Védett madarak megmérgezésével gyanúsítanak vadőröket (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2014. március 05.
Találatok: 1255
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2014. március 5. - Természetkárosítással gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két vadőrt, akik a rendőrök szerint megmérgeztek két védett madarat - erről a nyomozóhatóság és a Vidékfejlesztési Minisztérium képviselői számoltak be szerdai sajtótájékoztatójukon.

Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója felidézte: tavaly szeptember 16-án találtak a tiszajenői vadásztársaság területén egy elhullott barna réti héját és egy parlagi sast, amelyek eszmei értéke egymillió forintra tehető.
   
Az ügy nyomozása során a múlt hét végén vonták eljárás alá a 42 éves tószegi és 29 éves szolnoki férfiakat. Bár tagadták a bűncselekmény elkövetését, Bucsek Gábor szerint a házkutatás során a bűncselekményre utaló tárgyakat találtak, illetve védett madarak kitömött tetemeire bukkantak.
   
Az MTI kérdésére a mérgezés okával kapcsolatban az igazgató annyit mondott: a gyanúsítottak erre nem adtak választ, egyelőre csak a nyomozók állítottak fel teóriákat, ezekről azonban bővebben nem beszélt.
   
Bucsek Gábor elmondta: ennek a bűncselekménytípusnak a felderítése és bizonyítása nagyon nehéz. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda környezeti bűnözés elleni alosztálya foglalkozik ezzel, együttműködve a vidékfejlesztési tárcával.
   
Az igazgató hozzátette: azt tapasztalták, hogy a magyarországi védett madarak elhullása idegmérgek kihelyezésével van összefüggésben. Bucsek Gábor szerint az ügyek jelentős részében az elkövetőket a mezőgazdasági gazdálkodók, a vadgazdálkodók és galambászok között kell keresni. A mezőgazdasági gazdálkodók a helytelen technológia miatt alkalmazott kártevőirtással okoznak mérgezést, a vadgazdálkodók a dúvadak gyérítésével, a galambászok pedig a saját madaraik védelmében.
   
Az igazgató arra figyelmeztetett, hogy ezek a mérgek állatról emberre kerülve - a tetem  elfogyasztásával vagy akár az érintésével - súlyos betegséget, akár halált is okozhatnak.
   
Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a ragadozó madarakat fenyegető egyik legsúlyosabb veszélyt jelentik a sorozatos mérgezések, számuk az elmúlt 15 évben nagymértékben növekszik. Hozzátette: sikeres felderítés alig volt ezekben az esetekben, ezért reményét fejezte ki, hogy a minisztérium és a nyomozó iroda együttműködésével hatékonyabban tudnak fellépni.
   
A helyettes államtitkár szerint a madármérgezések társadalomra veszélyessége igen nagy, mert több bűncselekmény is megvalósulhat egyszerre: a természetkárosítás mellett sokszor állatkínzás, orvvadászat vagy méreggel való visszaélés is.     
   
Elmondta: az elmúlt 13 évben 165 sas esett áldozatául mérgezésnek, emellett több mint ezer védett és fokozottan védett madár. Köztük kerecsensólyom is, amelyből a Kárpát-medencén kívül  nagyon kevés példányt találni, és Magyarországon is mindössze 220-240 párt tartanak nyilván.
   
Példaként említette, hogy három olyan mérgezést is rögzítettek, amelyben szirti sas pusztult el, miközben mindössze négy-öt pár szirti sas él Magyarországon. 2000-től 69 mérgezésben pusztult el szirti sas, a populáció pedig mindössze 140-160 párból áll.
   
Hozzátette: 2012 januárjától a parlagi sas védelmében program indult, elsősorban uniós forrásból. Ebben a programban a mérgezéses esetek visszaszorítását célozzák, fészkeket őriznek, illetve - ahogy ebben a konkrét esetben is - méregkereső kutyát használnak, nyomkövetőket szerelnek a védett madarakra, a Hortobágyi Nemzeti Park területén parlagisas-látogatóközpontot létesítenek.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept