2013. 03. 15. - Hiába viselt sisakot, februárban halálos síbalesetet
szenvedett egy tízéves angol kislány az ausztriai Mayrhofenben.
Pár nappal később egy 13 éves brit kislány vesztette életét egy francia síterepen, aminek nyomán újra fellángolt a vita az angol sajtóban arról, hogy a síelés mennyire biztonságos, illetve hogy a gyerekek mekkora veszélynek vannak kitéve a sípályákon.
Szerencsére úgy tűnik, hogy a statisztikák szerint a nagy médiavisszhangot keltő tragédiák ellenére a síelés biztonságos sportnak számít. Noha a kisebb sérülések esélye nem kicsi, a halálos balesetek száma továbbra is igen csekély.
A tízéves Jemima Prees balesetével kapcsolatban a helyi kivizsgálók úgy nyilatkoztak, hogy óriási balszerencséről volt szó, senki sem hibáztatható. A tapasztalt síelőnek számító kislány egy nagyon hosszú csúszás végén, egy erdős, kanyargós szakaszon szaladt le nagy sebességgel a pályáról, és ütközött fának.
Sebesség és fáradtság
Sajnos időről időre előfordulnak olyan balesetek, amikor a gyerekek a kritikus pillanatokban leblokkolnak és szándékos elesés vagy más fékezési kísérlet nélkül ütköznek. Hasonló balesetben vesztette életét tavaly februárban egy 12 éves budapesti kislány is, aki fékezés nélkül csapódott a pálya alján levő pénztárbódénak.
A gyerekeket ért baleseteket vizsgálva két olyan tényező van, amelyet általában kiemelt okként megemlítenek a kivizsgálók. Az egyik a nem megfelelő sebesség megválasztása, a másik a fáradtság. Jemima balesete a zárás előtti pillanatokban történt, még egy utolsót akart csúszni az 5,5 kilométeres pályán, a tetőtől az aljáig. Ilyenkor már igen kimerültek a síelők, ráadásul mindenki lefelé tart, a pályák alsó szakaszán gyakran nagy zsúfoltság alakul ki.
A statisztikák egyértelműen kimutatták azt is, hogy sokkal gyakrabban szenvednek balesetet azok a gyerekek, akik csak évente néhányszor síelnek, mint akik rendszeresen hódolnak a sportnak. Aki nem sportol mást, csak a szokásos egyhetes téli szabadságát tölti léceken, nagyobb veszélynek van kitéve, mint aki egyébként is sokat mozog. Az edzetlen emberek nagyon hamar elfáradnak a lesiklás során, és ha túl akarnak lépni saját korlátaikon, az komoly balesetveszélyt jelent. Mivel a magyar síelők számottevő része csak évente egy-két hetet tud a lejtőkön tölteni, veszélyeztetettségük nagyobb, mint például az osztrákoké vagy olaszoké.
A gyerekek esetében nagyon fontos, hogy ne csak a sípályán érvényes szabályokkal legyenek tisztában, hanem saját edzettségükkel, a fáradtságra utaló jelekkel is. S persze alapvető, hogy soha ne kerüljenek olyan pályára, a mely meghaladja a képességeiket. Itt jön be a felnőttek felelőssége. A kísérőknek soha nem szabad túl erős pályára engedniük a gyerekeket, még akkor se, ha ők maguk ezt kifejezetten kérik.
A szülő felelőssége
A szülők részéről felelőtlenség, ha a "síeljen együtt a család" elvnek prioritást adnak a "mindenkit a megfelelő pályára" szabállyal szemben. Apuka büszke lehet a fiára, ha leszerencsétlenkedi magát ő is a fekete pályán, de ezzel feleslegesen nagy kockázatot vállal. Szintén a szülőnek kell észrevennie, ha a gyerek már fáradt, akkor is, ha ezt nem mondja, mert bizonyítani akar apunak, anyunak.
A statisztikák azt is kimutatták, hogy egyre kevesebb a térdsérülés a pályákon, de több a lábtörés és az egymással ütközés. Korábban a felvonókhoz sorban állva kénytelen volt pihenni sok síelő, de a nagy kapacitású és gyors liftek jóvoltából a jobb helyeken ma már szinte egész nap lehet várakozás és kényszerpihenő nélkül száguldozni, a lazítást mindenkinek magának kell beiktatni. Ami nehéz, ha valaki abból indul ki, hogy minél többet csúszik az ember, annál olcsóbb egy menetre számítva a síbérlet.
