2019. július 17. - Pethő József emlékbeszéde 2019. június 12-én, az MTA kistermében
Az MTA Agrártudományok Osztálya és Erdészeti Bizottsága felkérésére kaptam e megtisztelő megbízást atyai jóbarátom Solymos Rezső akadémikus, születésnapi méltatására, ami a feladat terhét mégsem mérsékelte.
Solymos Rezső akadémikus a XX. sz. második felének – s jutott még a XXI. sz. elejére is másfél évtized – kiemelkedő erdész kutatója, a nagy előd, Bedő Albert munkásságának méltó folytatója. „Gondolatomnak és munkásságomnak soha nem szűnő tárgya az erdő és hazám erdészetének jövője” e bedői példamutatás minden magyar erdész számára követendő cél, közelébe jutni csak keveseknek sikerül. Az erdészeti gyakorlat és -tudomány magas szintű összekapcsolásával e szent cél szalagját Ő átvágta.
A választott jelmondata: Per silvam pro domine – Az erdőn keresztül szolgálni az embert.
1951-1961 között, kezdetben az Őrségi Erdőgazdaság Rábagyarmati Üzemegységében a tőmelletti munkák irányításában vett részt, de nagyon hamar a Szombathelyi Erdőgazdaság osztályvezetői beosztásában az erdőművelés egyik szellemi vezetője lett.
„Az erdőmérnök a terepre szakosított mérnök, aki az erdőgazdálkodást térben és időben irányítja” sébori tömör meghatározás példáját mutatta fel – a Vas megyei – tíz éves – gyakorlatban végzett tevékenységével.
1961-1983, a tudomány szolgálatában telt évek az ERTI-nél. A részvételével és vezetésével folyó hosszúlejáratú kísérletek hálózatára épült erdőművelési, fatermesztési és faállományszerkezettani kutatások terén maradandót alkotott. „Az erdőnevelés az optimális törzsszámtartás művészete” a kutató munkája és erdészeti gyakorlat találkozásának méltó kifejezése.
1983-1990, az aktív pálya utolsó szakasza, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalának vezetőhelyettesi posztján. Irányító készsége, rátermettsége az erdészeti szervezet legfelső szintjén is érvényesült. Megbecsülést, tekintélyt szerzett szakmánk külföldi képviseletével is.
1990-től, nyugdíjazásától egy fantasztikus, egyedi, újabb példát mutató negyedszázad kezdődött életében, még szélesebb területek megnyitásával. Nyugdíjasként nemcsak kritikusa, alakítója is lett a rendszerváltás erdészetre ható folyamatainak. Tekintélye, szervezőkészsége a magyar erdészeti tudományt és gyakorlatot soha nem tapasztalt közelségbe hozta. Az Akadémia tekintetét az erdőre irányította, az erdő munkásait behozta az Akadémiára.
Eddig az ismert életmű-exposé négy fejezetben; általa minderről árnyaltabb felosztás jelent meg hat szakaszos bontásban.
Most pedig közvetlenebb hangra szeretnék váltani. Solymos Rezső akadémikus 2012-ben, 70. születésnapomra írt köszöntőjével, talán feljogosított arra, hogy az Ő 90. születésnapja kapcsán, életútjához, személyemhez kapcsolva közelíthessek.
Íme leveléből egy rövid részlet:
„Nem tagadom, némi meghatottsággal köszöntelek, amelyhez az alaphangot a 62 esztendős őszinte és folyamatos barátság szolgáltatta, amelyet 1951 és 2012 között megértünk, amelyre az ’50-es évek kezdetén gondolni sem mertünk volna.”
Mindebből kiviláglik, életem korai szakaszában a Vele való találkozás – akkor még nem tudtuk – egy életre szól. Ahogy múltak az évek egyre gazdagabbá, színesebbé, értékesebbé vált kapcsolatunk. Ezúttal közös múltunk emlékeivel szeretnék emlékezni ezen a jeles évfordulón.
