2015. november 4. - Az OEE Erdők a Közjóért Szakosztály őszi tanulmányútja Szováta környékén és a Sóvidéken 2015. október 01-07. között.
Az OEE Erdők a Közjóért Szakosztálya a hagyományaihoz híven idén is Erdély területére, jelen esetben a Görgényi havasokba, és a Sóvidékre szervezte szokásos őszi tanulmányútját. Az úti cél Szováta és környéke volt. Rendhagyó módon programunkat összekötöttük a környéken ez időben zajló megemlékezésekkel és a MEVME zászló felszentelésének ünnepével. A túravezető és tolmács szerepét most is, mint mindig Daday Zsolt, a ROMSILVA Bihar megyei igazgatóságának kollégája vállalta.
A 9 fős csapat a nagyváradi találkozó után együtt folytatta útját és estére érkezett meg Szovátára, a szállásra. Szállásadónk Pál Attila, a közeli Sóvárad jegyzője volt, aki az egész hét során gondos házigazdának bizonyult. A vacsora után megtisztelt minket látogatásával Birtók György, aki a közel 8.000 hektár erdőt és 1.100 hektár legelőt kezelő Maros Közbirtokosság havasgazdája. A jó hangulatú beszélgetés során bemutatta a közbirtokosságot, érdekes történeteket mesélt a környező területekről, a hely történelméről és ismertette a hétvége programját, amelynek egyik fő szervezője volt.
A második napon felkerestük a helyi állami erdészet központját, ahol Sandru Vasile, az erdészet vezetője és Kofari Petru erdésztechnikus, erdővédelemmel foglalkozó kolléga fogadott minket. Bemutatták erdészetüket, amely a Marosvásárhelyi központú Maros megyei Erdőgazdaság tíz erdészetének egyike. Az erdészet területe kicsinek számít, mintegy 13.000 hektár, amelynek fele magán és egyházi, fele állami kézben van. Az erdészet létszáma 34 fő, ebből 3 brigádos (főerdész), 16 kerületvezető erdész, emellett rendelkeznek egy kifejezetten útkarbantartást végző brigáddal is, hiszen a helyi körülmények között a szállítás biztosítása különösen nagy feladatot jelent. Egy erdészkerület átlagosan 600-1000 hektár között van.
Fő fafajuk a bükk (60 százalék), ezt követik a fenyők (30 százalék) és az egyéb elegy fafajok (10 százalék), a tölgy, juharok, hársak. Az akác csak az alacsonyabb térszíneken jelenik meg szórványosan. Fakitermelésük éves szinten kevesebb, mint amennyire lehetőség nyílna, körülbelül 26.000 m3, ebből 17.000 m3 első osztályú faanyag. A kivágandó faegyedek jelölése erdészenként egyedi sorszámmal ellátott jelölő kalapáccsal történik és minden fa sorszámot kap. Az ez alapján felvett becslési jegyzőkönyveket a brassói erdőfelügyelőségnek jóvá kell hagynia, csak ezt követően kezdhető meg a termelés. A jelöléseket és felméréseket gyakran a terepen is visszaellenőrzik a felügyelőség emberei.
Természetvédelmi okokból nem használhatnak vegyszert az erdősítésekben, még a csemetekertben sem. Korábban volt két vadászterülete az erdészetnek, 2011. óta azonban nem rendelkezik vadászterülettel.
A beszélgetést követően kísérőink elkalauzoltak minket Vármezőre, ahol megnéztük Erdély legnagyobb magánkézben lévő pisztrángtelepét. A telepet a tulajdonos Lokodi Gergely, az erdészet kerületvezető erdésze mutatta be, aki a családban már a negyedik generáció, aki a pisztrángtenyésztéssel foglalkozik. A pisztrángos 1925-ben létesült, majd 1948-ban államosították, később az állami erdészet kezelésébe került, végül visszakapta a Lokodi család. A telep 4 hektáron terül el, 35 medencével, amelyek vízellátását a két oldalról befolyó Nyárád-patakok biztosítják. Kizárólag szivárványos pisztránggal foglalkoznak, amelyből évente 20-30 tonnát értékesítenek. Ennek 70 százalékát a teleppel szemben létesült saját, 350 fős halászcsárdájukban adják el. Emellett egy 60 fős szállás is a vendégek rendelkezésére áll.