Ráadásul a gyerekek hajlamosak egymással rivalizálni és versenyezni. Ha Jóska lement a piros pályán, én is le tudok. Ebben az egyenesben mindenki elengedi magát: én sem maradhatok ki, vajon ki a gyorsabb? Az ilyen helyzetek felismerése is a kísérő feladata. Aki iskolai sítáborba engedi el gyermekét, mindenképp győződjön meg arról, hogy a felesleges vagánykodást mindig kiszűrő profi és megbízható kísérők lesznek a csoporttal, megfelelő számban.
Érdemes észben tartani, hogy az európai síterepek veszélyesebbnek számítanak az amerikaiaknál. Európában lényegében semmiféle ellenőrzés nincs, mindenki úgy száguldozik, ahogy akar. Azt, aki lezárt részre megy, semmilyen retorzió nem éri, legfeljebb nem fizet a biztosító, ha ott töri magát össze. A tengerentúlon folyamatosan járőröznek, a szabályokat megsértő síelők súlyos bírságot kapnak. A balesetek száma ezért jóval kisebb, a halálos végű események száma kevesebb mint a fele Európához képest.
Mit mutatnak a statisztikák?
A Ski-injury.com egész világra kiterjedő adatai szerint ezer síelőből két-három ember szenved olyan sérülést, amellyel orvoshoz kell mennie. A magyar adatok ennél rosszabbak lehetnek, legalábbis a Biztosítás.hu szerint majdnem minden századik síelőt baleset éri. A globális adatok szerint 1,4 millió síelőre jut egy haláleset, de ebben nemcsak a balesetek vannak benne, hanem például a pályán bekövetkezett szívinfarktus is. A snowboardosok nagyobb arányban szenvednek orvosi ellátást igénylő sérülést a pályákon, azonban a halálesetek száma náluk alacsonyabb, mint a síelőknél - a kisebb sebesség miatt.
Sajnos egyértelműen növekszik, és már túllépte a tíz százalékot azon balesetek aránya, amelyeknél egymással ütköznek a síelők, vagy egy tárgynak szaladnak neki. Noha a pályákat üzemeltetők próbálnak odafigyelni a védekezésre, még mindig évente több súlyos baleset történik például amiatt, hogy nem kibélelt hóágyúnak csapódnak síelők.
Az ütközéses balesetek számának növekedése várhatóan a közeljövőben sem áll meg. Egyre nagyobb figyelmet szentelnek az üzemeltetők a pályák raktrakolására, mivel tömegigény a tükörsima, gyors pályák iránt van, s aki nem ilyet csinál, vendégeket veszíthet. Ez viszont egyre nagyobb sebességre ingerli a síelőket, növelve a balesetveszélyt.
A statisztikák szerint a 11 év alattiak és az 55 év felettiek a legveszélyeztetettebbek a sípályákon. A gyerekek számára ma már szinte mindenhol kötelezőnek tartják a sisak viselését, abból azonban kisebb botrány kerekedett, amikor tavaly ősszel az egyik brit biztosító a felnőttek számára is kötelezővé tette, ellenkező esetre kizárta a felelősségét. Síoktatók azonnal jelezték, hogy van olyan helyzet, amikor a sisak inkább hátrány, például amikor nulla sebességgel gyakorolnak a kezdők a kis lejtésű gyakorlópályán, és kemény pluszok vannak. Ilyenkor az aláizzadás csak nehezíti a tanulást, és akár hőguta is kialakulhat.
A gyerekeket illetően arról nincs vita, hogy szükség van a sisak használatára. Annak ellenére, hogy még nincsenek meggyőző statisztikai adatok arról, hogy mióta terjed, kevesebb lenne a súlyos baleset. Az viszont biztos, hogy a minőségre és a méretre figyelni kell. Előfordultak olyan balesetek, hogy a sisak behatárolta a látómezőt, és a síelő ezért nem érzékelte az oldalról gyorsan érkezőt.
Természetesen továbbra sem lehet kizárni, hogy a szabályokat betartó, saját erejével tisztában levő síelőt baleset érjen, akár egy másik hibájából. De ilyen alapon az utcára sem érdemes kimenni, ott is számos veszély leselkedik a gyalogosra. Mindent egybevetve a síelés ma is igen biztonságos sport, s néhány alapvető szabály betartásával még sokkal biztonságosabbá tehető a magunk és gyerekeink számára is. Ács Gábor
