
2014. augusztus 24. – Több mint ötszáz résztvevő mérte össze felkészültségét kilenc sportágban a szombathelyi XVIII. Országos Erdészeti és Faipari Sportnapokon.
A hazai versenyzőkön kívül lengyel, román, szlovák és szlovén sportolók is indultak a 2014. augusztus 23-án zajlott küzdelmekben.

Szombaton este a Haladás Sportcsarnokban eredményhirdetéssel, díszvacsorával és táncesttel ért véget a 2014. évi szakszervezeti tömegsportrendezvény.

Az összesített pontversenyt a Zalaerdő Zrt versenyzői nyerték a Bakonyerdő és a KAEG csapata előtt.

A záróünnepély résztvevőit Berényi Gyula, az EFDSZ főtitkára üdvözölte.

Elsőként Fritsch Ottó nyugalmazott erdőfelügyelőt, a sportnapok ötletgazdáját köszöntötte, aki eddig valamennyi rendezvényen részt vett.

Róla kevesen tudják, hogy gátfutóként egykor, országosan ismert és nemzetközi szinten jegyzett atléta volt.
A főtitkár megköszönte a rendezvénynek helyt adó Szombathelyi Erdészeti Zrt vezérigazgatójának, Bugán Józsefnek, hogy befogadta a sportnapok több száz résztvevőjét.

A vezérigazgató gratulált a versenyzőknek a sportsikerekhez, és javasolta, hogy a jövőben a rendezvényt Kárpát-medencei Erdészeti Sportnapoknak nevezzék.

Megköszönte munkatársainak, a szervezőknek azt a mintegy fél éve tartó munkát, aminek eredményeként rajthoz állhattak a versenyzők.

Majd jelképesen átadta a sportnapok „stafétabotját” Majoros Gábornak, a VADEX ZRT vezérigazgatójának, aki a 2015. évi rendezvény gondozását vállalta. Majoros Gábor bejelentette, hogy a jövő évben várhatóan a nyár elején kerül sor Székesfehérváron a következő, XIX. sportnapokra.

Az érmek és a serlegek átadása után díszvacsorára voltak hivatalosak a résztvevők, majd táncmulatság vette kezdetét.



