A viszonylag enyhébb tél nem csökkenti jelentősen a vadgazdálkodók terheit, az etetés intenzitása a korábbi évekhez megszokott módon zajlik. Könnyebbséget csupán az jelent számukra, hogy a dagonyákat, itatókat nem kell feltörniük, hiszen tartósan nincsenek kemény fagyok, fejtette ki lapunknak Pap Gyula, a Veszprém megyei Vadászkamara elnöke.
Hozzátette, a mezőgazdasági művelés mikéntje az elmúlt években jelentősen megváltozott, eltűntek a tarlók, így a vad nehezebben talál élelmet magának. Ha viszont éhes, keres, ezért kitúrja a vetést, leeszi a friss cserjét. A vadetetés éppen ezért több célt szolgál, csökkentik vele a mezőgazdasági vadkárt, másrészt a területen tudják tartani a nagyvadat.
A vadászterületeken jó minőségű lédús (siló, cukorrépa, hullott gyümölcs), szálas és szemes (kukorica, búza, napraforgó) takarmánnyal etetnek. Az agancsfelrakás időszakában – például az őzek esetében – tápot is visznek a területre. A nagyvadetetőket elsősorban szálas takarmánnyal töltik fel, amelyek főként a szarvasok és az őzek ellátására szolgálnak. A kisebb, az úgynevezett kombinált etetőhelyeikre szemestakarmányt juttatnak, itt őzek és az apróvadak fordulnak meg elsősorban. Pap Gyula egyben a Marcal-Bitva-közi Vadásztársaság elnöke is, ahol ezer kombinált etetőhelyet alakítottak ki. Az etetőket rendszeresen töltik fel élelemmel.
A kamarai elnök jelezte, a takarmány ára az egekbe szökött, bő három év alatt megnégyszereződött. Egy mázsa kukorica ára ma nyolcezer forint körül van, ebből ők 800-1000 mázsát használnak fel évente. Silót és lédús takarmányt együttesen mintegy kétezer mázsát hordanak ki a területükre. Mindezek együttesen több tízmilliós kiadást jelentnek. A mennyiségen nem lehet spórolni, ezért a vadásztársaságok jó része vadföldeket művel, hogy legyen mivel etetniük. Tremmer Tamás
2013. január 09. - A téli takarmányozással csökkenthető a vadkár, helyben tartható a nagyvad, ezen felül a jó minőségű táplálék segít megőrizni a vad kondícióját.