Igen, Solymos Rezső okleveles erdőmérnök szakmai pályája 1951-ben, a Vas Megyei Rábagyarmaton, akkor az Őrségi Erdőgazdaság rábagyarmati 6,5 ezer hektáros üzemegységében kezdődött. Lakhelyéül szüleim házát választotta. Talán azért is, mert ez a ház a gyermekévek halogyi otthonára emlékeztette. Egy nagy tér karéjában a templom, a tanítói ház, az iskola és a házunk, melynek előkertje a munkahelyére, az „ó” kertje a Rábára terült, az Őrség ismert gyümölcsfáival telítve, köztük is a szalavár almafa számára is nagyon kedvelt ízvilágú termésével. Akkor én 9 éves voltam, koromból kifolyólag, kevés kapcsolódási felületem volt a Mérnök Úr felé. Mégis van egy-egy felvillanó emlékkép, melyet szüleim elbeszélése tett teljessé, és később érthetővé.
Solymos Rezső vallásos ember volt. Vallását az ’50-es évek diktatúrája idején is nyíltan gyakorolta. Ő vasárnaponként szentmisét hallgatott, én ott ministráltam. Kapcsolatot tartott a falu káplánjával.
Nagyon otthonosan mozgott az egyszerű falusi környezetben. Tekintélye volt a község vezetőinek körében. Ezért is történhetett meg, hogy felkérték egy alkalommal az ország vezetőjének születésnapját köszöntő beszéd megtartására. A Tanú c. filmbe illő jelenet következett az ünnepségen, a helyi iskola egyik tantermében. A köszöntő előre megírt szövegét kellett felolvasni, de az Előadó minden segédlet nélkül elkezdte a szónoklatot. Az első sorokban ülő falusi illetékesek kezükben a megírt anyaggal izgatottan követték az előadást. Megnyugodtak a végén, egy betű sem maradt ki, a kiváló memória újabb elismerést hozott.
Keze alatt fiatalok százai dolgoztak a kor kiemelt erdőfelújítási és erdőtelepítési programjában. Nagyon kedvelték nyitottságát, a belőle sugárzó humánus életszemléletét.
A napi munkájából gyakran csokornyi erdei zölddel érkezett. Már erre a sok ismeretet rejtő világra való rácsodálkozással elkezdte a nagyreményű pálya felépítését. Egy nap sem maradhatott ki, hogy újabb felfedezés, újabb terv ne szülessen. Így napról napra nőttek ki a fák árnyékában a vándorcsemetekertek, épült fel a kísérleti területeinek hálózata, jó alapokon indult az ún. Zöld könyvek szakírói munkája is.
1956-os forradalom idején nem véletlen az erdőgazdaságnál is alakult Munkástanácsban vállalt szerepe, melyet átmeneti parkolópálya követett, szerencsére pályája nem tört ketté.
A magyar erdészet felgyorsult évtizedét töltötte Vas megyében, a szó szoros értelmében Ő volt a motoron száguldó erdőmérnök, a nagyvolumenű erdőnevelés egyik vállalati irányítója, akinek mindig volt ideje betérni első állomáshelyére. „Kellemesen emlékszem vissza, kedves Szüleidre, Rád és az akkor karonülő kisöcsédre” – emlékezett egyik levelében.
1961 év nevezetes dátum mindkettőnk életében. Solymos Rezső akkor már évek óta családjával a csákánydoroszlói Batthyány-kastélyban lakott, és most épp távozóban az új munkahelyre az ERTI-be. Én ebben az évben érettségiztem, s nyertem felvételt az Erdőmérnöki Főiskolára és kaptam tanulmányi ösztöndíjat a Szombathelyi Erdőgazdaságtól, mindkét esetben az Ő támogatása révén. Majd négy év múlva már egyetemi diplomatervemet az általa felújított nemesmedvesi erdeifenyvesek nevelővágásáról készítettem.
Mind az ERTI-korszaka, mind a MÉM-es időszak különböző találkozásokat hozott, de mindkettőnk elmélyült szakmai együttműködése az 1990-es rendszerváltással kezdődött. 1993-ban, a Szombathelyi Erdészeti Rt. vezetőjeként, jelölhettem Őt az rt. Igazgatóságának élére. Ez a demokrácia kora volt. A sors különös ajándéka volt, hogy közvetlen munkatársa lehettem hat évig (1993-1999) az rt. irányításában. A kezdő évek gyakorta ismétlődő ülései minden esetben – egy gazdálkodást elemző, - irodai és egy – általánosabb – tőmelletti részre tagolódtak. Személye garancia volt arra, hogy a kutatása eredményeit szintetizáljuk az erdészeti gyakorlatban. Igazi műhelymunka volt, főhatósági rosszallást kiváltva.
Biztonságot jelentő tudásának, tekintélyének hátterében dolgozhattam. Szakmai épülésem új korszaka volt az együtt töltött hat év.
Közvetlen közelében lehettem, amikor nagy sebességre kapcsolva elindította a magyar erdésztársadalom egészét érintő tudományszervező tevékenységét.
1996. július 3-án immár második alkalommal – az Ő javaslatára jött ki erdei környezetbe, jelen esetben a sárvári-káldi Farkaserdőre - az MTA Agrártudományok Osztálya, az osztályülésükre.
Felemelő, de egyúttal felelősségteljes házigazda szerep jutott nekem is, melyet rövid időn belül az MTA alelnökének és kíséretének látogatásakor újra átélhettem. Érdemes volt. A nagy terv, mármint „kivinni az Akadémiát az erdőbe és az erdészeket bevinni az Akadémiára, zöld utat kapott. Az elkövetkező osztályülések, így 1997. Szolnok, 1998. Soponya, 1999. Pécsvárad, helyszínei a teljes országos nyitást segítették.
Már 1996 decemberében elindult, s tíz éven keresztül – megszakítás nélkül – évente az MTA Dísztermét magyar erdészekkel megtöltve – a tudomány, oktatás, gyakorlat erdészeit szerepeltetve – a magyar erdő-, vad-, fagazdagság teljes rendszerét átfogó diadalmenet lett. De a magyar erdészettudomány akadémikusi rangban történő megjelenítéséért is óriási erőfeszítéseket tett, mely 1998 évi székfoglalójával vette kezdetét, majd 2004-ben rendes tagsága székét is elfoglalta. 2005-ben Mátyás Csaba személyében újabb létszámbővülés, s Magyar János akadémikussal immár három tekintély védte az erdészettudomány bástyáit. Ez is páratlan tett volt.
Mindeközben egyre gyakoribbak lettek a vasi találkozások, az erdészeti rendezvényeken való közös részvételek és előadások.
2005-ben - az aktív pályám befejezését jelentő - Szombathelyi OEE Vándorgyűlésén való részvétele és véleménye megerősített hivatásomban. Az akkori köszöntése így szólt hozzám: „Az Őrségből indultunk mindketten az erdészet útján. Ezt az utat sok öröm és gond, siker és aggódás szegélyezte. Örültem sikereidnek és bíztam Benned, amikor az erdőgazdasági problémákat kellett megoldanod…”
A 2006-os év, újabb minőségi változást hozott életemben, az OEE megtisztelő elnöki szerepére választottak. Most én lettem nála a gyakori vendég. Az elnöki szerepem mozgásterét kitágítva meghívott az Erdészeti Bizottság üléseire. Előadásaival emelte rendezvényeink rangját, jelenléte biztonságot jelentett. Neki köszönhetem, hogy az OEE belső harcaiból kisebb nagyobb sérülésekkel kikerültem, és az elnöki szerepemből emelt fővel távozhattam. De mit tett Ő az OEE életében még aktív szolgálata idején? Ha csak „Az Erdő” tíz évig tartó szerkesztését és az Erdőművelési Szakosztály több cikluson át történő vezetését említeném – ezek a tettek is egyedülállóvá tették volna.
Solymos Rezső akadémikus egész életműve - „szolgálni az ERDŐT nem középiskolás fokon” – példa mindannyiunk és az utókor számára.
Európai formátumú erdészkutató, tudós volt, aki a világra nyitotta a magyar erdészet, a magyar tudomány kapuját.
Honnan volt ennyi ereje? A választ is Ő adta: „Mert szeret az Isten. Rám bízta az erdőt, hogy féltve, vigyázva őrizzem, neveljem. Fél évszázadon át kutattam, vizsgáltam, naponta csodáltam az erdő életét. Feltárva, meglátva, alázattal áldva Teremtő erejét. Egyre közelebb érzem szeretetét.”
Megtisztelő volt, hogy mindezt elmondhattam.
Solymos Rezső akadémikus a XX. sz. második felének – s jutott még a XXI. sz. elejére is másfél évtized – kiemelkedő erdész kutatója, a nagy előd, Bedő Albert munkásságának méltó folytatója. „Gondolatomnak és munkásságomnak soha nem szűnő tárgya az erdő és hazám erdészetének jövője” e bedői példamutatás minden magyar erdész számára követendő cél, közelébe jutni csak keveseknek sikerül. Az erdészeti gyakorlat és -tudomány magas szintű összekapcsolásával e szent cél szalagját Ő átvágta.
A választott jelmondata: Per silvam pro domine – Az erdőn keresztül szolgálni az embert.
1951-1961 között, kezdetben az Őrségi Erdőgazdaság Rábagyarmati Üzemegységében a tőmelletti munkák irányításában vett részt, de nagyon hamar a Szombathelyi Erdőgazdaság osztályvezetői beosztásában az erdőművelés egyik szellemi vezetője lett.
„Az erdőmérnök a terepre szakosított mérnök, aki az erdőgazdálkodást térben és időben irányítja” sébori tömör meghatározás példáját mutatta fel – a Vas megyei – tíz éves – gyakorlatban végzett tevékenységével.
1961-1983, a tudomány szolgálatában telt évek az ERTI-nél. A részvételével és vezetésével folyó hosszúlejáratú kísérletek hálózatára épült erdőművelési, fatermesztési és faállományszerkezettani kutatások terén maradandót alkotott. „Az erdőnevelés az optimális törzsszámtartás művészete” a kutató munkája és erdészeti gyakorlat találkozásának méltó kifejezése.
1983-1990, az aktív pálya utolsó szakasza, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalának vezetőhelyettesi posztján. Irányító készsége, rátermettsége az erdészeti szervezet legfelső szintjén is érvényesült. Megbecsülést, tekintélyt szerzett szakmánk külföldi képviseletével is.
1990-től, nyugdíjazásától egy fantasztikus, egyedi, újabb példát mutató negyedszázad kezdődött életében, még szélesebb területek megnyitásával. Nyugdíjasként nemcsak kritikusa, alakítója is lett a rendszerváltás erdészetre ható folyamatainak. Tekintélye, szervezőkészsége a magyar erdészeti tudományt és gyakorlatot soha nem tapasztalt közelségbe hozta. Az Akadémia tekintetét az erdőre irányította, az erdő munkásait behozta az Akadémiára.
Eddig az ismert életmű-exposé négy fejezetben; általa minderről árnyaltabb felosztás jelent meg hat szakaszos bontásban.
Most pedig közvetlenebb hangra szeretnék váltani. Solymos Rezső akadémikus 2012-ben, 70. születésnapomra írt köszöntőjével, talán feljogosított arra, hogy az Ő 90. születésnapja kapcsán, életútjához, személyemhez kapcsolva közelíthessek.
Íme leveléből egy rövid részlet:
„Nem tagadom, némi meghatottsággal köszöntelek, amelyhez az alaphangot a 62 esztendős őszinte és folyamatos barátság szolgáltatta, amelyet 1951 és 2012 között megértünk, amelyre az ’50-es évek kezdetén gondolni sem mertünk volna.”
Mindebből kiviláglik, életem korai szakaszában a Vele való találkozás – akkor még nem tudtuk – egy életre szól. Ahogy múltak az évek egyre gazdagabbá, színesebbé, értékesebbé vált kapcsolatunk. Ezúttal közös múltunk emlékeivel szeretnék emlékezni ezen a jeles évfordulón.
Igen, Solymos Rezső okleveles erdőmérnök szakmai pályája 1951-ben, a Vas Megyei Rábagyarmaton, akkor az Őrségi Erdőgazdaság rábagyarmati 6,5 ezer hektáros üzemegységében kezdődött. Lakhelyéül szüleim házát választotta. Talán azért is, mert ez a ház a gyermekévek halogyi otthonára emlékeztette. Egy nagy tér karéjában a templom, a tanítói ház, az iskola és a házunk, melynek előkertje a munkahelyére, az „ó” kertje a Rábára terült, az Őrség ismert gyümölcsfáival telítve, köztük is a szalavár almafa számára is nagyon kedvelt ízvilágú termésével. Akkor én 9 éves voltam, koromból kifolyólag, kevés kapcsolódási felületem volt a Mérnök Úr felé. Mégis van egy-egy felvillanó emlékkép, melyet szüleim elbeszélése tett teljessé, és később érthetővé.
Solymos Rezső vallásos ember volt. Vallását az ’50-es évek diktatúrája idején is nyíltan gyakorolta. Ő vasárnaponként szentmisét hallgatott, én ott ministráltam. Kapcsolatot tartott a falu káplánjával.
Nagyon otthonosan mozgott az egyszerű falusi környezetben. Tekintélye volt a község vezetőinek körében. Ezért is történhetett meg, hogy felkérték egy alkalommal az ország vezetőjének születésnapját köszöntő beszéd megtartására. A Tanú c. filmbe illő jelenet következett az ünnepségen, a helyi iskola egyik tantermében. A köszöntő előre megírt szövegét kellett felolvasni, de az Előadó minden segédlet nélkül elkezdte a szónoklatot. Az első sorokban ülő falusi illetékesek kezükben a megírt anyaggal izgatottan követték az előadást. Megnyugodtak a végén, egy betű sem maradt ki, a kiváló memória újabb elismerést hozott.
Keze alatt fiatalok százai dolgoztak a kor kiemelt erdőfelújítási és erdőtelepítési programjában. Nagyon kedvelték nyitottságát, a belőle sugárzó humánus életszemléletét.
A napi munkájából gyakran csokornyi erdei zölddel érkezett. Már erre a sok ismeretet rejtő világra való rácsodálkozással elkezdte a nagyreményű pálya felépítését. Egy nap sem maradhatott ki, hogy újabb felfedezés, újabb terv ne szülessen. Így napról napra nőttek ki a fák árnyékában a vándorcsemetekertek, épült fel a kísérleti területeinek hálózata, jó alapokon indult az ún. Zöld könyvek szakírói munkája is.
1956-os forradalom idején nem véletlen az erdőgazdaságnál is alakult Munkástanácsban vállalt szerepe, melyet átmeneti parkolópálya követett, szerencsére pályája nem tört ketté.
A magyar erdészet felgyorsult évtizedét töltötte Vas megyében, a szó szoros értelmében Ő volt a motoron száguldó erdőmérnök, a nagyvolumenű erdőnevelés egyik vállalati irányítója, akinek mindig volt ideje betérni első állomáshelyére. „Kellemesen emlékszem vissza, kedves Szüleidre, Rád és az akkor karonülő kisöcsédre” – emlékezett egyik levelében.
1961 év nevezetes dátum mindkettőnk életében. Solymos Rezső akkor már évek óta családjával a csákánydoroszlói Batthyány-kastélyban lakott, és most épp távozóban az új munkahelyre az ERTI-be. Én ebben az évben érettségiztem, s nyertem felvételt az Erdőmérnöki Főiskolára és kaptam tanulmányi ösztöndíjat a Szombathelyi Erdőgazdaságtól, mindkét esetben az Ő támogatása révén. Majd négy év múlva már egyetemi diplomatervemet az általa felújított nemesmedvesi erdeifenyvesek nevelővágásáról készítettem.
Mind az ERTI-korszaka, mind a MÉM-es időszak különböző találkozásokat hozott, de mindkettőnk elmélyült szakmai együttműködése az 1990-es rendszerváltással kezdődött. 1993-ban, a Szombathelyi Erdészeti Rt. vezetőjeként, jelölhettem Őt az rt. Igazgatóságának élére. Ez a demokrácia kora volt. A sors különös ajándéka volt, hogy közvetlen munkatársa lehettem hat évig (1993-1999) az rt. irányításában. A kezdő évek gyakorta ismétlődő ülései minden esetben – egy gazdálkodást elemző, - irodai és egy – általánosabb – tőmelletti részre tagolódtak. Személye garancia volt arra, hogy a kutatása eredményeit szintetizáljuk az erdészeti gyakorlatban. Igazi műhelymunka volt, főhatósági rosszallást kiváltva.
