2017. szeptember 14. – Az Erdőmérnöki Kar évnyitója alkalmából 2017. szeptember 5-én koszorúzást tartottak a főépület aulájában megörökített egyetemi hősök emlékére
Az ünnepi alkalom a Bányász és a Kohász himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Heil Bálint docens mondott ünnepi megemlékezést.
A szónok utalt arra, hogy az Alma Mater növendékei számos alkalommal bizonyították hazaszeretetüket és önfeláldozásukat az Akadémia falain kívül is.
Ilyen volt többek között az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, az I. Világháború, majd az azt követő menekülés és költözés Selmecbányáról, a II. Világháború, a kommunista éra évei, az 1956-os forradalom, melyek számos áldozatot követeltek.
Az egyetemi campus főépületének aulájában azokra emlékezünk, akik vérüket, életüket áldozták a haza oltárán.
Az 1848-as szabadságharcról Vadas Jenő, az Akadémia jeles tanára írta: A magyar szabadságharc szelleme Selmecbánya városát sem kerülhette el, és amidőn az ezredéves haza szent és sérthetetlen jogainak megvédelmezésére minden magyar kardot fogva a csatatérre vonult, nem maradhatnak az Akadémia ifjai sem könyveik mellett. Szívük sugallatát követve lelkesedéssel keresték fel a magyar nemzeti zászlót, mely alatt vitézül küzdve a névtelen hősök számának emeléséhez járultak. E szabadságharc történetében sem az elesettek számát, sem a nevüket nem jegyezte föl a történelem. Az I. Világháború selmeci hőseinek emléktáblája itt az aulában 1927 óta emlékezteti az alatta járókat az ősi selmeci jelmondatra: Egy mindenkiért, mindenki mindenkiért.
1914 őszén, a selmecbányai tanévkezdésre visszatért 580 hallgatót városszerte sorozóplakátok fogadták. A Léván székelő sorozóbizottság utasítást kapott, hogy akadémistákat lehetőleg ne vegyen be. A sorozóbizottság elnökét elhivatott ifjaink meggyőzték. Aki petyhüdten áll a magasságmérő léc alá, az a főiskolát és a tanulmányait választja, ám, aki büszkén kihúzza magát, az önként vonul be a haza szolgálatára. Hallgatóink több mint fele, kb. 300 ifjú állt délcegen a megmérettetésen. Legtöbbjük tisztként és tiszthelyettesként a világháború legkülönbözőbb harcterein szolgált. Közülük mintegy nyolcvanan sohasem tértek vissza. A legfiatalabb főiskolás hősi halott még nem volt húsz esztendős, és a legidősebb sem érhette meg a harminc évet.
A nyugat-magyarországi felkelés során Ágfalva alatt 1921. szeptember 8-án elesett hallgatóink neveivel válik teljessé az első világégés és utórezgéseinek selmeci, soproni névsora. A menekülő Akadémia diákjainak újra tanúbizonyságot kellett tenni hazájuk, az őket befogadó város iránti elkötelezettségükről, hálájukról. Ne feledkezzünk meg a legendás Rongyos Gárda fiataljairól sem! Hisz’ életüket adták azért, hogy Sopron és még nyolc kis település 1921. december 14-e és 16-a között népszavazás kereteiben letehesse voksát magyarsága mellett.
A II. Világháború hat évig tartó harcaiban 17 erdőmérnök hallgató és végzett erdőmérnök és egy kohómérnök hallgató vesztette életét különböző frontokon.
Emlékezzünk 1956 hősiességére és történelmi szerepére is! Arra a forradalomra és szabadságharcra, amellyel a magyar nép ismét a szabadságvágyáról és a szabadságért vívott harc szükségességéről, igazságosságáról és fenségességéről tett tanúbizonyságot. Az 1956-os forradalom és szabadságharc is követelt véráldozatot, csak a véletlenen múlhatott, hogy az Erdőmérnöki Főiskola polgárai közül csak egy nevet kellett feljegyezni a megemlékezés emléktáblájára.
Hőseink áldozata nem volt hiába való. Megerősítette az itt maradottakat abban, hogy a háborúmentes hétköznapi életben is érdemes áldozatot hozni munkával, kitartással, a hazáért, az Akadémiáért. Példamutatásukkal felelősséget is róttak az őket követő nemzedékekre. Éltetni, gyarapítani, megvédeni mindenáron örökségünket, magyarságunkat, a Selmeci Akadémia szellemiségét.
Vivat crescat floreat Hungaria, vivat Academia, vivat Professores!
Ezt követően koszorúzás következett.
Az egyetem koszorúját Faragó Sándor rektor, Náhlik András rektorhelyettes, az Erdőmérnöki Kar koszorúját Lakatos Ferenc dékán, Szalai László és Bidló András dékánhelyettes, a tiszteletdiplomások képviseletében Holdampf Gyula és Szélesy Miklós erdőmérnök helyezte el az emlékezés koszorúját.
Az ünnepi megemlékezés az Erdészhimnusz eléneklésével zárult. (z)