Faültetéssel védi a madarakat az EKE (Krónika)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. november 09. - Nagyszabású faültetési akciót szervezett vasárnap délután a szatmárnémeti székhelyű Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). A környezetvédelmi szervezet tagjai az akció keretében úgynevezett fa- és bokorsávot telepítettek a Túrterebes és Túrterebeshegy települések közti, viszonylag forgalmas, 2,5 kilométer hosszú útszakasz mentén. Madármentés. Az EKE által toborzott önkéntesek legalább ezer csemetét ültettek el a túrterebesi út mentén
Az EKE szerint azért fontos ez a tevékenység, mert jelentős mennyiségű állati tetemet találtak itt, amelyek nagy részét a gyorsan közlekedő járművek pusztítottak el. A felmérések szerint a fák leterelik a madarakat és a denevéreket eredeti röppályájukról, így azok nem esnek a forgalom áldozatául.

Mivel az eddig elpusztult állatok közt a közeli Túr menti természetvédelmi övezetben élő, őshonos védett fajok közül is találtak példányokat, meglehetősen komoly veszteségről van szó. A vasárnapi akción mintegy 50 önkéntes vett részt, és az EKE munkatársait a helyi lakosok is segítették, akiket a jól végzett munka után bográcsgulyással vendégeltek meg a szervezők.
Sike Tamás főszervező szerint 5 óra munkával összesen megközelítőleg ezer csemetét ültettek el, amelyből hozzávetőleg 100 magyar kőris és 900 galagonyabokor. A frissen telepített védőfal hossza megközelíti az egy kilométert, ám az EKE munkatársai a telepítés folytatásán gondolkodnak. Az élő kerítés telepítése egyébként mezőgazdasági szempontból is nagy jelentőséggel bír, a madarak ugyanis a kártevők természetes ellenségei, továbbá a sövény védi a szántókat a szél eróziójától, illetve a kiszáradástól. Végh Balázs


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.