Biztonságot jelentő tudásának, tekintélyének hátterében dolgozhattam. Szakmai épülésem új korszaka volt az együtt töltött hat év.
Közvetlen közelében lehettem, amikor nagy sebességre kapcsolva elindította a magyar erdésztársadalom egészét érintő tudományszervező tevékenységét.
1996. július 3-án immár második alkalommal – az Ő javaslatára jött ki erdei környezetbe, jelen esetben a sárvári-káldi Farkaserdőre - az MTA Agrártudományok Osztálya, az osztályülésükre.
Felemelő, de egyúttal felelősségteljes házigazda szerep jutott nekem is, melyet rövid időn belül az MTA alelnökének és kíséretének látogatásakor újra átélhettem. Érdemes volt. A nagy terv, mármint „kivinni az Akadémiát az erdőbe és az erdészeket bevinni az Akadémiára, zöld utat kapott. Az elkövetkező osztályülések, így 1997. Szolnok, 1998. Soponya, 1999. Pécsvárad, helyszínei a teljes országos nyitást segítették.
Már 1996 decemberében elindult, s tíz éven keresztül – megszakítás nélkül – évente az MTA Dísztermét magyar erdészekkel megtöltve – a tudomány, oktatás, gyakorlat erdészeit szerepeltetve – a magyar erdő-, vad-, fagazdagság teljes rendszerét átfogó diadalmenet lett. De a magyar erdészettudomány akadémikusi rangban történő megjelenítéséért is óriási erőfeszítéseket tett, mely 1998 évi székfoglalójával vette kezdetét, majd 2004-ben rendes tagsága székét is elfoglalta. 2005-ben Mátyás Csaba személyében újabb létszámbővülés, s Magyar János akadémikussal immár három tekintély védte az erdészettudomány bástyáit. Ez is páratlan tett volt.
Mindeközben egyre gyakoribbak lettek a vasi találkozások, az erdészeti rendezvényeken való közös részvételek és előadások.
2005-ben - az aktív pályám befejezését jelentő - Szombathelyi OEE Vándorgyűlésén való részvétele és véleménye megerősített hivatásomban. Az akkori köszöntése így szólt hozzám: „Az Őrségből indultunk mindketten az erdészet útján. Ezt az utat sok öröm és gond, siker és aggódás szegélyezte. Örültem sikereidnek és bíztam Benned, amikor az erdőgazdasági problémákat kellett megoldanod…”
A 2006-os év, újabb minőségi változást hozott életemben, az OEE megtisztelő elnöki szerepére választottak. Most én lettem nála a gyakori vendég. Az elnöki szerepem mozgásterét kitágítva meghívott az Erdészeti Bizottság üléseire. Előadásaival emelte rendezvényeink rangját, jelenléte biztonságot jelentett. Neki köszönhetem, hogy az OEE belső harcaiból kisebb nagyobb sérülésekkel kikerültem, és az elnöki szerepemből emelt fővel távozhattam. De mit tett Ő az OEE életében még aktív szolgálata idején? Ha csak „Az Erdő” tíz évig tartó szerkesztését és az Erdőművelési Szakosztály több cikluson át történő vezetését említeném – ezek a tettek is egyedülállóvá tették volna.
Solymos Rezső akadémikus egész életműve - „szolgálni az ERDŐT nem középiskolás fokon” – példa mindannyiunk és az utókor számára.
Európai formátumú erdészkutató, tudós volt, aki a világra nyitotta a magyar erdészet, a magyar tudomány kapuját.
Honnan volt ennyi ereje? A választ is Ő adta: „Mert szeret az Isten. Rám bízta az erdőt, hogy féltve, vigyázva őrizzem, neveljem. Fél évszázadon át kutattam, vizsgáltam, naponta csodáltam az erdő életét. Feltárva, meglátva, alázattal áldva Teremtő erejét. Egyre közelebb érzem szeretetét.”
Megtisztelő volt, hogy mindezt elmondhattam.
Budapest-Szombathely, 2019. június 12.
Dr. Pethő József
okl. erdőmérnök
ny. vezérigazgató
OEE elnöke (2006-2010)
okl. erdőmérnök
ny. vezérigazgató
OEE elnöke (2006-2010)