2016. november 8. - Az Országos Erdészeti Egyesület Erdőrendezési -, Erdészettörténeti Szakosztálya, a Veszprémi, a Veszprémi HM (VERGA) és a Pápai (Bakonyerdő) Helyi Csoportja 2016. november 3-án közös rendezvényt tartott a Veszprémi Megyeháza Lasztovicza Jenő teremében.
Az alkalom első előadója Halász Gábor volt.
In memoriam Mészáros Gyula (1929–2015)
Gyémántokleveles erdőmérnök, az ’56-os forradalom veszprémi krónikása
Kedves Családtagok! Tisztelt Jelenlévők!
Ez az alkalmi közösség, amely ma összejött, bizonyára azért van itt, mert ismeri, szereti Mészáros Gyulát és emlékét.
Szándékosan fogalmaztam jelen időben.
Ha, valaki testben itt is hagy bennünket, az – szűkebb, vagy tágabb körben – szellemében, lélekben velünk marad. A jelenlévők létszámán látszik, hogy Mészáros Gyula azok közé tartozik, aki tágabb körben maradt velünk lélekben.
Mészáros Gyulával való ismeretségem – akkor még nem személyes – szegedi üzemtervező koromban, a Tájolóban (Az Erdőrendezőség egykori üzemi lapja – a szerk.) megjelent cikkeivel kezdődött.
Az 1960-as évek első felében megindult az erdőrendezés fejlesztése, és sokunk örömére az 1970-es évek elejére, már „üzemi méreteket” öltött. A fejlesztés fő motívumában, a számítástechnikai eljárások kidolgozásában nem mindenki hitt, sőt – fogalmazhatunk így is – voltak ellendrukkerek.
Gyula, nemcsak letette a garast a fejlesztés mellett, hanem saját – nem kis – felelősségére felvállalta, hogy az 1971. évi üzemtervi felvételeket, nem az óvatos módon, kézi és gépi feldolgozással kezelik, hanem teljes mértékben, csak a számítástechnika segítségével.
A fejlesztésben minden erdőrendezőségnek volt feladata és a veszprémi próbálkozásról is tudtunk.
A kezdeti vajúdások hosszú története helyett álljon itt néhány mondat Mészáros Gyula a Tájoló 1973. évi 2. számában megjelent cikkéből, melyben arról tudósítja az erdőrendezés dolgozóit és a szélesebb erdész-szakmát, hogy a Veszprémi Kirendeltségnél 1972. április 1-re sikerült 18 907 hektáron az üzemtervek első gépi-adatfeldolgozása.
Ebből a néhány sorból azt is megtudhatjuk, hogy az úttörő szerep vállalása mellett, milyen ember, milyen főnök is volt Mészáros Gyula.
„A kezdő házasok közt van csak olyan viszony, ami az ÁEMI és a Kirendeltség dolgozói között volt. Az egész munka alatt szinte egymás szavára figyeltünk, és úgy dolgozott minden e munkában résztvevő, hogy a másikon segítsen és a másik munkája könnyebb legyen. Az egész munka csak ezért sikerülhetett. Ez a gépi feldolgozású üzemterv nem egy ember munkája, hanem azoké, akik vagy felelősséget, vagy munkát vállaltak érdekében.
Sohasem felejtem el azt a vasárnap délutánt, amikor a számítógép kiíró műjéről lekerült az első, valóban kész erdőrészlet lap, és amikor éjjel két óra után hazaértünk Veszprémbe, és a fáradtságtól aludni sem nagyon tudtam. De a munkatársaim sem, mert volt olyan közülük, aki már fél hétkor a lakásomon volt, hogy sikerült-e? – Sikerült!”
Később, „Az Erdő” 1974. márciusi számában megjelent egy hirdetés Mészáros Gyulától, melyben Tagányi Károly: Erdészeti Oklevéltár 1896. című művét keresi megvételre.
A hirdetést elolvasva, becsomagoltam és a megadott címre feladtam, a keresett mű – előző évben, a szegedi antikváriumban fellelt és megvásárolt – II. kötetét, azzal, hogy használja egészséggel sokáig, a magyar erdészet javára.
Ezzel még nincs vége a szegedi történetnek. A következő epizód felvezetéséhez szükséges néhány mondatot előrebocsájtanom.
A Szegedi Állami Erdőrendezőség Erdőrendezési Kirendeltségénél az üzemtervezési feladataim mellett 1970-től termőhelyfeltárási munkát is végeztem. A feltárt talajszelvényekben olykor-olykor régészeti leletekre bukkantam. Ezeket szépen becsomagoltam, elláttam azonosítókkal, leírtam a feltárás körülményeit és térképmelléklettel együtt bevittem a Szegedi Móra Ferenc Múzeumba. E kapcsolat révén ismertem meg Rózsa Gábor földmérő mérnököt, aki abban az időben az olajiparban dolgozott, s akiről kiderült, hogy amatőr régész. Engem 1982-ben Szegedről Budapestre helyeztek. Rózsa Gábor, kedves feleségével együtt 1983-ban került a Szentesi Múzeumba. A szegedi házaspár, néhány év alatt megváltoztatta Szentes múzeumi, helytörténeti és köznevelési életét.
Nem sokkal Szentesre kerülése után hírét vette, hogy él Veszprémben egy Mészáros Gyula nevű, szentesi születésű erdőmérnök, aki erdészettörténeti, helytörténeti kutatásokkal is foglalkozik és birtokában van olyan régi szentesi iratoknak, térképeknek, amelyek igen jól jönnének egy éppen szervezés alatt álló kiállítás anyagához – legalább másolatban. Nem késlekedett Gábor barátunk, írt egy levelet a város szülöttének, feltárva a helyzetet és arra kérte szíveskedjék rendelkezésére bocsájtani a birtokában lévő szentesi dokumentumokat.
Gyula barátunk rövid válasza a kérelemre: „Nem tudom, hogy kegyedék tisztességes magyar emberek-e? Nevezzen meg két erdőmérnök ismerősét, hogy dönteni tudjak!”
Rózsa Gábor válasza: „Fejes József és Halász Gábor erdőmérnökök, erdőrendezők szolgálhatnak referenciával.” Gyula, ezt követően – minden kísérő és feltétel nélkül – átadta a nála lévő teljes iratanyagot.
Se szeri, se száma nem lehetne a hasonló történeteknek. E kettőt azért éreztem fontosnak előre közre adni, mert bennük rejlik Gyuszi alapvető emberi tulajdonsága: a tisztesség.
Térjünk vissza a megemlékezés hivatalos fonalára!
Az erdőrendezésnek, a gyász éve volt 2015.
Kiss Attila Veszprém, Kollwentz Péter Pécs, Schmidt Ferenc Zalaegerszeg, dr. Fadgyas Kálmán Eger, Frank László Eger, Mattyasovszky András Veszprém és Mészáros Gyula Veszprém, mind a heten itt hagytak bennünket, köztük két irodaigazgató.
Tavaly december óta nincs közöttünk Mészáros Gyula gyémántokleveles erdőmérnök kollégánk, a Veszprémi Erdőrendezési Iroda ny. igazgatója, az OEE. Erdőrendezési és Erdészettörténeti Szakosztály egykori tevékeny tagja, a Bakony erdészettörténetének, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc Veszprém megyei történetének szorgos, lelkiismeretes kutatója és igen termékeny, eredményes krónikása.
Sohasem volt a nyilvánosság fényét, az elismerést kereső, mai kifejezéssel élve: önmenedzselő embertípus. Csöndben, szerényen, de óriási szorgalommal dolgozott. Életének utolsó éveiben tudósi magányára rátetézett makacs, krónikus betegsége is, ami gyakorlatilag szobafogságra ítélte. S életének 87. évében, 2015 telén ugyanezzel a csendes szerénységgel költözött ki a veszprémi Tizenháromváros téri temetőbe, gazdag és értékes, részben még feldolgozatlan szellemi hagyatékot örökítve a társadalomra és a szakmára.
Nehéz lenne sorrendet felállítani érdemei elismerésekor.
Három tevékenységi kör emelkedik ki a sok közül.
Elsőként – az erdőrendezési munkásságán túl – az 1956-os forradalom és szabadságharc történetével kapcsolatos munkásságát lehet említeni, mely több tekintetben túlmutat a megye határain.
Ugyancsak kimagaslóak, a Bakony erdészettörténetével kapcsolatban elért kutatási eredményei is.
Fölöttébb indokolt tehát, hogy halálának közelgő évfordulója és (egyben) a forradalom 60. évfordulója alkalmából tiszteletre méltó személyiségéről megemlékezzünk és felidézzük eredményes munkásságát.
Nehéz fába vágja fejszéjét, aki Mészáros Gyulából fel akar készülni, ha csak egy megemlékezés erejéig is. Ha egy szóval kellene jellemezni, akkor nincs alkalmasabb jelző rá, mint a sokoldalú.
Humánműveltségű szellemi alkat.
Szentesen született négygyermekes pedagógus családba. A szülői házban magába szívott humánműveltségére rátetézett a város Horváth Mihályról, a neves XIX. századi történészről elnevezett gimnáziuma, amelyben érettségizett, s amelynek névadójával ráadásul családja szegről-végről rokoni kapcsolatban is állt. Az iskolát 1714-ben alapították, a Horváth Mihály nevet 1922-ben vette fel. Gyulát szellemi alkata már ifjú korában a történelemtudományi stúdiumok felé terelte. Ám praktikus okból az 1945-ös rendszerváltás után, a ’40-es évek második felében mégis célszerűbbnek látszott számára – Szentestől távol próbálkozva – az erdőmérnöki hivatás választása, a soproni Erdőmérnöki Karra történő beiratkozás, ahol azután diplomáját 1952-ben szerezte meg.
Egyetemi évei alatt jelentős változások voltak: az 1948-as reform során feloszlatták a nagy múltú Ifjúsági Kört, jelentős tanügyi reformot vezettek be, 1949-től fokozatosan átkerült a bányász-, kohászképzés Miskolcra. 1950-ben a soproni Erdőmérnöki Kar az Agrártudományi Egyetem karaként működött tovább és felügyeletre átkerült a Földművelésügyi Minisztériumhoz.1951-től új tanulmányi- és vizsgarendet vezettek be, felvételre kerültek a szakérettségit tett diákok, és ugyanazon év vége felé, egyik napról a másikra, a végzős évfolyamból sokakat kizártak az egyetemről. Az intézmény 1952-től kiválhatott az Agrártudományi Egyetemből és önálló, egyetemi jellegű Erdőmérnöki Főiskolaként működött tovább. Évfolyamtársai közül, igen bensőséges és szakmailag is gyümölcsöző baráti kapcsolatban volt Király Lászlóval.
Kövessük nyomon szakmai életútját!
1952, Első munkahelye a Dél-Mátrai Állami Erdőgazdaság Gyöngyössolymosi Üzemegysége, ahol vezető helyettes. Majd, 1953-ban áthelyezik a Sátoraljaújhelyi Állami Erdőgazdaság Füzérkomlósi Üzemegységéhez, de még abban az évben visszakerül a Dél-Mátrai Állami Erdőgazdasághoz, és a Mátrafüredi Üzemegység, erdőművelési és üzemtervi előadójaként dolgozik tovább. 1954. augusztus 1-vel állományilag átkerült az Erdőrendezési Intézethez erdőfelügyelőnek, de hivatali működését továbbra is az erdőgazdaság székhelyén folytatta.
Mátrafüreden érték az ’56-os események. Tagja a Gyöngyös városi munkástanácsnak és elnöke az erdőgazdasági munkástanácsnak. Az egri börtönben három és fél hónapig volt rendőrhatósági őrizetben. Erről az időszakról, a 2001.október 22-i Veszprémi Naplóban megjelent riportban így nyilatkozik: „Mikor kiszabadultam a börtönből, tudtam el kell tűnnöm Hevesből, s ezért előbb szülőhelyemen, Szentesen, utána Budapesten jelentkeztem, majd Veszprémbe jöttem.”
Mészáros Gyula, az erdőrendező
1957-ben az OEF. 2. sz. Veszprémi Erdőrendezőségéhez kerül erdőfelügyelőnek. 1961-ben, ugyane munkahelyen terepi erdőrendező munkakörbe helyezik. Az erdőrendezés 1968. évi átszervezés során munkahelyének szervezeti formája és neve megváltozott, így munkaadója a Veszprémi Állami Erdőrendezőség, szolgálati helye az Erdőrendezési Kirendeltség, melynek 1971. január 1-től a vezetője lett. Újabb átszervezést követően,1979. április 1-től a MÉM Erdőrendezési Szolgálat Veszprémi Üzemtervezési Irodájának irodavezetője, az 1989. évi besorolás módosításoktól, az év végi nyugállományba vonulásáig irodaigazgató.
Mészáros Gyula sokoldalúságát a szakmai területen is kamatoztatta. Erre, nagyon alkalmasnak kínálkozott az erdőrendezés, mint szintetizáló erdészeti szakág. A hét év erdőfelügyelői és tíz év terepi erdőrendezői gyakorlat során szert tett mindazon ismeretekre, amelyek az erdőrendezésben adódó feladatoknál szükségesek, meglepetések nem igen érhették, nagy rutinnal irányította a tervezői részleg munkáját. A rendszeres erdőrendezési feladatok mellett széleskörű fejlesztési, gyakorlati oktatási területeken is otthonosan mozgott. Ilyen irányú munkáit rendszeresen publikálta. A szakmai tevékenységei közé kell sorolnunk az egyesületi szerepvállalásait is, hiszen azok mind, egy-egy különleges szakmai bravúrként valósultak meg. A teljességre való törekvés nélkül tekintsük át ezeket a járulékos szakmai „kirándulásait”!
Az erdőrendezés fejlesztésében jelentős szerepet vállalt, fontosabb munkái:
Nyár fatermesztési modellek és fatermési táblák korrekciója.
Erdészeti termőhelyfeltárás. (1965-ben, már működő talajlaboratórium volt Veszprémben.)
Hozamszabályozási, véghasználat optimalizálási módszerek fejlesztése.
Gépi adatfeldolgozás. (az első, „éles” számítógéppel készült üzemterv 1972-ben.)
Mindig elsőként jelentkezett az új eszközök kipróbálására, elterjesztésére.
A Veszprémi Erdőtervezési Iroda a gyakorlati oktatás terén is kiemelkedő tevékenységet folytatott. Rendszeresen fogadták az egyetemről, a nyári gyakorlatos hallgatókat. Gyakorta vettek részt az erdőrendezési nagygyakorlatok szervezésében és a hallgatók tanulmányútjainak lebonyolításában. Ezek közül kiemelkedett az 1986-ban megszervezett tanulmányút, melyet ugyanazon az útvonalon vezettek, amelyiken 1900-ban a selmeczi diákok is részt vettek.
Fadgyas Kálmán búcsúztatásakor hangzott el, hogy aki csak egyszer is találkozott, beszélt vele, az a tanítványává vált. E tekintetben sok hasonlóság volt kettejük között. Mészáros Gyula iskolát teremtett. Sok szakember került ki a kezei közül, az ún. „Mészáros Gyula-féle iskolából”, akik elismert szakemberekké váltak, országos és nemzetközi hírnévre tettek szert.
Egyesületi tagságát 1949-ben jegyezték be. Szakmai tapasztalatait és érdeklődési körének megfelelően vállalt többlet feladataiból képződő eredményeket az egyesület lapjában mindig megosztotta a szakmabeliekkel. Aktív tagja volt mind az Erdőrendezési Szakosztálynak, mind pedig később az Erdészettörténeti Szakosztálynak. Javaslatára tartotta meg az Erdőrendezési Szakosztály az első becslési versenyt. Sok egyéb egyesületi rendezvény megszervezésében jeleskedett. A legemlékezetesebbnek tekinthető – már dr. Péti Miklós irodaigazgatósága idején – az 1990-ben tartott Erdőrendezési Napok, amely témáit, szereplőit illetően a legrangosabb volt.
Sokirányú és eredményes tevékenységét Bedő-díj koronázta.
Nyugállományba vonulását követően bekapcsolódott az Erdőrendezési Szolgálat által a nyugdíjasainak évente szervezett tanulmányutakba. Ezek közül a legemlékezetesebb az 1994-es kárpátaljai tanulmányút, amelyen lehetőség nyílt azon kollégák részvételére is, akik 1939–1944 között, mint erdészek szolgáltak az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján.
Mészáros Gyula, az erdészettörténész
Talán azt mondhatjuk, hogy két olyan „tényező”, mint a sajátos szellemi habitusú Mészáros Gyula és a gazdag történelmi múltú Bakony egymásra találása: elkerülhetetlenül vonta maga után az erdészettörténetbe mélyedését.
Ezzel kapcsolatban először is egy korai, meglehetősen vaskos, de ugyanakkor pompás művére kell felhívni a figyelmet, amely ma már szinte bibliofil, nehezen elérhető csemegének számít a maga műfajában: az általa szerkesztett „Bakony, Balaton-felvidék” című útikönyvre, amely 1983-ban jelent meg Budapesten a Sport Könyvkiadó gondozásában.
Ő írta a III. „Erdőgazdálkodás” című fejezetet abba a pompás kis zsebkönyvbe is, amely „A Béli Szent Mauriciusz Monostor története, 1018–1998” címmel jelent meg 2002-ben a bakonybéli bencés kolostor kiadásában.
Bakonyi kutatásai eredményeit tartalmazza az a kötet is, amely „Bakonyi erdők, bakonyi évszázadok” címmel, az OEE Erdészettörténeti Közlemények sorozat 68. köteteként jelent meg 2006-ban dr. Oroszi Sándor szerkesztésében.
1984-89 években, mintegy 60 értékes dolgozata jelent meg a Balaton-felvidéki Erdő- és Fagazdaság (BEFAG) üzemi lapjában, amelyeket érdemes volna egy gyűjteményes kötetbe szerkeszteni és kiadni. Feltétlenül ki kell emelni egyik legszenzációsabb eredményét: a középkori királyi erdőispánságok legfontosabbika, a bakonyi erdőispánság központjának beazonosítását Hölgykő várával Városlőd határában. A várromon az Erdőrendezési Szakosztály emléktáblát helyezett el 1990-ben, a VII. Országos Erdőrendezési Napok keretében.
E megemlékezés keretei közt lehetetlen valamennyi írását tárgyalni. Történeti jellegű írásai megjelentek az Erdészeti Lapokban (Az Erdőben), az Erdészettörténeti Közleményekben, a Tájolóban és más nem szakfolyóiratnak minősülő sajtótermékekben.
Többek között: Egy tanulmányút folytatása (1987), Erdőgazdálkodás a honfoglalás után (1997), Az elmúlt 1000 év erdőgazdálkodása a Bakonyban, Szemelvények a magyar erdészeti oktatás kezdeteihez, Hölgykő, a Bakonyi erdőispánság székhelye.
Kezdeményezője és aktív szereplője volt Bedő-térkép reprint kiadásának (1991).
Az archív üzemtervtár kialakításának alapgondolatát is ő dobta be a köztudatba.
Egyéb irányú történészi munkássága
Hagyatékának további feldolgozása során szükséges volna még életművében elhelyezni munkálkodásának olyan további eredményeit, amelyeken más történészekkel együttműködve dolgozott.
Ilyen téma például az 1848/49-es szabadságharc honvédseregében harcolt erdészek kimutatása (Bóna Gáborral, Csendes Lászlóval). Gyula szerint az első magyar utásztiszt erdész volt Beiwinkler Károly személyében. Az OEE létrehozásának legmilitánsabb kezdeményezője, Divald Adolf pedig a tizenkétfontos tüzéreknél szolgált, szinte még suhanckorban.
Nem tudjuk, mi lett a sorsa a Magyar Tudományos Akadémia első erdész akadémikusának tekintett Gáti István polihisztorral kapcsolatos kutatásának (amit Szabad György történésszel és Gedai István muzeológussal folytatott).
Jelenleg talán még ennél is bizonytalanabb azoknak a kutatásainak a kimenetele, amelyeket a Vas megyében 1945–56 között lappangott politikai ellenállási mozgalommal, továbbá az 1950-es Antibolsevista Gárdával, valamint az ún. Nyugati Bolsevistákkal és a Kopjásokkal kapcsolatban végzett. Ezekről a munkáiról inkább csak egyes levelei révén van tudomásunk. Pedig a témák izgalmasak – a tanúk pedig fogynak.
Felbukkan a neve, amikor az embermentő erdészek névsorának összeállítóiról olvasunk.
Foglalkozott a II. világháborús katonasírokkal, a lezuhant, lelőtt repülőgépek adatgyűjtésével.
Egész életre szóló élménye: 1956
Amikor az 1989-es rendszerváltással mondhatni egy időben megkezdte – mert már megkezdhette – akkori szűkebb pátriája, Veszprém megye 1956-os történetének kutatását, ihletért, indíttatásért nem kellett archívumokba, könyvtárakba mennie. Megvolt ehhez a saját személyes élményanyaga, hiszen a forradalom leverését követően megjárta első, mátrai munkahelye megyeszékhelyének, Egernek rendőrségi őrizetes celláit. Mindazonáltal azt mondhatjuk, hogy a gondviselés kegyes volt hozzá, mert három és fél hónap rendőrhatósági őrizetbe vétellel „megúszta” a retorziót. Számos korabeli példa mutatja – szakmabeli is – hogy végződhetett volna a dolog sokkal rosszabbul is.
Mindenesetre célszerűnek mutatkozott sürgősen lakóhelyet változtatnia, és az ország másik táján új lapot nyitnia az életében. Az ötvenhatos mátrai-hevesi élmények azonban kitörölhetetlenül erős nyomot hagytak érzelemvilágában. S amikor újra eljött az idő, nem habozott teljes lendülettel véghezvinni, befejezni saját forradalmát, de a toll fegyverével. Így született három testes kötet arról, hogy mi történt a forradalom idején Veszprémben és környékén, Pápán, valamint a zirci járásban.
Így született az első, a fő műve: a „Forradalom és szabadságharc Veszprémben 1956.” Megjelent a Veszprém Kultúrájáért Alapítvány támogatásával 2001-ben az 1956-os forradalom és szabadságharc 45. évfordulóján.
A könyv megjelenését megelőzően így nyilatkozott a veszprémi „Napló”-nak a könyv megszületésének körülményeiről, a könyvről:
„Nem vagyok történész, csak a történelemben élő ember.”
A Veszprémről szóló könyv elkészítése 12 évig tartott. Az eseményeket 1956 nyarától 1957 januárjáig eleveníti fel.
„A könyv nem a bosszú, hanem a feltárás könyve”.
„Mikor ’56-tal kapcsolatban a ’80-as évek végén kezdtek leszakadozni a leplek, résen voltam. Közvetlenül az után, hogy megalakult az Antall-kormány, felmentem a Hadtörténeti Múzeum Levéltárába, s megkezdtem a munkát. Kezdetben kézzel írtam le a dokumentumokból több száz oldalt. Aztán több adatközlőt is találtam, akiknek száma tíz év alatt több százra emelkedett. Több mint hét-nyolcezer oldalnyi felvett és legépelt irattári anyagból, több mint száz magnószalagra vett informatív felvételből született meg ez a könyv. A munka során a félelemmel én is számtalanszor találkoztam adatközlőimnél. Egy olyan eseménysorozatról őszintén, hitelesen beszélni nyilván nehéz, amelyről negyven évig nem lehetett, amely beleégette a félelmet a szemtanúkba, és bilincsbe zárta még a gondolatokat is. Sokan úgy adták át az információkat, hogy csak a haláluk után tehetem közzé azokat. Persze voltak, akik megerősítették e titkos közléseket legálisan is. Könyvemben csak olyan információk szerepelnek, amelyeket általában két, egymástól független tanú is megerősített.”
A másik két kötet az 56’-os forradalom Veszprém megyei történetéről:
Az 1956-os forradalom eseményei Pápán és környékén. 2004.
Forradalom és szabadságharc a zirci járás területén 1956-ban. 2008.
Továbbá ő írta meg a Lichtnecker András által szerkesztett „Balatonfüred és Balatonarács története” című kötetben is a forradalomról és szabadságharcról szóló fejezetet. (Veszprém, 1999. – Veszprém Megyei Levéltár kiadása.)
Nem érte be az igazság feltárásáért tollal vívott harccal. Az ügy mozgalmi részéből is kivette a részét, mint a Politikai Foglyok Országos Szövetségének /POFOSz/ Veszprémi Megyei Szervezete elnöke.
Munkája során igen széles kapcsolati rendszert épített ki a hasonló céllal munkálkodókkal, igazságügyi szervekkel és levéltárakkal. Nem utolsó sorban az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával, továbbá a Terror Háza Múzeummal, amelynek létrehozásában is közreműködött (amint az erről szóló bizonyíték magában a múzeumban is megtekinthető).
Jelentősebb kitüntetései:
Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1992,
Honvédelemért Kitüntető Cím I. osztálya 2001,
„Pro Meritis" arany emlékérem 2001,
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje 2002,
Bedő Albert emlékérem 2004,
Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje 2006,
Köztársaság Elnökének Díszoklevele Éremmel kitüntetés 2011.
Mi, akik itt együtt emlékezünk Mészáros Gyulára, köszönjük, hogy ismerhettük, együtt dolgozhattunk vele. Köszönjük a szakmai értékeket, amelyekkel szolgálta a magyar erdőgazdálkodást, az egyetemes erdészetet. Köszönjük, hogy nyugállományba vonulása után oly aktív volt, mint csak nagyon kevesen. Ránk hagyott műveivel kinyitotta szemünket, példát adott, hogyan kell életünk harmadik szakaszában is teljes életet élni.
Kedves Gyuszi! Szellemi hagyatékodban tovább élsz velünk, s majd utódainkkal.
Jó szerencsét! Üdv az erdésznek!
Gödöllő-Budapest, 2016. november
Dr. Király Pál, Halász Gábor.