2012. szeptember 22. - "Vigyázz, támadni akar!"
Őslakos kisebbség tagjait üldözik egy európai uniós országban. Sehol egy
szalagcím. Ja, hát igen, az ő Trianonjuk régebb volt. Bennünk pedig,
sokadszorra, nincs empátia.
Közösségi tulajdonukból kisemmizték őket.
Nincs számukra „igazság napja”. Valaha tágas otthonukból elszigetelt
gettók váltak. Ott sincsenek biztonságban. Rendszeresen razziáznak náluk
a fegyveres többségiek, ritkítják őket, hogy a maradékuk „jobban
megéljen”. A saját érdekükben, csakis.
Kicsi a tér, sok a
gyerek. Málna, bükkmakk, méz, eper egyre kevesebb. Élelemmel csalogatják
őket az ellenséges többségiek, és páholyból nézik, ahogy méltatlan
páriaként falják a kidobott koncot.
Megszokják, hogy lopni kell,
ha túl akarnak élni. Betörnek, esznek, majd visszamenekülnek a gettóba.
Ez már nem fekszik az uralkodó többségnek. Meggyőzik egymást, hogy
lépni kell. Persze az mondja a leghangosabban, aki a legtöbbet nyerni
fog. Jön még több razzia, még több kilövési engedély.
Eközben a
meglopott többségiek is dühösek. (Fogékonyak az uszító retorikára, hát
persze.) Meg akarják bosszulni a szilvát, a birkát, a disznót. Vagy ők
is nyerni akarnak egy olyan üzletágból, amely csak a kiváltságosaké.
Csapdába
ejtik a tolvajt. Le akarják szúrni, feltrancsírozni és értékesíteni.
(Biztos megnézték, mennyi a medveszalámi kilója.) De ő kiszabadul,
támadóját megöli. A többieket nem üldözi, hanem sebesülten elmenekül.
Hajsza indult utána, levadásszák hamarosan, mert veszélyes az emberekre.
Eggyel kevesebb, hát mit számít, nem? Vannak elegen még. S amit gyakran
hallok: „ez csak egy medve”. Nem ember. Nem érdemel mást. („Ha nem
tetszik, el lehet költözni, ha-ha.”)
Amikor valaki a medvék kilövése
mellett érvel, gyakran elhangzik, hogy azokra a szegény emberekre,
akiket megkárosított, senki nem gondol. Dehogynem: szinte a teljes
közvélemény velük érez együtt. Ez valami „faji”, zsigeri dolog, merthát
az ember – legyen az székely, vagy akár román, ilyenkor összezárnak mind
– szükségletei az elsők, elsősorban neki kell jó legyen, hiszen ő a
„Teremtés koronája”.
Azt hiszem, még ha így is lenne, ez a
végtelen arrogancia nem igazán teszi méltóvá erre a titulusra. Kéne egy
kis továbbképző a nyihahák földjén.
*
Olyan országban
élünk, ahol az állati életnek nincs értéke. Esetleg a halálnak. Idejön
az összes elmebeteg, unatkozó, gazdag külföldi Ceausescut játszani, ha
már Afrikában megunta. Lepengeti a többezer eurót (jut ebből a helyi
közösségnek? – kérdezhetnénk naivan), a helyi maffia gazdagodik, néhány
megbízott szerencsétlen helyi eléje hajtja a „vadakat”, valahogy
eltalálja, hanem lelövik neki, aztán pózolhat a halott állatokkal. Egy
ocsmány kisköcsög nemrég még annak örvendezett egy vadászfórumon, hogy a
hajtásba egy hiúz is bekerült. A fotón nyakába vette a
nagymacskatetemet és vigyorgott. A teremtett világ urának érezhette
magát, gondolom.
Azt mondják, ez egy „sport”. Ha sport lenne,
akkor vagy kiemelkedő egyéni teljesítményt, vagy szemtől-szembe, egyenlő
esélyekkel folyó versengést feltételezne. Ha te ugrasz a legtávolabbra a
világon, világbajnok leszel. Ez egy kiemelkedő egyéni teljesítmény. Ha
minden nap futsz négy kört a pályán, az is egyéni siker lehet, mert
legyőzted a kényelmed, a lustaságod, és jól érzed magad tőle.
A
vadász teljesítménye miben áll? Hogy eltalál egy lüktető nyakat? Lőjön
célba egy zárt teremben. Hogy lesben bír állni órákon át akár, várni a
megfelelő pillanatra? Vegyen egy fotógépet, ugyanezt megteheti, és
másokkal megosztható emléke is marad róla.
Ha pedig versenysport, adjanak puskát az ellenfélnek is.
*
A
vadászatnak létjogosultsága lehet, 1) ha valaki éhes, és nincs
máshonnan beszerezhető tápláléka, 2) ha az állat veszett vagy
gyógyíthatatlan betegségben szenved.
A „túlszaporodás”
hangoztatásával a vadászok próbálnak több kvótát kicsikarni. De még
mindig nem tudjuk pontosan, hány medve él Romániában – vagyis eddig
kvázi becsületszóra elhitték nekik, hogy túl sok. Enyhe optimizmusra ad
okot, hogy a környezetvédelmi miniszter eddig nem engedett a
vadászlobbinak: korábban moratóriumot adott ki a hiúzok vadászatára,
most pedig „az ország más vadászterületeire, vagy valamely EU-s
tagállamba” szállíttatná őket „a magas populációval rendelkező vadászati
területekről”. Nem azt mondta, hogy „lőjétek le a fölösleget”.
*
A
rossz hír, hogy továbbra is lesznek közemberek, akik a médiában
nyomatott mainstream véleményeket szajkózva úgy gondolják, még több
medve kilövése a megoldás. Addig mondják egymásnak, míg elhiszik.
Hát
igen, kényelmetlen szembenézni a felelősséggel: évszázadok során
kivágtuk az erdőket, terjeszkedtek a települések, nagyobb és még nagyobb
darabokat hódítottunk el az erdőktől a szántóinkkal, gyümölcsöseinkkel.
Újabban önmagunk elől is menekülve minél elhagyatottabb,
„természetközelibb” helyeket keresünk. Hétvégi házakkal, villákkal
népesülnek be az erdős hegyoldalak, erdőkitermelő utak jelennek meg,
elindult a motorizált „természetjárók” inváziója.
Az embernek
szabad garázdálkodni a medvék megmaradt területén, mert ő hozza a
törvényeket. Aztán csodálkoznak, ha a maci visszacsap. Újabb hírrel
bővülhet a Medvetámadások közvitánk.
