2014. június - Ez a cikk annak az angol nyelvű előadásnak a szövege, amelyet az AGFEE (Advisory Group of Forest Experts from Europe = Európai Erdőszakértők Tanácsadó Csoportja) Bukarestben 2014. április 10-én lebonyolított konferenciáján a magyar delegáció (dr. Halmágyi János és dr. Király Pál) részéről dr. Halmágyi János, az EFDSz akkori és a CEF (Council of European Foresters = Európai Erdészek Tanácsa) ez idő szerinti elnöke előadott.
Az erdőtelepítés és fásítás folytatása
Magyarország Európának erdőben-fában egyik legszegényebb országa: 9,3 millió hektár területéből mindössze 1,934 millió hektár a faállománnyal borított terület, ami 20,8%-os erdősültségnek felel meg. Annak ellenére van ez így, hogy 1950 óta a Magyar Állam nagy erőfeszítéseket tett az erdőterület növelésére és az élőfa-készlet gyarapítására. Nem is eredménytelenül, mert a nagy erdőtelepítések megkezdése előtt mindössze 11,8%-os volt az ország erdősültsége, vagyis az elmúlt hat évtized alatt sikerült az erdők területét a duplájára emelni. Ám ez a mennyiség még mindig nagyon kevés önmagában is és az Európai Unió átlagához viszonyítva is; kevés gazdasági szempontból és humánökológiai szempontból is.
Ezért a magyar erdészeti politikának hagyományos módon továbbra is változatlanul a legmarkánsabb eleme az erdőtelepítés és a fásítások folytatása. A stratégiai cél kb. 25-26%-os erdősültség elérése - mégpedig lehetőleg a Tisza folyótól keletre fekvő fátlan országrészben.
Az általánosan alacsony erdősültség problémáját ugyanis tetézi a meglévő erdők egyenlőtlen területi eloszlása. A Duna folyótól nyugatra eső országrész, valamint az ország északi határa mentén húzódó Északi-középhegység erdősültsége az országos átlagnál jóval magasabb (helyenként eléri a 70%-ot), s a Duna-Tisza közén is eléri az átlagot. A Tiszától keletre, a Romániával határos térségekben azonban az erdősültség 10% alatt van, de ezen belül vannak olyan kisebb térségek, amelyek erdősültsége még a 2%-ot sem éri el. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet az ott lakó emberek szempontjából megengedhetetlen. Úgy vagyunk az erdőnek a társadalom életében betöltött szerepével, mint a vitaminoknak a szervezetben betöltött szerepével: a vitaminból sem sok kell - mindössze néhány milligramm - de ez a kevés: nélkülözhetetlen!
Sajnos, a polgári rendszerváltást a magyar gazdaság is megsínylette átmenetileg és ennek egyik következményeként az állami erdőtelepítések üteme is megtorpant. A tőkeigényes, de lassan és alacsony tőkehozammal megtérülő erdőtelepítési tevékenység pedig nem igazán vonzó a magántőke számára.
Ezért Magyarország számít az Európai Unió támogatására annak érdekében, hogy tovább javuljanak az ország ökológiai adottságai.
A meglévő erdők megóvása és sokoldalú hasznosítása
Az erdőterület elégtelenségből fakad a magyar erdészeti politika másik hosszú távon is stabil, állandó motívuma: a meglévő erdők fokozott megóvása és sokoldalú, intenzív hasznosítása. Ennek köszönhetően a polgári rendszerváltás idején sikerült elkerülni az állami erdők tömeges privatizálását. Csak csekély mennyiségű állami erdő került magánkézbe ott, ahol a privatizáláshoz nem állt rendelkezésre elegendő mezőgazdasági terület és ezek az erdőfoltok is többnyire mezőgazdasági földek közé ékelődött kisebb zárványterületek voltak. Azt pedig büszke öntudattal mondhatjuk: éppen Szakszervezetünk kezdeményezésének és kitartásának köszönhető, hogy amikor Magyarország új Alaptörvénye 2011-ben elkészült, a termőtalaj és a vízkészletek mellé az erdő is bekerült az Alkotmányba, mint amely a Nemzet közös örökségét képezi, s amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.
Közbevetett megjegyzés: érdemes volna áttekinteni, hogy az Európai Unió tagállamai közül hány ország alaptörvénye tartalmaz hasonló komoly előírást az erdőre vonatkozóan!?
Az erdők hasznosítását érzékelteti az erdőterület elsődleges rendeltetés szerinti megoszlása:
Gazdasági 62,6%
Védelmi 36,3%
Közjóléti 1,1%
Összes 100%
Fenntartható erdőgazdálkodás
Az erdőstratégia következő, szintén hagyományosan régi és stabil elve a fenntarthatóság, vagyis az, hogy csak annyi fát termeljünk ki az erdőkből, amennyit az élőfa-készlet növedéke lehetővé tesz!
A magyar erdők élőfa-készlete jelenleg 366 millió m3, az évi folyónövedék 13 millió m3, az évi fakitermelés pedig 7,7 millió m3.
