Összesítették az ez évi sasszinkron eredményeit (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2014. március 11.
Találatok: 1150
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

    Budapest, 2014. március 11. - Összesítették a 2004 januárja óta minden évben megrendezett országos sasszinkron eredményeit: idén négy sasfajt, összesen 793 egyedet figyeltek meg a felmérők.

Élőhelyeiken egyúttal a túzok és más ragadozómadár-fajok állományát is felmérték - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-vel.
    A ragadozó madarak legfontosabb telelőhelyein rekord létszámú, 331 felmérő vett részt a munkában, a nemzeti parkok szakemberei mellett természetvédő civil szervezetek munkatársai is. Közreműködésükkel 14 ezer négyzetkilométeres területen 563 rétisast, 220 parlagi sast, 3 szirti sast és 7 fekete sast figyeltek meg - olvasható a közleményben. A számlálást azért nevezik sasszinkronnak, mert a megfigyeléseket egy időben végzik a madarak telelőhelyein.
    Az összegzés szerint száz négyzetkilométerenként átlagosan hat, különböző fajhoz tartozó ragadozó madarat regisztráltak, ami megfelel a korábbi évek átlagának. Tavaly több réti sast, 591 példányt figyeltek meg, viszont kevesebb volt a parlagi sas: akkor csak 182 madarat láttak.
    A megfigyelt fajok közül a fekete sas világszerte veszélyeztetett, ritka faj, még sosem regisztráltak egyszerre hét példányt az országban. Ez azt jelzi, hogy a Kárpát-medence egyre jelentősebb telelőhelye e fajnak. A fekete sas – feltehetően a klímaváltozás miatt – már nem vonul el minden évben a dél-európai és a kis-ázsiai telelőhelyekre.
    Az sasok mellett a többi nálunk telelő ragadozó madarat és a túzokokat is számba vették a megfigyelők: a 2014 madarává választott túzokból 460 példányt láttak, ami az országos állomány mintegy harmada.
    Ami a többi ragadozót illeti, a korábbi évekhez hasonlóan idén is az egerészölyv bizonyult a leggyakoribbnak: összesen 3464 példányt számoltak össze. Kékes rétihéjából 528, vörös vércséből 392, karvalyból 133, gatyás ölyvből 110, kerecsensólyomból 35, kis sólyomból és vándorsólyomból pedig 27-27 példányt láttak. A vonuló, de a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban áttelelő barna rétihéjából 35-öt figyeltek meg.
    Orbán Zoltán, az MME munkatársa az MTI kérdésére elmondta, hogy az elmúlt évek átlagához képest nincs jelentős ingadozás a ragadozómadár-fajok létszámában. Az idei enyhe tél miatt azonban nem tudni, hogy hány madár maradt közelebb a költőterületéhez. Az eredményt az is árnyalja, hogy az elmúlt 11 évben bizonyíthatóan is több mint ezer védett madarat, köztük 150-nél több sast mérgeztek meg Magyarországon: ezek és szaporulataik most hiányoztak.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept