Jobbik Magyarországért Mozgalom állásfoglalása az állatvédelmi őrséggel kapcsolatban (Zöld Válasz)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011. március 29. - A JOBBIK Magyarország Mozgalom választási programjában (Radikális változás) szerepel az állatvédelmi őrség (nem rendőrség) felállítása. Ugyanakkor a jelenlegi jogi környezetben teljesen értelmetlen vele foglalkozni – olvasható Bödecs Barna országgyűlési képviselő nyilatkozatában. Megfelelő jogi háttér, ellenőrzési jogkör, szankcionálási háttér nélkül, maximum egy nagyon jó kampányfogás, de semmi más. Ismeretünk szerint a baloldali politikusok közül Szili Katalin kapta fel a témát, azért esik szó róla a médiában. Nyilván az LMP is foglalkozhat vele, ha nincs más témája. A JOBBIK nem kíván álláspontot sem mellette sem ellene megfogalmazni.
A probléma kezelését a vadon élő állatok esetében az erdészetek, vadgazdaságok alkalmazottai, a védett állatok esetében a Környezet- és Természetvédelmi Felügyelőségek a rendőrséggel való együttműködésben, a háziállatok esetében a települések jegyzői, ismét a rendőrséggel való együttműködésben végzik. A jelenlegi jogi szabályozás álláspontunk szerint elégséges, a kirívó eseteknél a megszokottnál szigorúbb bírói gyakorlatra volna szükség.
Sokkal nagyobb problémát jelent a házikedvencek, elsősorban a kutyák és macskák szabályozatlan tartása, és szaporodása, amelynek tekintetében a JOBBIK álláspontja egyértelmű, és határozott. Az engedélyezett tenyésztőket leszámítva mindenki legyen köteles ivartalanítani, sőt csak ivartalanított állatok kerülhessenek értékesítésre, örökbe adásra. Az emellett szükséges, egységes nyilvántartáson alapuló csipes azonosítás pedig lehetővé tenné a tulajdonosi, tartói felelősség érvényesítését, az állat hazajuttatását, a felmerült költségek, károk megtéríttetését, az elhagyott kutyák telepeinek fokozatos felszámolását.




© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.