Csökkent a hollók és harisok száma Baranyában (MTI)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011. június 27. - Csökkent a Baranya megyében fészkelő hollók és harisok száma tavaly óta a fészkek vihar okozta megsemmisülése, illetve az élőhelyek víz alá kerülése, majd kiszáradása miatt. Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának irodavezetője arról tájékoztatott: tavaly a nyár elején dúló viharok következtében sok hollófészek semmisült meg.
A szakember szerint hosszú évek óta először költ kevesebb holló Baranyában, mint az azt megelőző évben. Míg 2010-ben 92 párt regisztráltak a megyében, idén csak 82 költéséről tudnak, az összes pár száma 110-ről 94-re csökkent.
Fogynak a baranyai harisok is. A megyében az elmúlt húsz évben 76 élőhelyüket regisztrálták, jelenleg 60 szerepel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának nyilvántartásában.
Tavaly azonban a csapadékos idő miatt volt kevés haris, mivel élőhelyeiket elöntötte a víz. Idén a száraz idő gátolja a madarak költését, a faj ugyanis a nedves területeket kedveli. Bank László attól tart, hogy a nyári felmérés során egyetlen példányt sem találnak.
A haris az északi félteke egyik legsérülékenyebb madárfaja. Állománya az utóbbi évtizedekben drasztikusan csökkent az egész kontinensen, elsősorban az élőhelyéül szolgáló nedves kaszálórétek fogyatkozása miatt.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.