélést nem a kíméletesség és a tartamosság jellemezte. Ha elfogyott egy területről a fa, akkor a manufaktúra továbbköltözött. Legföljebb annyit tettek meg, hogy tág hálózatban bükk hagyásfákat állva hagytak a felújulás érdekében. Ez számos helyen működött. Ennek ellenére az új erdő általában elgyertyánosodott, elkőrisesedett. Ha van elegendő hagyásfa, akkor nagy türelemmel fel lehet újítani természetes úton a bükkre.
A magasabb fekvésű helyeken a bükk kifagy, ezért ott újra, meg újra fenyővel próbálkoznak. A csemetéket azonban támadja a gyökérszú és a fenyőormányos. Az alacsonyabb helyeken a bükk mellé tölgyet is tesznek mintegy 30 százalékos arányban. Ezen a területen is nagyobb szerepet kell kapnia a tölgynek – szögezte le az igazgató.
A mesterséges felújításokat be kell keríteniük, a tapasztalatok és a gazdaságosság ezt diktálja. (z)