2014. 02. 15. - A szarvas napközben pihenne, de helyette kutyákkal, csatárláncban kergetik át az erdőn.
Sok állat az úttestre vagy jeges vizekbe menekül az emberek elől. A vadászok szerint az agancsgyűjtők évente sok millió forintos kárt okoznak a vadállományban.
Februárban elcsendesül az erdő, és szép lassan véget ér a téli vadászidény. Az állatok az utódok tavaszi érkezésére készülnek, s ekkor zajlik a természet egyik legérdekesebb jelensége, a szarvasok agancsváltása. A következő időszakban a bikák megválnak tavalyi agancsuktól, és mindössze három hónap alatt akár 10-12 kilót is nyomó koronát növesztenek a fejükre. A vadászok ezekben a hónapokban nem is zavarják az szarvasokat.
Nem így az agancsgyűjtők, akik a bikák elhullajtott agancsára vadásznak. Csapatosan, szisztematikusan járják az erdőt, és hajtják a szarvascsordákat, hogy a bikák agancsa hamarabb leessen. Ezzel azonban hatalmas károkat okoznak a vadállományban, ráadásul lopást is követnek el, mert az elhullajtott agancs hivatalosan a vadgazdálkodóé.
Az új agancs akár 2 centit is nőhet naponta
Az agancsváltást február elején az idősebb szarvasbikák kezdik, majd a hónap vége felé a fiatalabbaknál is megindul az agancsok leválása. Az agancsot tápláló erek ilyenkor beszáradnak, és befűződik az agancskoszorú alatti összekötő szövet, majd az agancs lehullik. A két agancs rendszerint nem egyszerre válik le, de ha az egyik már lehullt, akkor a másik rövid időn belül követi. Eközben már megindul az új korona fejlődése, és 120 nap alatt 10-11 (vagy akár 13) kiló csontot rak a fejére a bika. A növekedés üteme nagyon gyors, naponta akár 1-2 centimétert is nőhet az agancs.
Az agancsgyűjtők a szarvasok nyomain elindulva a hóban könnyedén rábukkannak az elhullajtott agancsokra. Azonban nem érik be ezzel, hanem olykor kutyákkal, csatárláncban kergetik a vadakat. “A fő gond, hogy halálra zavarják őket. Nem tesznek különbséget a tehén- és bikanyomok között, és a vemhes teheneket is betegre hajszolják” - mondta az Origónak dr. Nádor László, az Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezetének elnöke.
Ha a bikát nem zavarják, akkor az agancsa könnyedén leválik, amikor eljön az ideje, ám ha hajszolják, akkor nem leesik, hanem letörik az agancs, ez pedig sérüléshez és abnormális agancsfejlődéshez vezethet. A vadászok megbecsülni sem tudják, mekkora károkat okoznak az agancsgyűjtők az állományban, de az állomány méretét összevetve a hozzájuk került agancsok számával valószínűleg sok millió forintos nagyságrendről van szó.
Baleseteket okoznak a menekülő szarvasok
Az elhullott agancs hivatalosan a területen vadászatra jogosult szervezet tulajdona, más csak a vadászatra jogosult írásos engedélyével gyűjtheti. “Az agancs a legjobb kézbe vehető mutatója a gím bika állománynak, ezért a vadásztársaságok gyakran rákényszerülnek, hogy megvásárolják azokat a gyűjtőktől” - mondta Nádor. A jelenlegi jogszabályi helyzetben sajnos nincs kiút, ugyanis az erdőtörvény értelmében bárki szabadon közlekedhet gyalogosan az erdőben. Ha pedig tetten is érnek valakit egy aganccsal a kezében, azzal védekezik, hogy éppen viszi leadni a vadászoknak.
Nádor szerint a nappal bekövetkező közúti vadbalesetekért ilyenkor 99%-ban az agancsgyűjtők felelnek, ugyanis a szarvas egyébként napközben pihen, és csak szürkülettől hajnalig aktív. Ezért ha február-március hónapokban fényes nappal a szántó közepén szarvascsordát látunk, akkor az nagy valószínűséggel azért van, mert az állatok nem mernek elmozdulni a sűrűben lévő emberek miatt. A menekülő állatok időnként ilyenkor befagyott vízfelületre tévedhetnek, ami könnyen az életükbe is kerülhet. Így történt ez például néhány évvel ezelőtt Somogy megyében, ahol egy csatornába hajszoltak egy szarvasrudlit, és 4-5 bika is belefulladt a jeges vízbe. „Hogy hány szarvastehén vetél el, vagy kap tüdőgyulladást, és pusztul el emiatt, nem tudjuk” - mondta Nádor.
A begyűjtött agancsok egy része gyűjtőkhöz kerül, a zalai vadászok például tudnak olyan emberről, aki több száz elhullott agancsot őriz a padlásán. Egy másik részét megveszik a vadászok, nekik ugyanis elemi érdekük, hogy minél több információjuk legyen a területükön élő szarvasokról. A legtöbb agancs azonban felvásárlókhoz kerül, akik külföldre szállítják azokat, ott pedig dísztárgyakat készítenek belőlük, de olyanról is tudni, hogy az agancsot koponyára szerelték, és trófeaként árulták.
A vadászok csak tettenérés esetén tudnak bármit is kezdeni a gyűjtőkkel, ezért ebben az időszakban fokozottan ellenőrzik a területeiket. A tolvajokat szabálysértés miatt lehetne megbüntetni, ám ennek a visszatartó ereje minimális.
A kijelölt útvonalakat használó kirándulók ugyanakkor nem jelentenek veszélyt az állományra, mondta Nádor. Ha pedig a turista mégis talál egy agancsot, és odaadja a legközelebbi vadásztársaságnak, talán még meg is jutalmazzák érte. V. Molnár Orsolya