
2014. szeptember 10. – A kitüntetéseket követően a sajtó képviselőivel találkoztak a rendezvény fővendégei
A sajtókapcsolatok előtt látványos attrakcióra került sor: Bitay Márton államtitkár egy, a Székesfehérvári Vadmadárkórházban meggyógyított vörös vércsét engedett szabadon.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa alapos kiképzésben részesítette az államtitkárt, hogy a röptetés sikeres legyen.

A madár élt a kezdősebesség lendületével, és meg sem állva eltűnt a környező fák lombjai között.

A sajtótájékoztatót követő fogadáson Majoros Gábor vezérigazgató köszönetet mondott a résztvevőknek, a társerdőgazdaságoknak a fesztivál létrehozásához nyújtott segítségükért.

Felhívta a figyelmet a vadhúsból készült szalámira, amit majd a közétkeztetésbe is örömmel ajánlanak.

Bitay Márton államtitkár pohárköszöntőjében utalt a társaságok előtt álló nehéz időszakra, amely során a tulajdonosváltásból adódó egységes működést kialakítják.

Gratulált a fesztivált szervező erdészeti társaság vezérigazgatójának a sikeres rendezvényhez. (z)