Ezután megnéztük az erdészet 2 hektár területű csemetekertjét, ahol elsősorban fenyőcsemetét állítanak elő, hiszen a bükk természetesen újul. A csemetekerti munkákat magáncég végzi. A vegyszerek tiltása miatt Fusarium ellen fokhagyma lével permeteznek.
A nap hátralévő részében megmásztuk a Vármező felett elhelyezkedő, 823 m magas Várhegyet. Az estét a Maros Közbirtokosság székházában töltöttük a Vértesi Erdőgazdaság időközben megérkezett csapatával együtt. A csapatot a Közbirtokosság elnöke, Szováta polgármestere, Péter Ferenc köszöntötte.
Következő nap megérkezett Kertész József tagtársunk, aki csak a hétvégi, megemlékezésekre tartott a csapattal. A közbirtokosság emberei terepjáró teherautókkal vittek fel minket a Bekecs-tetőre, a megemlékezések helyszínére. Utunk a Hollós-völgyben, a Melegágy-pataka mentén vezetett felfelé. Útközben többször megálltunk és Birtók György havasgazda érdekes előadást tartott a környező területek természeti értékeiről, növény- és állatvilágáról, történelméről. A gyönyörű, tiszta időnek köszönhetően páratlan panoráma nyílt a Keleti- és Déli-Kárpátokra egyaránt. Az út mentén több hatalmas ún. mosdókövet is láttunk, amelyeknek a népi hiedelem csodás gyógyító erőt tulajdonít.
A Bekecs-tetőn részt vettünk az ünnepi megemlékezésen, amely során színes műsorral, beszédekkel, versekkel, énekekkel emlékeztek az 1916. szeptember 26. és október 3. között ott dúló harcokra. A harcok során a kassai 9. ezred és a miskolci tízes honvédek a bosnyák katonákkal együtt sikeresen verték vissza a román csapatokat. Az itt elesett hősök emlékére koszorúzás zárta az ünnepséget. Ebéd után csapatunk gyalogosan tért vissza Szovátára.
Vasárnap délelőtt a Parajd közelében fekvő Rapsóné várát kerestük fel. Útközben elértük az Áprily-kutat, ahol Kertész József tagtársunk egy Áprily verssel örvendeztetett meg bennünket. Innen tovább túrázva meredek oldal tetején értük el az egykori vár helyét, ahol túravezetőnk elmesélte Rapsóné legendáját, aki igencsak bátor hölgy lehetett, mert még az ördögöt is becsapta.
Délután 13 órától részt vettünk a közbirtokosság székházának udvarán az ünnepélyes zászlószentelésen. Az eredeti zászlót 1942. szeptember 27-én ajándékozta a MEVME a görgényszentimrei szakiskolának. Az akkori MEVME elnök unokája, Inokai Balázs szakosztálytagtársunk kezdeményezte az azóta elveszett zászló hasonmásának elkészítését és ünnepélyes keretek között történő felszentelését. Az ünnepségen Kertész József Reményik Sándor Zászlószentelés című versét adta elő. Az ünnepség után a szervezők vendégül láttak minket a vármezői halászcsárdában, ahol megkóstolhattuk a híres vármezői pisztrángot.
Hétfőn egész napos túra következett. A Görgényi-havasok legmagasabb csúcsát másztuk meg, az 1777 méter magas Mező havast. A Maros közbirtokosság erdeiben vezetett utunk. Útközben a gyakorlatban is megtekinthettük az erdészek által ismertetett jelölési rendszert egy fakitermelés helyszínén. Borús időnk volt, és a néha szemerkélő esőben értük el a csúcsot, ahol kiterjedt köd fogadott bennünket, így a kilátás korlátozott volt. Sokat nem is időztünk, indultunk lefelé. A környéken nagyszabású erdészeti útépítés folyik, egy ideig mi is a frissen épített erdészeti úton haladtunk. A túra után este Szovátafürdőn egy sós vizű fürdőben próbáltuk ki az ottani sós víz gyógyító hatását.
Kedden az egész nap a Sóvidék természeti kincseinek és közjóléti létesítményeinek megismerésével telt, amelynek során idegenvezetőink Pál Zoltán és felesége, Kovács Bea voltak, akik a Babes-Bolyai Tudományegyetem földrajz szakán összeállt társaság tagjai. A csoport öt éve foglalkozik a térség természeti kincseivel, azok szervezett bemutatásával. Az idők során szoros kapcsolatot alakítottak ki a helyi termelőkkel, szolgáltatókkal és idegenforgalmi programjaikba igyekeznek minél több szereplőt bekapcsolni. Az általuk képviselt Korond-Parajd térség Természetvédelmi Gondnoksága nyerte el a természetvédelmi területek fenntartásának lehetőségét a Környezetvédelmi Minisztérium által kiírt pályázaton és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jövőben is ők maradhassanak a területek kezelői. Elsőként a Parajd melletti Sószorost kerestük fel, amelyet a Korond-patak alakított ki és árvizei által máig formál. Érdekesség, hogy a sóhegyen áthaladó patak édes tudott maradni, amely a sóval együtt beágyazódott finom agyagnak köszönhető, mert ezáltal a patak nem érintkezik közvetlenül a sóval. Az Európa legnagyobb, csaknem 3000 méter vastag sótömbjén kialakított, az idei évben felújított tanösvény kilenc állomáson keresztül mutatja be a sószoros növény- és állatvilágát, földrajzi vonatkozásait, érdekességeit. Külön állomás foglalkozik a só külszíni megjelenési formáival és az esővíz hatására kialakuló képződményeivel, amiket természetesen a valóságban is megcsodálhat a látogató. A hegyből feltörő forrás vize 30 százalék sót tartalmaz. Helyi összefogással felújították és a mai igényeknek megfelelően használhatóvá tették a gyógyító hatású iszapfürdőt, amelyet már több száz éve használnak a helyi lakosok.
Következő állomásunk az ország egyetlen aragonit múzeuma volt. A múzeumban megismerkedtünk a székely drágakőnek is nevezett, gyakorlatilag kikristályosodott mészkő bányászatának és felhasználásának múltjával és számos aragonit dísztárgyat szemlélhettünk meg. A múzeumnak helyt adó épületben 1909-ben alapított Knop Vencel egy csiszoló üzemet, amely virágkorát az 1930-as években élte, ekkor még a falu lakosai számára is adtak ki aragonitot csiszolásra. Később az üzem tönkrement, végül az épület egy részét Knop Vencel lányai felajánlották a múzeum céljára. A múzeum megtekintése után az út túl oldalán rövid sétával értük el a Csiga-dombot, ahol a legnagyobb aragonit bánya működött hajdanán. Itt az aragonitot természetes előfordulási formájában is megfigyelhettük.
Ezt követően utunk Pál-patakára vezetett, ahol Szám Árpád és felesége házánál igazi falusi vendéglátásban volt részünk, kóstolót kaptunk a vidék ízeiből.
Napunk utolsó programjaként a Fenyőkúti tőzeglápot látogattuk meg. A Kárpátok 11 hasonló élőhelyfoltja közül 42 hektáros méretével a Fenyőkúti a negyedik legnagyobb tőzegláp. Tizenhét különböző moha faj található benne, és több glaciális reliktum faj is előfordul. A 11 méter vastag tőzegrétegen a kutatók szerint Európa legéletképesebb erdei fenyő populációja él, 500-600 éves faegyedekkel. A két évvel ezelőtt itt kialakított tanösvény az ország első akadálymentes tanösvénye, amely teljes egészében közadakozásból valósult meg. Az interaktív séta során képet kaptunk a láp életéről, kialakulásáról és olyan ritka növényfajokkal találkozhattunk, mint például a húsevő harmatfű.
Utolsó nap reggeli után elköszöntünk vendéglátóinktól, majd hazaindulás előtt még tettünk egy sétát a Medve-tó körül, majd élményekkel gazdagon indultunk hazafelé. Miklós Tamás szakosztálytitkár