Ezekből a számokból is látható, hogy jóval kevesebb fát termelünk ki erdeinkből, mint amennyi lehetséges volna. Ennek elsősorban a jelenlegi gazdasági válság az oka. A nagy fafelhasználó iparágak Európa-szerte panganak, a fapiac nyomott, a kitermelt fa eladása nehézségekbe ütközik. Közrejátszik ebben erdeink fafaj-összetétele, elegyaránya is. Erdeink 78%-át ugyanis kemény lombos fafajok alkotják (akár területi arányukat tekintjük, akár az élőfa-készletet); mintegy 9% a nyarak aránya, míg az ipar által leginkább igényelt fenyőfa aránya csak 13% (zömmel erdei- és feketefenyő).
Az a különös helyzet áll fenn tehát országunkban, hogy egy abszolút fahi-ányon belül relatív fabőséggel rendelkezünk kemény lombos faanyagokból. Ezekből korábban jelentős mennyiséget exportáltunk, félkész- vagy késztermékek formájában nyugat-, észak- és dél-európai országokba. Ezek az exportpiacok azonban a válság évei alatt jelentősen beszűkültek.
A fenntarthatóság az erdőgazdálkodásban azonban ma már többet jelent, mint a túltermelés elkerülését. A gyakorlatban azt jelenti, hogy az erdőborítás folyamatosságát biztosító csoportos természetes felújítást alkalmazunk mindenhol, ahol az lehetséges. Az erdőművelésben pedig a szálaló-erdő üzemmódot. Őshonos fafajokból álló, vegyes korú, elegyes faállományok kialakítására törekszünk, mert az ilyen állományszerkezet biztosítja az erdők élővilága biodiverzitásának megőrzését, az erdők jó egészségi állapotát és ellenálló képességét.
Ezt az erdőkezelési elvet általánosságban elfogadta a szakma, de úgy tűnik, hogy nem mindegyik fafaj esetében lehet sikerrel alkalmazni. A gyakorlati kivitelezéssel kapcsolatban még több kérdést kell tisztázni - például ökonómiai kérdéseket.
A fenntartható, természetközeli erdőgazdálkodás jobb elméleti megalapozása érdekében Erdészeti Tudományos Intézetünk erdőrezervátum-hálózatot hozott létre az országban. Segíti ezt a munkát a már jóval korábban létrehozott Erdővédelmi Mérő- és Megfigyelő Rendszer is.
Erdészeti természetvédelem
A rezervátum-téma már rámutat erdőstratégiánk következő komponensére: az erdészeti természetvédelemre is. Ennek évszázados múltja van Magyarországon, de valójában nagy lendületet az 1970-es években kapott az ügy, amikor egy Brassóban diplomázott erdőmérnök kolléga, Rakonczay Zoltán lett a magyar természetvédelem csúcsirányítója. Napjainkra államigazgatási szempontból a természetvédelem már fölébe is kerekedett az erdészetnek és feszültségek keletkeztek a két tevékenységi kör között. (A természetvédelemnek külön államtitkársága van a Vidékfejlesztési Minisztériumban, az erdészetnek csak egy osztálya.) (Ismert, az előadás elhangzása óta a minisztérium neve és struktúrája megváltozott – Z.Z.) Az erdészek azzal vádolják a természetvédőket, hogy túlzottak az igényeik, mindent le akarnak védeni és farkast, medvét, hiúzt akarnak a kertek alá hozni. A természetvédők pedig azzal replikáznak, hogy az erdészek nem látják a fától az erdőt, mert profitorientáltak és termeléscentrikusak. Mindazonáltal az Európai Uniónak az erdészeti természetvédelemmel kapcsolatos céljai és elvárásai folyamatosan kibontakozóban vannak.
Itt utalnunk kell egy speciális problémára, amely a közelmúltban merült fel uniós természetvédő oldalról, de máris erős vihart kavart a magyar közvéleményben. Ez az akác probléma. Arról van szó, hogy a természetvédők egy része teljesen ki akarja irtani az akácot (Robinia pseudocacia), mondván, hogy csak 300 éve érkezett az országba ez az észak-amerikai fafaj, amely azonban invazív, agresszív és kolonizáló faj. Való igaz, hogy 24%-os területi arányával még a nemes tölgyeknél is nagyobb területet foglal már el és indokolt bizonyos intézkedéseket hozni a visszaszorítására. Ám csupán megemlíteni kívántam ezt a témát, részletekbe most nem bocsátkoznék.
Részvétel a Nemzeti Energiastratégia és a Nemzeti Vízstratégia megvalósításában
Már utaltunk arra, hogy erdeinkből lényegesen kevesebb fát termelünk ki, mint amennyi a fenntarthatóság elvét is szem előtt tartva kitermelhető volna, s ennek jórészt piaci okai vannak.
