2010. augusztus 7. - Lovasberény - Vadászember inkább eszi, mint hazaviszi, s pátyolgatja az őzet, gondolnánk. De nem addig az: Odor Sándor berényi vadász ugyanis most két őzzel osztja meg a tanyáját.
Mint a mesében: őzgidácska sete-suta, (országút helyett) rátévedt a gabonaföldre, ám ez rossz lépésnek bizonyult, szó szerint.
— Régebben élt az aratóemberek közt a szokás, hogy mielőtt rámentek a gépek a földre, ketten kétfelől zsinórral végigjárták, hogy felriasszák, elkergessék, s így tulajdonképpen megmentsék a sűrű gabonában megbújó apróvadat, madarakat. Ma már jó, ha száz kombájnosból-traktorosból egy megteszi ezt. Hogy a termésben állat maradt, abból ma a gép tetején ülő ember a legtöbbször annyit észlel, hogy megugrik az egyik kerék, vagy lábdarabok szállnak ki kétfelől a kések alól... Borzongató tények, amiket Odor Sándor lovasberényi vadász sorol, de tények. Az állatok zöme persze elszalad a vetésből az idegen hangokra, csakhogy mindig vannak olyanok, néhányan egy-egy búzatáblában, mint Picur. Elhagyott újszülöttként nemigen tudott elfutni, úgyhogy a kombájn hátul elvágta a nyakát. A lógó fejű állathoz kihívták a vadászt.
- Húsz fillért sem adtam volna az életéért, amilyen állapotban volt. De csontot, csigolyát szerencsére nem ért a gép, az állatorvostól meg kapott rá egy jó kis kenőcsöt. Azt úgy kenem rá, hogy közben az egyik kezemmel adagolom neki a tejet az üvegből.
Mikor meglátogatjuk Odor Sándort, éppen etetésidő van. A két őz hívásra máris előjön. A nagyobbik Babi, őt a május végi első nagy vihar után egy vízzel körbezárt területen találták.
Megsérült a lába, Odor fapálcikákkal sínbe rakta. Rá nemsokára érkezett a ma közel egy hónapos Picur.
- Vadászként mindig furcsán voltam én az őzekkel - mondja Sándor, amikor felvetem, néhányan nyilván inkább a tányérjukra tették _volna némi hecsedlilekvár mellé a sansztalan őzeket, mint a konyha sarkába bélelt jó kis kuckóba. - 1985 óta vadászom, s mindig „fáztam" tőle, amikor az aratóknak a nyár- végén hagyományosan ajándékozott őzet nekem kellett kilőnöm. Egyszer egy kollégám mellettem rosszul lőtt meg egyet, s az őz, ha haldoklik, sír. És az a hang benne marad az emberben...
Picur két és fél óránként cumizik, Babi napjában háromszor. Evés után energiával telten nyargalnak ide-oda a kertben, akár két kölyök. Bár nem rokonok, mint anya és kölyke cirógatják egymást.
„Nevelőapjuk" amíg lehet, gondoskodik róluk, aztán köti a jogszabály, a vadat vissza kell adni az erdőnek. De inkább állatsimogatóban, vadasparkban lenne jó helyük, mondja a vadász, aki néhány éve amúgy komoly műtéten, szívbillentyű-cserén esett át. Pedig a szíve nagyon is jó. Kocsis Noémi