Van azonban egy másik lehetőség, amely ezt a gondot enyhítheti, s amellyel egyúttal egy másik országos gond enyhítéséhez az erdészet hozzájárulhat. Ez a Nemzeti Energia Stratégia megvalósításában való részvétel.
Magyarország energiaforrásokban is nagyon szegény ország, ezen a téren nagy mennyiségű importra szorulunk. Ráadásul az Európai Unió Magyarországot arra kötelezte, hogy 2020-ra a megtermelt, illetve felhasznált energia 14,65%-ának megújítható forrásból kell származnia.
Ez a szám jelenleg 8-9% körül mozog és ezen belül az erdei dendromassza már eddig is fontos szerepet játszott megtermelésében. Ez részben szállítható hosszban termelt hőerőművi tűzifát, részben fűrészelt-hasított háztartási tüzelőt jelentett. A fatüzelés a reneszánszát éli; szaporodnak a faaprítékot, fabrikettet, fapelletet gyártó vállalkozások, továbbá az ilyen tüzelőanyaggal működő, főleg az automatizált üzemmódot lehetővé tevő tüzelőberendezések. Ma már ott tartunk, hogy már-már hiányhelyzet mutatkozik a tűzifa piacán.
Felelős állami vezetők is úgy látják, hogy az erdeinkből a szakszerűség legcsekélyebb sérelme nélkül kitermelhető fatömeget akár 10 millió m3-re lehetne fokozni, hőenergetikai hasznosítás céljára.
A Nemzeti Vízstratégiát 2013-ban dolgozta ki a Kormány; a téma az erdészetet több szempontból is érinti, de egyelőre csak érintőlegesen tudunk vele foglalkozni. Magyarországon elég gyakoriak az árvizek és ilyenkor a laikus közvélemény azonnal azt emlegeti: azért van az árvíz, mert az erdészek irtják az erdőt! Valójában a felszíni vizeink 95%-a határainkon túlról érkezik és onnan sem azért, mert az erdészek a folyók vízgyűjtő területén- úgymond -„irtják az erdőt".
Az új Vízstratégia újdonsága, hogy amíg a korábbi koncepciók az árvizek minél gyorsabb levezetésére koncentráltak, addig a mostani a minél több víz visszatartására és hasznosítására pl.: aszály idejére. Ebben lesz szerepe az erdőgazdálkodásnak, aminek a részleteit még ezután kell kidolgoznunk. Amiért stratégiai szempontból felvetjük az ügyet, annak oka az, hogy ki kell építenünk rendszeres kapcsolatainkat ukrán és román kollégáinkkal ebben az ügyben, mert egymásra mutogatások és alaptalan vádaskodások helyett kölcsönös párbeszédre, tisztánlátásra, együttműködésre és nem utolsósorban a közvélemény objektív tájékoztatására van szükség mindegyik országban.
A közjóléti célú erdőgazdálkodás fejlesztése
Végül, de nem utolsósorban a közjóléti célú erdőgazdálkodás fejlesztését
említjük meg, mint a magyar erdészeti politika stabil, markáns stratégiai elemét.
Ennek az erdészeti tevékenységnek is több évtizedes múltja van Magyarországon (főleg az 1960-as évtized volt látványos, eredményes ebből a szempontból). A polgári rendszerváltás, a fellépő tőkehiány bizonyos megtorpanást, stagnálást hozott ezen a téren is, az utóbbi hónapokban azonban ismét fellendülni látszik. Például a közelmúltban maga a Miniszterelnök adott át a rendeltetésének egy felújított erdészeti turistaházat, amelyet több tucat fog követni egy kidolgozott program szerint. Szaporodnak országszerte az erdei iskolák, táborok és más közjóléti létesítmények. A soproni Erdőmérnöki Karunkon erdőpedagógus szakmérnök képzés indult. Nem egy konzervatívabb gondolkodású szaktársunk már kissé sokallja is, ami ezen a téren történik, de a szakma egésze - így Szakszervezetünk is - viszont inkább kevesli azt a pénzt, amit az erdészet erre a célra kap az állami költségvetésből. Álláspontunk az, hogy nem mehet a vállalati kollektíva zsebére az erdők fokozódó közjóléti célú társadalmi igénybe vétele. Ezen a téren azonban a fejlődés: feltartóztathatatlan! S ezzel együtt szaporodnak a konfliktusok is az erdészet és a társadalom között, amivel az érdekvédelmi szervezeteknek is foglalkozniuk kell. (Korábban a vadászokkal alakult ki feszült viszonyunk.)
A magyar erdészeti politika most felvázolt prioritásait a 2009-ben alkotott új erdőtörvényünk is tartalmazza (2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról). Szakszervezetünk ezekkel az alapelvekkel egyetért és azok megvalósítását támogatja a maga eszközeivel, mivel úgy ítéli meg, hogy azok egyaránt szolgálják az erdő, az erdészeti dolgozók és a társadalom érdekeit, számos dolgozótársunknak biztosítanak munkahelyet, megélhetést a mában is és perspektívában is. Dr. Halmágyi János - dr. Király Pál